Cooler Master TX3 vs Hyper 212 Plus

Na kezdődjék!

Valószínűleg nem kell senkinek bemutatni magát a gyártót, hiszen aki kicsit is ért a számítógéphez, az már biztos találkozott A Márkával. Nem véletlenül írtam nagybetűvel, ugyanis forradalmi újításairól, egyedi gondolkodásmódjáról és az egyik leg-felhasználóbarátibb cégprofiljáról nem lehet nem említést tenni. A teszt alapját egy házon belüli (minden értelemben) csata adja, melynek két szereplője a Hyper TX3-as és a Hyper 212 Plus lesz.

Először ismerkedjünk meg a két hűtővel

A két csomagolás magasságra szinte megegyezik, viszont szélességben és mélységben már jelentős eltérések vannak, illetve súlyban a 212-es doboza körülbelül kétszerese a TX3-nak.

Kibontás után egymás mellé állítva a két hűtőt komoly méretbeli különbségeket láthatunk, illetve felfedezzük, hogy a nagytesón 4 hőcső van az öcsi 3-jával szemben.

Kicsomagolás után a 212 Plus sokkal érdekesebb lesz, hiszen felszereléséhez le kell vennünk a gyári AMD rögzítőkeretet az alaplapunkról, ugyanis a Hűtés Mester saját hátlappal és lefogatóval biztosítja, hogy minden esetben a helyén maradjon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények