Doboz, kialakítás
Maga az egér az általam megszokottnál jóval kisebb csomagolásban érkezett, a doboz lényegében fele akkora, mint a G500s és a G700s doboza.
Mindezek mellett kellően minimalista is, már nem nyílik kis ablakocska, hogy meg lehessen szemlélni az egeret, de még csak egy plexi betét sincs. Sima, csalódást keltően átlagos dobozról beszélünk tehát. Hát igen, úgy fest nem csak a VGA-k dobozai mentek össze. Manapság drága dolog a csomagolás és a szállítás.
Magában a dobozban túl sok mindent nem találunk, az egér fekszik benne egy műanyag tálcán, illetve egy USB hosszabbító kábel, aminek az apa vége a PC-be megy, az anya végébe pedig az USB vevőegységet illenék dugni. Van egy pár oldalas QuicStartGuide, ami szerint akkor lesz a legjobb az egér teljesítménye, ha az USB vevőegységet a fenti kábel segítségével maximum 20 centire helyezem el az egértől.
Hát, én erre nem vagyok hajlandó, mármint felvezetni az asztalomra egy kábelt, hisz pont az volt az egész lényege, hogy megszabaduljak a kábelektől. Így az USB-s vevőt magába a PC-mbe dugtam be, igaz nem hátra, hanem egy előlapi USB portba csúsztattam be. Ez kb. 1 méterre van az egértől, de szerintem ebbe még nem fog belehalni a kis rágcsáló.
Maga az egér üresen elég könnyű - legalábbis számomra - 88 gramm. A dobozban nincs tölthető akku, mindössze két Duracell elemet kapunk a rágcsáló mellé.
Ez egyfelől jelentheti azt is, hogy a Logitech szerint annyira energiahatékony az egér, hogy kellően gazdaságos elemmel etetni a drága akku helyett, és azt is, hogy a gyártó így akart megspórolni pár dollárt. Esetünkben mindkettő teljesen jogos érv.
Az elemeket - esetemben akksikat - felülről lehet betenni az egérbe, méghozzá a fedlap eltávolítása után. Kicsit fura, számomra szokatlan koncepció, de a gyakorlatban rácáfolt a félelmeimre, és működőképes. A fedlapot csak mágnesek tartják a helyén, de az egész konstrukció kellően masszív, nem lötyög, nem zörög, és talán tisztítani is könnyebb lesz, ha már tele ment zsírral meg piszokkal.
Az anyaghasználat amúgy a Logitechtől megszokott minőségi műanyag. Felül a már évek óta használt olegofób (azaz zsírtaszító), selymes hatású műanyag, alul pedig a szokásos ABS műanyag, ami az oldalaknál kevésbé recés, mi több, teljesen sima tapintású.
Szerencsére egyik se gyűjti az ujjlenyomatot.
Az egér "ideális" méretű, ami azt jelenti, hogy a nagy többségnek illeni fog a kezébe. Nekem picit nagy, de ez minden egérrel így van, mert kicsi kezem van. Szerencsére a görgőt még elérem (nem úgy, mint több Razer egéren), bár erről még lesz szó.
Formáját tekintve az egér nem szimmetrikus, bár közel áll hozzá. Az egér bal oldalán két jókora, sima felületű gomb található, természetesen mindkettő programozható. A vastagabb elválasztónak köszönhetően jól megkülönböztethetőek. Plusz, én amúgy is csak a hátsót érem el fogásváltás nélkül, szóval nálam nem fenyeget az a veszély, hogy mellényomok.
Alap állapotban a két oldalsó gomb a már megszokott, és logikus "Vissza", "Előre" páros.
Itt lép be az egér első nagy kompromisszuma, miszerint a két gombon kívül már csak egy gombunk maradt, ez a gyárilag profilváltásra hivatott, görgő mögötti gomb.
Mivel jómagam nem használok profilokat, hamar befogtam ezt a gombot az "Asztal megjelenítésére" (Win+D), ami számomra igencsak megkönnyíti az életet.
És több nincs. Már a jobb és bal klikken kívül persze.
Apropó klikk. Az egér két főgombja a mágnessel rögzített, levehető fedlap alatt helyezkedik el, a logó alapján OMRON, aminek én nagyon örülök. A specifikációk szerint 20 millió klikket bírnak ki. Aztán ha ezt a klikk számot elértük, valamikor ez után nyilván életbe lép az öngyilkos chip az egérben. Hiába na, fogyasztói társadalom. Rosszmájúság off.
A görgő mögötti gomb mögött van még egy LED. Ez alapvetően akkor szokott világítani, ha egy hosszabb inaktív periódus után hozzányúlunk az egérhez. Így jelzi a kis rágcsáló, hogy visszatért készenlétiből aktív állapotba.
