Alakul a zenekar
Lordot azonban régóta más foglalkoztatta: hogyan lehetne összehozni a rockzenét a klasszikus zenével. Ötletét kifejtette Tony Edwards menedzsernek, akinek tetszett az ötlet és gyakorlatias ember lévén szeptemberre kibérelte a Royal Albert Hallt.
Amikor Lord megtudta, hogy csak három hónapja van az előadásig, először megrémült, majd elképesztő tempóban dolgozni kezdett. Hamarosan el is készült a mű, aminek kottáját az ismert karmester, dr. Malcolm Arnold először udvarias mosollyal vette a kezébe, majd rövid tanulmányozás után ott, helyben döntött: ő lesz a filharmónikusok karmestere azon az estén.
Amíg külön-külön próbáltak, nem is volt baj, ám amikor a klasszikus zenészek közös színpadon találták magukat a rockzenészekkel, kitört a botrány. Sokan nem értették, hogyan kerülhet sor ilyen szentségtörésre és egy csellistanő hisztérikusan kirohant a teremből. A Deep Purple tagjait ellenszenv és meg nem értés vette körül. Csak lassan oldódott a hangulat, és az előadás napján, 1969, szeptember 24-én valamiféle várakozásteli béke ülte meg a színpadot.
A Concerto for group and Orchestra nagy siker lett. Tizenöt perces taps után a felétől ismételtek, és Blacmore belelendülve a játékba, káprázatos futamokat adott elő.
Az újdonság azonban megzavarta a közönséget. Hiába játszották a legvadabb számaikat, fellépéseiken a buszból kiszálló zenészeket a közönség azzal fogadta: hát a szimfonikus zenekar mikor érkezik? A zenekar 1970 februárjára elkészült Deep Purple in Rock című albuma megadta erre a választ:
Olyan remekmű készült, amelynek érezhető hatása lett a zenei világra. Az angliai lemezlistán a negyedik helyre kúszott fel és sokan a heavy metal zene gyökereit e lemez körül is kutatják. A máig is híres és közkedvelt Child in time is ezen az albumon található, elvont, háborúellenes szövegével. És itt utalnék vissza arra a kijelentésemre, hogy ebben a korban a rockzene még szólt valamiről…
Hirdetés
Édes gyermek az időben, te meglátod a vonalat,
A vonalat, amely jó és rossz között húzódik.
Nézd a vak embert, lövöldöz a világra,
Lövedékek röpködnek és mindenkit megölnek.
Ha te rossz voltál uram, és fogadok, hogy az voltál,
És még nem találtak el a szálló ólmok,
Nem találtak el a röpködő lövedékek,
Jobb lenne, ha lecsuknád a szemed,
Jobb lenne, ha lehajtanád fejed,
Úgy várnád a visszapattanó gellert.
Az idő bizony telik, az idő változik; egyenlőre azonban a Deep Purple pályájának felfelé ívelésénél tartunk, amit Ritchie Blackmore botrányai tarkítottak; erről azonban később….
1970-ben jelenik meg az együttes egyik legsikeresebb lemeze, a Firaball. Angliában I., Amerikában 32. helyezett.
Olyan telitalálatok voltak a lemezen, mint a Fireball, Demon’s eye, Strange Kind of women (furcsa nő), Anyone’s daughter, (akárki lánya), Fools.
Ekkor már kétségtelenül a Deep Purple volt Európa legjobb hard rock zenekara. A koncerteken hosszú hangszerszólókkal szórakoztatták a közönséget és önmagukat is – ekkor még nagyon élvezték a dolgot. Egy zavaró tényező zavarta a munkájukat: Roger Glover visszatérő gyomorfájdalmakra panaszkodott. Jellemző, hogy Blackmore már azon törte a fejét, ha Glover esetleg a turné közben meghal, a színpadon kellene felravatalozni…
A mosolynélküli muzsikus egyébként világra szóló botrányokra volt képes. Agresszív látványosságai közé tartozott, hogy hangszerét a földhöz és a hangfalakhoz csapkodja, darabjait a közönség közé szórja; 1970 augusztusában azonban még ennél is tovább ment: a zenekar egyik segítőjével benzint locsoltatott a színpadra és meggyújtotta.
Blackmore mindezt azzal magyarázta, aki arra vállalkozik, hogy több ezer embert szórakoztat, az tegyen érte valamit. A filozófia helyén való, a módszer kifogásolható. A botránymesternek nem ez volt az egyetlen botránya, mindig újabbakkal borzolta társai és a rendezők idegeit.
1974-ben Kaliforniában léptek fel egy nagyszabású fesztiválon, olyan zenekarok társaságában, mint pl. a Black Sabbath, az Eagles, vagy az Emerson Lake and Palmer. Ritchie valamennyinél többre tartotta a Deep Purple-t és úgy gondolta, csak este, műfényes világításnál hajlandó fellépni. A program másként alakult és színpadra szólították a zenekart. Blackmore őrjöngeni kezdett, megtagadta a fellépést, a közönség viszont kikövetelte, hogy színpadra lépjen. Blackmore csak látszatra nyugodott meg; egyik szólója közben túl közel ment hozzá az egyik operatőr, mire Ricsi támadófegyvernek használta gitárját és tönkrezúzta a kamerát. Aztán következett a benzinlocsolás a színpadra, egy szál gyufa és Ricsi, mint egy tébolyult Néró, a közönség soraiba hajigálta az üszkös romokat.
