2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Days With Games 2 - Lanparty2010

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Immár második alkalom, lanparty a javából.

[ ÚJ TESZT ]

Valamikor 2004 decemberében, Koko cimborám említette, hogy szeretnének a főiskolás haverokkal egy lanpartyt rendezni, érdekel-e?
Kapásból rávágtam
persze
Akkor még igazából nem voltam tisztában a lanparty fogalmával, persze azt tudtam, hogy számítógépeken való játszás. Ennyi.
Emlékszem bepakoltunk a kocsiba 3 CRT és a gépeket és nekivágtunk, a party egy falusi kis kúltúházi teremben volt, nem voltunk sokan, de ez volt az amikor belecsöppentem a lan világába, szenzációs volt. Volt itt minden CS, XIII a COD első része, nyomtuk hajnalig.Azóta persze sokat változott a világ, főleg öregebbek lettünk, de itt elkezdődött valami, ami még ma is tart. Évente 2-3 lanon szoktunk résztvennii, és ez már igy megy lassan 6 éve.
Már második alkalommal próbálom megrendezni [link]az én kis lanomat. A tavalyi akció is jól sikerült, csak kicsit hosszú volt, 2 nap pihenés nélkül. K.O.
Tanulva a hibákból az idei lant már csak egy naposra terveztem.
A helyszín a nagymegyeri művelődési (Nagymegyer-Velky Meder[link] Szlovákia) központ kisterme. Ez a város, ahol lakom, dolgozom. A terem tökéletes hely egy ilyen lanra. Viszonylag új épületrészről van szó, erős vezetékekkel, kényelmes székekkel.
A lant szombat délután 1 órakor kezdtük, az emberkék csak később kezdtek potyogni. Kezdetben a hálózat sem működött rendesen, lan kábel problémák, egyszerűen a régi kábelek megtörtek, tönkrementek, de nem volt probléma Palika kolléga gyorsan, gyártott helyettük.
A kábel csere után már működött mint az omega.
A évek során kitapasztaltuk statikus IP a legjobb megoldás, most sem volt másképp.

keresem a hibát

A lanpartyn általában 2-3 játékkal játszunk, főleg a COD4 dominál most sem volt másképp, de volt COD2 is, és persze a kihagyhatatlan CS.
A stratégia vonalon az örök klasszikus Battle Realms egymásközt csak A rizsás amivel gémeltünk.

itt még kevesen voltunk

Lassacskán, de kezdtünk megtelni, aki jelezte, hogy jön, jött is. Nagyon jó buli kezdődött. Hatalmas csaták, nagy röhögések, kiabálások. Ferike a szokásos hülye szövegével fárasztott mindenkit, de ha nem lett volna itt, hiányzott volna. Pipi gyerek nemtetszése, hogy állandóan lelövi a Mezi. Pingu alias Brutal Assault viccesnek hitt beszólásai, Dell dührohamai mind, mind eszméletlen jó volt. Észre sem vettem, hogy már este 11 van, és ez így ment hajnalig.
Közben meg is éheztünk. A lanpartyk nem hivatalos étele a pizza, itt sem volt másképp és persze nélkülözhetetlen energiaital.

szünet-egy kis evés, keresgélés a megosztásokban

A lanparty nemcsak a játékról szól, nagy beszélgetések néha viták helye is, játékokról hardverekről és persze az élet problémáiról.
Páran már jó pár éve összejárunk nem csak lanpartykon találkozunk, hanem együtt szórakozunk , nyaranta sátorozunk és segítünk egymásnak, amiben csak tudunk. Cimborák lettünk.
Persze mindig vannak új emberkék jönnek is, mennek is.

koncentrálás :-)

megy a harc

Az este nagyon gyorsan eltelt, egyre jobban elfáradtunk, kezdtek kidőlni a harcosok, köztük én is. Végül is hajnali 3 óra után befejeztük. Nagyon jó móka volt, mint mindig. Szép számban, összesen 19 emberke vett részt a lanpartyn, mondhatom telt ház volt. A visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát.

Ezen írásban szerettem volna bemutatni az én kis lanomat. Szeretném megköszönni a segítséget a srácoknak, mindenkinek aki hozzájárult a lanparty sikeres lebonyolításához.
Jövőre, ugyanitt Day with Games 3.
Közben elkészült a party video, amit itt nézhettek meg. [link] Köszi Peti.
üdv.LackoMester

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.