A másik alkalom, amikor ez a LED világít, ha éppen olyan állapotban mozgatjuk az egeret, amikor nincs aktív kapcsolata. Tehát amikor a PC, amivel használjuk, ki van kapcsolva.
Az igazi érdekességet az egér alja tartogatja nekünk. Az egér siklását két, C alakú teflon talpacska biztosítja, az egyik legjobb, amivel valaha találkoztam, illetve magát a szenzort is körbeveszi egy O alakú teflon gyűrű. Elvileg a talpacskák 250 kilométert tudnak megtenni, míg elkopnak. Az mondjuk egy Budapest Brno távolság, igazából a Logi évek óta ennyit vállal.
Az érdekesség a szenzor mellett van, két gomb formájában.
Az egyik a kikapcsoló gomb, ami egyben egy háromfokozatú gomb is, az egyik állása az "OFF", azaz kikapcsolt állás, a másik a "HI" mód, ami az egér számára biztosítja a maximális teljesítmény elérést, azaz az 1000Hz-es mintavételezést, és a két állás között ott a "LOW" fokozat, ami fizikailag 125Hz-re limitálja az egér teljesítményét.
Míg HI módban a Logitech 500 órát garantál, addig LOW üzemmódban akár 18 hónapos üzemidőt is ígér az egér és a gyártó.
Kipróbáltam, és míg HI üzemmódban valóban működik az ultrapolling (amit egyébként szoftveresen még mindig levehetünk 125 Hz-re) addig a LOW üzemmód aktiválásával valóban nem skálázható szoftveresen 125 Hz fölé az egér.
Jómagam amúgy aktívan zúgatom az 1000 Hz-et, bár valószínűleg nem zavarna a 125 Hz sem, hiszen a G700s-t a játékokat leszámítva az esetek nagy többségében 125 Hz-en használtam. Viszont most kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja az egér maxra járatva.
A másik érdekesség, a szenzor másik oldalán található kis gomb, amit megnyomva aktiválhatjuk a Bluetooth üzemmódot. Ilyenkor az egér azonnal BT-ra vált, és ha egy BT képes eszközzel, mondjuk egy laptoppal rákeresünk az aktív BT eszközökre, meg fogjuk látni a 603-st, és már fel is vehetjük. Ha ez megvan, innen már egyetlen gombnyomással válthatunk az egér vevője, és a BT eszköz között. Ha úgy döntünk, hogy az egér vevőjéhez szeretnénk csatlakozni, az csak pár tizedmásodpercet vesz igénybe, mire visszatesszük az egeret az egérpadra, már biztosan aktív lesz. Fordított váltásnál, tehát ha a vevőről váltunk a BT eszközre, mondjuk a laptopunkra, akkor ez az idő a néhány tizedmásodperctől 1-2 másodpercig változóan alakul.
Mindenesetre, akármelyiket választjuk, meghökkentően jól, gördülékenyen működik a két eszköz közötti váltás. Ebben a tekintetben igazán példa értékű munkát végzett a Logitech, emelem kalapom, és azt kell mondjam, hogy ezzel beállították az iparági standardot, mindenki másnak lehet másolni!
Sajnos azonban eddig tartott a dicséret, ugyanis BT üzemmódban az egér meglehetősen gyorsan, kb. fél perc inaktivitás után elalszik, és ha ilyenkor megmozdítjuk, kell neki pár másodperc, míg életre kel. Néha ez 1 másodperc, de néha több, akár 3-5 másodperc is lehet, ami viszont már meglehetősen nagy kellemetlenséggel jár szerintem. Igazság szerint nem is értem, hogy miért vette a Logitech ilyen rövidre az elalvási időt. Az energiatakarékosságot megértem, de az a fél perc azért az életszerűtlen szerintem. Simán lehetett volna 3-5 percnyi tartalékidőt hagyni a rendszerben. Kár érte.
Szintén megjegyzendő, hogy BT üzemmódban érezhetően nem olyan pontos az egér, mint amihez hozzászokott az ember. Egy irodai alkalmazást vígan el lehet kezelgetni vele, sőt, akár egy könnyedebb stratégiai játékot is, de azért egy komolyabb FPS csatának eszem ágában nem lenne ezzel az üzemmóddal nekifogni (hacsak nem az lenne a célom, hogy célpont legyek).
Valahogy azt érzem, hogy erre a területre nem fordított nagy figyelmet a cég, pusztán csak belepakolt valami egyszerűbb megoldást, amolyan "tessék, ezt is tudja" mentalitással.