A feldühödött rendezők és a rendőrök nagyon ellátták volna a baját: testi épségét a menedzser mentette meg, aki egy helikopterrel menekítette ki a helyszínről.
1971-ben egy közös előadássorozat alkalmával a Warner Brothers egyszerre adott fogadást Rod Stewart zenekarának és a Deep Purple-nek. Előzőleg Rod Stewart meghívta a színpadról a közönséget a szállodájába, azonban a Deep Purple szállodájának a címét adta meg. Mint egy ostromlott vár, olyan volt a Purple szálláshelye, amerre a szem ellátott, kölykök tolongtak mindenütt.
A rendezők érezték, hogy baj lesz, hát lett is. Stewart és Blackmore egyszerre egymásnak ugrottak és a bálterem másodpercek alatt romhalmazzá változott. Repültek az ételek, a pezsgősüvegek; de amikor meg akarták fékezni őket, a békítők jártak a legrosszabbul. Blackmore és Stewart hirtelen békét kötött és a közös ellenség ellen léptek fel: az egyik rendcsináló rövidesen egy kád vízben találta magát, majd egy bőröndbe gyömöszölték, végiggörgették a folyosón, be a liftbe, le az uszodához és egyszerűen bedobták a vízbe. A másikat Ricsi belecsavarta egy csőbe, az illető úgy nézett ki, mint egy Michelin-baba.
Pedig Ritchie a korszak egyik legjelentősebb gitárosává lépett elő, ami felől neki sem voltak kétségei: Azt hiszem, a legtöbb gitárossal fel tudom nyalatni a padlót – nyilatkozta egy alkalommal.
A Fireball lemez egyik száma, a Fools tartalmaz egy lényegi változást: Blackmore rendkívül fegyelmezett, érdekesen gerjesztett gitárszólóval áll elő – ami leginkább a gordonka hangjára emlékeztet.
1972-ben Montreaux-ba utaztak, hogy felvegyék következő lemezük, a Machine Head anyagát, azonban ezt is egy kellemetlen epizód zavarta meg. A Casinoban, ahol dolgoztak volna, Frank Zappa lépett fel. A hangulat nagyon jóra sikerült, sőt, túl jóra, mert az egyik idióta rakétapisztollyal a plafonba lőtt, a fafödém kigyulladt és a helyiség kigyulladt. A Deep Purple-nak nem volt hol dolgoznia, kongó folyosókon, jéghideg termekben zenéltek. Ebből az élményből született meg a lemez egyik legjobb száma, a Smoke on the water.
A mostoha körülmények dacára a Maschine Head minden idők legjobb Deep Purple albuma lett, a Smoke on the water, a Highway star, a Never before, a Space Truckin, a Pictures of home méltán tartozik a Purple klasszikusok közé. Angliában listavezető lett, Amerikában a hetedik helyig jutott és röviddel a megjelenés után már hárommillió példányban kelt el.
1972-ben született az együttes When a blind man cries c. száma, amit azóta az együttes új gitárosával, Steve Morse-al is rendszeresen műsorra tűz.
Dallamvilágát és szövegét illetően ebben a dalban is igazolva látom azt a véleményemet, hogy a legszebb és legkomolyabb lírai számokat a kemény zenét képviselő zenekarok alkották.
If you're leaving close the door.
I'm not expecting people anymore.
Hear me grieving, I'm lying on the floor.
Whether I'm drunk or dead I really ain't too sure.
I'm a blind man, I'm a blind man and my world is pale.
When a blind man cries, Lord, you know there ain't no sadder tale.
Had a friend once in a room,
had a good time but it ended much too soon.
In a cold month in that room
we found a reason for the things we had to do.
I'm a blind man, I'm a blind man, now my room is cold.
When a blind man cries, Lord, you know he feels it from his soul.
Lefordítva:
Hogyha elmész, csukd be az ajtót,
Nem várok embereket többé már.
Halld bánatom, fekszem a padlón,
Részeg vagy halott vagyok, már azt sem tudom.
Én egy vak vagyok, vak ember vagyok, az én világom fakó,
Mikor a vak sír, uram, te tudod, nincs szomorúbb történet ennél.
Egy szobában volt egyszer egy barátom,
Jól éreztük magunkat, de vége lett hamar.
Egy hideg hónapban abban a szobában,
Okot találtunk azokra, amit meg kellett tennünk.
Én egy vak vagyok, vak ember vagyok, hideg most a szobám,
Mikor a vak sír, uram, te tudod, hogy az a lelkéből szól.
A zenekar azonban a nagy hajtásban kiégett, a tagok között komoly ellentétek feszültek, ami tettlegességig is fajult. Egy alkalommal Gillan úgy vágta pofon Blackmore-t, hogy eltört a keze. A közönség persze ebből semmit sem vett észre, és a japán koncerten semmi sem látszott abból, hogy ez a két ember már régóta egy szót sem szól egymáshoz. Pedig a turnéról készült koncertlemez mestermű, a hard rock zenekaroknak a mai napig ez a lemez az etalon.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
