2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Budapesti akciófilm

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Villamost?...

[ ÚJ TESZT ]

Baktattam vasárnap este hazafelé, az egyes villamos csak a Reitterig járt, a Leheltől el kellett addig gyalogolnom. Állt a villamos a sínen üresen, meg kellett fordulnia. A masiniszta leszállt, majd átgyalogolt a gépezet ellenkező végébe. Végig nyitva voltak az ajtók, egy árva lélek nem ült bent. Hirtelen egy akciófilm kezdett el pörögni a fejemben...

Ködszitálós késő őszi este, a LED-reklámképernyők vakító színes fénnyel árasztják el a Lehe és a Róbert Károly sarkát, szinte szikrázik a nedves aszfalt. Hirtelen, a semmiből feltűnve egy jól szervezett brigád hatástalanítja az éppen ott dekkoló egyes villamos vezetőjét, majd felszállnak a tujára, és eltérítik. Nem állnak meg egyetlen megállóban sem, a viszonylatjelző táblán a következő felirat van: "Műszaki okok miatt utasokat nem szállít". A villingerrel letérnek a Salgótarjáni utcánál, majd egy másik jól szervezett csapat hegesztőpisztollyal és feszítővassal felszerelkezve repülővágányokat fektet le, hogy a járművet az elhagyott MÁV-telepre irányítsák. Ott a két csapat egyesül, és közös erővel pillanatok alatt szétkapják a sárga Tatra gyártmányú járművet, kamionra pakolják, és már indulnak egy nem is olyan távoli ország felé. A megrendelő kiléte ismeretlen, talán villamosgyűjtő lehet?

Kovács főtörzset késő este hívják, először lecsapja otthon a telefont, és nézi tovább a tévét sörrel a kezében. Gondolja, biztos valami hülye szórakozik vele, ugyan ki a halál rabolna el egy villamost? Miután a második hívást felveszi, a rendőrfőnök süvöltő hangja észhez téríti. Mire a helyszínre érnek, már semmit sem találnak, a MÁV-telepnél nem sok árulkodó nyom maradt, csak egy-két hegesztésnyom a síneken, szinte még ki sem hűltek. A telepet átkutatva sem jutnak előrébb. Kinek kellhet egy villamos? Talán ő tudhat valamit...

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.