Az egér alján a BT gomb fölött van még egy LED, ez világoskéken világít, ha az egér a vevőjéhez van párosítva, és sötét, avagy "bluetooth kéken" villog, ha éppen egy BT kapcsolatot szolgál ki.
Ezen LED érdekessége még, hogy szinte azonnal bekapcsol, ha az egér eléri az emelési távolságot (LOD), azaz olyan fél centinél jobban megemeljük az egérpadról. A logikáját érteni vélem (feltételezem így akarja megmutatni a felhasználónak, hogy éppen a vevő egységhez kapcsolódik-e az egér, vagy éppen BT üzemmódban van), de szerintem lehetne benne egy pár másodperces késleltetés, ugyanis ez esetben jóval kevesebbszer kapcsolna be a LED, így pedig még több energiát meg tudna spórolni az egér. Én mondjuk Hi-Sense játékos vagyok, nagyon kis területen mozgatom, és szinte sose emelem az egeret, de aki sokat emeli, annál nem kizárt, hogy folyamatosan világít ez a kis LED. Apróság, de néha minden apróság számít.
No és akkor ha már így kiveséztünk az egéren majdnem mindent, térjünk át arra a parányi, mégis oly bosszantó hibára, amit a bevezetőben említettem. A görgő.
Maga a görgő jó, bár adott esetben lehetne kicsit határozottabb, én a FreeSpines görgők miatt már megszoktam a kicsit könnyebben járó görgőket. Szóval ezzel nekem nincs bajom, és talán másnak se lenne. A görgő csak előre, hátra jár, oldalra nem billen, ami szerintem szintén nem baj, a korábbi egereimen billentek a görgők oldalra is, de mindig első dolgom volt ezt a funkciót kiiktatni, mert számomra csak bajt okoztak.
Korábban már említettem, hogy FreeSpin sincsen, így nem tudok egy mozdulattal több ezer soros exceleket végiggörgetni, vissza kellett térnem a scroll bar használatához, de azért ebbe még nem halok bele. (Bár tény, hogy kényelmetlen.)
Szóval, ha önmagában a görgőt nézzük, akkor minden rendben van az egérrel.
Van azonban itt egy apró tervezési, avagy ergonómiai hiba. Azt már korábban láttuk ugye, hogy az egér fedlapja leszedhető, így férünk hozzá az elemekhez. Ugyanakkor a fedlap körbefogja a görgő szigetet. És itt kezdődik a baj, mert maga a görgő sziget nem fogja körbe a görgőt. Helyette van egy műanyag lap vagy sziget a görgő alatt, és fölött. Na már most ezek a kis szigetecskék amolyan előrefelé hegyesedő kis idomok. Ezzel önmagában nem lenne baj, a baj ott van, hogy a görgő mögötti hegyes kis takaró elem úgy egy tized milliméterrel feljebb van, mint az egér többi felülete. Ez azt okozza, hogy nekem, akinek kicsi a keze, és általában csak féloldalasan érem el a görgőt, ha felfelé görgetek, állandóan hozzá ér az ujjam ehhez a hegyes, felfelé álló kis műanyag lapkához. És ez egész egyszerűen HIHETETLENÜL zavaró, mi több bántó érzés. Eleinte tényleg csak kellemetlen. De 1-2 óra után már szinte fáj. Horzsolja az ember ujjbegyét és horzsolja, és horzsolja, és horzsolja, és még 1476-szorra is horzsolja. És már fáj. Bakker!!! Én ennyire kretén megoldással még egyetlen egéren sem találkoztam. Soha.
Talán apróságnak tűnhet, de higgyétek el, elképesztően zavaró egy idő után. Főleg egy 20 rugós egérnél. Igazából nem tudom, hogy csak én fogtam-e ki egy ilyen picit kiálló, kvázi selejtes darabot, vagy az összes ilyen (én ez utóbbira tippelek), de egy ilyen amatőr hibát nehezen nézek el a Logitechnek, ami nekem 20 éve az etalon cég.
Persze simán benne van, hogy ez a probléma 100 vagy 1000 emberből csak egyet fog érinteni, akinek kicsi a keze, és úgy fogja az egeret, ahogy én, de akkor is, na!!!
Az első gondolatom az első kézbevétel után, miután a kis műanyag darab végigszántotta az ujjamat az volt: "ezdesz@*bakker!", "eztmostmértkellett?", "háteztnemhiszemel".
Pedig de.
Egyéb iránt ez tipikusan az Apple antenna gate esete: "rosszul fogod". Lehet, és? Attól még meg lehetett volna normálisan tervezni.
Na mindegy, lépjünk túl ezen, és nézzük meg, hogy mit tud az egér működés közben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!