A kezdet Cathfaerntől:
„ Kint állsz egy réten, körülötted virágok, a szivárvány minden színében. Távolról egy halk dallamot hallasz, mintha valamilyen indián hangszer lenne. Nem tudod, hogy kerültél ide. Ekkor egy lágy szellőt érzel a hátadon, megfordulsz. Előtted csak a kék ég, pár fehér felhőpamaccsal: egy hatalmas sziklaszirt szélén állsz. Megtántorodsz a döbbentő mélységtől, pár lépést hátralépsz. Ahogy visszanyered egyensúlyod érzed, hogy valaki megfogja a kezedet és az igazi neveden szólít, amit senki se ismer. Csak ennyit mond: ''Ez a tiéd''. Majd a kezedbe ad valamit. Ijedten hátrafordulsz, de mielőtt megpillantanád az arcát... felülsz az ágyon, sóhajtasz egyet magadban: ''Csak egy álom volt''. Feküdnél vissza, amikor egy lágy szellőt érzel, és ekkor veszed észre, hogy a kezed nem üres: benne pár szál virág, a szivárvány minden színében.”
Innen már én folytatom:
mert minden és mindenki egy és még az is lehet, hogy több párhuzamos életet élsz ebben a dimenzióban. Te vagy a vad rocker az Usában, a bölcs jógi Indiában, az egyszerű munkásember Görögországban, a romantikus latin lover, az a bankár a Wall Streetről, mind te lehetsz. És te vagy az a szerelmes ifjú, aki a lányt várja a réten, azt a lányt, akit csak látásból ismer, de akinek a látványa úgy megbabonázta, hogy nem is tud másra gondolni azóta sem, hogy először megpillantotta. Tündér ő, egy légies, karcsú angyal, akinek a mesékben a helye, nem földi, inkább égi tünemény, nem valóság.
Magas hegyek, rét, és mélység. A hegyektől energiákat kapsz, a rét varázslatos, színes világa elbűvöl, a mélység megszédít és félned kellene, de nem félsz. Biztonságban érzed magad, mert érzed, valaki vigyáz rád. A csodát éled át, a lét könnyűségét, az álmokat, a szerelmet, azokat az áldott pillanatokat, amelyekből oly kevés adódik a földi életben. Eljött hozzád a tündéred, hosszú, fehér, áttetsző ruhában, kezében virágokkal. Neked hozta. Lépj közelebb hozzá, ne várd meg, míg elillan az álom. Kezed kezéhez ér, arcán kedves, szelíd mosoly, szemében a nap szikrázik. Megremegsz. Átölelni vágyod, óvni, védeni törékenységét, egybeolvadni vele örökre, míg világ a világ és még két nap.
Halkan szól a zene, nincs más a földön, csak ti ketten a szivárványszínű virágok között és te mély szeretetet, szerelmet érzel, földöntúli érzelmeket. Látod, érzed, hogy ő is a csodát éli át. Gyengéden a kezedbe teszi a virágokat, amit a réten szedett neked. Lágy szellő fodrozza haját, magadhoz húzod, beszippantod illatát, hogy örökre megőrizhesd.
Ilyen pillanattöredékekért érdemes élni. Jól figyelj az életedre, ad ezekből a pillanatokból bőven. Csak ne hagyd sohasem elillanni, éld át mindig és őrizd meg az emlékét. Az emberek a nagy boldogságra vágynak és elmennek az apró pillanatok, az apró örömök mellett mert nem tudják, hogy Nagy Boldogság nincs, csak a pillanatok tánca a miénk ha nem hagyjuk , hogy észrevétlenül tovatűnjön...
