Erősítő

Lassan már négy éve, hogy megírtam a harmadik bemutatómat az aktuális hangrendszeremről, illetve az egyes komponensek tulajdonságairól. Az eltelt idő óta sok minden változott, de egy elem ismét maradt, az pedig a hangsugárzó pár.

A Marantz PM4000-es erősítő jó szolgálatot tett éveken át, ám egyszer csak elkezdett szórakozni velem. Bekapcsolás után csak akkor volt hajlandó megszólalni a jobb csatorna, ha a bemenetválasztón váltottam, majd visszaállítottam az aktuálisan használt forrásra. Valószínűnek tartom, hogy a potméter kontakthibás, vagy csak ráférne egy tisztítás. Nem bajlódtam vele, egy darabig el voltam így, majd úgy döntöttem, hogy ideje lesz váltani. Közel áll hozzám a Marantz hangzásvilága, emiatt is döntöttem úgy, hogy maradok a márkánál, csak egy kicsit komolyabb típust nézek.

A választásom a PM5004-re esett, amit használtan, viszonylag kedvező áron vásároltam meg. Sajnos nem találtam a piacon fekete színű példányt, így maradt az ezüst. Egy kicsit felemás lett a rendszer, de már megszoktam a látványt. Az előlapon található elemek nem sokat változtak. Ami viszont egyből feltűnt, hogy az összes kapcsoló saját relével gazdagodott, és a „Source direct” gomb megnyomásával a komplett hangszínszabályzás kiiktatódik, beleértve a balansz potmétert is. Külön öröm számomra ez a tulajdonság, az előző modellnél csak a bass- és a treble-szabályzót iktatta ki a gomb. Főbb specifikációi a következők: 2 x 35 W (8 ohm), 2 x 45 W (4 ohm), 0,05% THD. További részleteket a gyártó honlapján olvashattok.

Kíváncsiságból, illetve a fotó kedvéért megfosztottam a burkolattól az erősítőt, ekkor szomorúan konstatáltam, hogy ez a berendezés már a költséghatékonyság jegyében született. Az összes kondenzátor kivétel nélkül márkátlan, olcsó darab. El is határoztam, hogy átkondizom szinte az egész panelt. Hosszas keresgélés után itthonról, illetve külföldről beszereztem a szükséges alkatrészeket. Panasonic NXL, Rubycon, Elna (Cerafine, Silmic, Duorex) for Audio és Nichicon (Fine gold, Muse) típusú elkókat válogattam össze. Megvártam, amíg az utolsó darab is megérkezik, ezután fogtam neki a több órás forrasztásnak. A két nagy pufferkondival meggyűlt a bajom, mivel azok még pluszban hozzá voltak ragasztva a panelhoz. Sokáig tartó és óvatos szöszmötölés után sikerült eltávolítani a spéci ragacsot. Jöhettek az új „kémények”, amik tökéletesen passzoltak az eredeti példányok helyére.

Következhetett az összeszerelés, majd izgatottan és egy kicsit félve kapcsoltam be a készüléket. A relék kattanása és az állapotjelző LED-ek kigyulladása után megnyugodtam, nem durrant el egyetlen elkó sem. ☺ Jöhetett az első hangpróba, ami annyiból állt, hogy megfelelően szól-e mindkét csatorna, illetve nincs-e alapzaj. Szerencsére minden rendben volt, tökéletesen és zajmentesen szólalt meg a tesztmuzsika.
A második próba már a rendszerbe beillesztve történt normális forrásról, hangsugárzókkal. Már első hallásra is rengeteget változott a hangkép. Sokkal nyugodtabb, részletesebb, a mélyebb tartományban is stabilabban zenélt az újrakondizott Marantz.

A jót mindig hamarabb megszokja az ember, és ez jelen esetben is igaz, egyáltalán nem bántam meg a ráfordított időt, pénzt a tuningolásra. Jó párost alkot a szintén Marantz CD-67 SE játszóval, amiről a következő oldalon írok nektek.

CD-játszó és egyéb változások

Már régóta szemeztem az előző oldalon említett CD-játszóval, sikerült is igen jó áron hozzájutnom. Míg meg nem érkezett, folyton a neten keresgéltem róla specifikációt, képeket, véleményeket. Viszonylag hamar megjött, kíváncsi voltam az állapotára, mivel a képek nem adtak egyértelmű választ arra, hogy mire is számíthatok. A gondos becsomagolás kezdte eloszlatni a kételyeimet, de csak akkor nyugodtam meg, amikor megfosztottam a halom fóliától. Makulátlan állapotnak örvend, előző tulaja nagy valószínűséggel vigyázott rá. Nyilván nem olyan, mint egy olyan eszköz, amit nap mint nap hurcol magával az ember, és különböző hatások érhetik.

Ez a játszó jóval öregebb típus (1996), mint a PM5004-es erősítő (2010). Itt még érezhető a minőség, az, hogy nem sajnálták az anyagot belőle, és odafigyeltek minden apró részletre. Kívül fém előlap, dupla fenéklemez, masszív ház, ami meghatározó, míg belül szimmetrikusan felépített áramkör, márkás kondenzátorok, diszkrét elemekből felépített műveleti erősítő és Philips CDM 12.1 mechanika található.

A hangját illetően felfedezhető némi hasonlóság a korábbi Philips játszómmal összevetve, de azon túlmutat. Dinamikusan, finom részletekkel, élethűen szólaltatja meg az adott muzsikát. Leginkább a jazz, a klasszikus, esetleg a könnyedebb rock stílus az, amiben igazán megmutatja tudását, de nem jön zavarba a komplexebb elektronikus zenétől sem.

A komponensek cseréjével úgy éreztem, hogy a kábelek újítása is megérett. A korábbi sima OFC 2,5 mm-es rézdrótokat leváltották a QED Silver Anniversary XT ezüstözött hangfalkábelei, míg interkonnektnek a fapaci fórumtárs által készített „Luxor” kábeleket szántam, amiben nem is csalódtam.

Mielőtt bekötöttem volna a drótokat, még hátra volt egy apró beavatkozás, amit a hangfalakon, illetve a saját készítésű állványon hajtottam végre. A rezgéscsillapítás érdekében hangsugárzó tüskékkel láttam el a dobozokat és az állványt is.

Nyilván továbbra sem egy csúcs hifi-együttesről beszélünk, de úgy tapasztalom, hogy jó összhangot alkotnak a rendszer minden egyes elemei, élvezet rajta a zenehallgatás. Egyetlen fontos dolgot szeretnék még a közeljövőben, az pedig a szobám akusztikailag való rendbetétele. Véleményem szerint legalább olyan fontos a kiválasztott helyiség akusztikájának hangolása, mint a rendszer elemeinek összeválogatása. Remélem, érdekesnek találtátok az újabb bemutatómat, és köszönöm, hogy elolvastátok!

Végezetül jöjjön néhány fotó: