Az USA legviccesebb törvényei

Előszó

A világ legerősebb országa az USA. Összesen 50 db államból áll és mind az 50 államnak az alapvető szövetségi törvényei (federal law) mellett megvannak a csak abban a bizonyos államban érvényes saját törvényeik (state law). Ezek a saját állami törvények miatt többek között ha valaki az Egyesült Államokban ügyvédként szeretne dolgozni, az csak is abban az államban dolgozhat ahol diplomázott, ha másik államban szeretne akkor sok államban új vizsgát (bar exam) kell tennie.
Ebben az írásban szeretném felsorolni azon vicces és szinte hihetetlennek gondolt állami törvényeket amelyek létezéséről még az ott lakók többsége se tud, sőt annyira el lettek felejtve, hogy még visszavonni is elfelejtették őket. Ha valaki az USA-ba tervez utazni és nem tud ezekről a speciális törvényekről az nem lesz semmiféle hátrányban, mivel mint írtam az amerikaik nagy része se tud többségükről és manapság már elő se veszik őket, max extrém esetben valamilyen per folyamán :)
Néhányat leszámítva az állam se igazán foglalkozik a betartatásukkal.

Mindenek előtt leszögezném, hogy nem az USA fikázása a cél, nekem is a kedvenc országom (Magyarország mellett természetesen).

1. oldal Előszó
2. oldal Alabama, Alaska, Arizona, Arkansas
3. oldal California, Colorado, Connecticut, Delaware
4. oldal Florida, Georgia, Hawaii
5. oldal Idaho, Illinois, Indiana, Iowa
6. oldal Kansas, Kentucky, Louisiana
7. oldal Maine, Maryland, Massachusetts, Michigan
8. oldal Minnesota, Mississippi, Missouri, Montana
9. oldal Nebraska, Nevada, New Hampshire, New Jersey
10. oldal New Mexico, New York, North Carolina, North Dakota
11. oldal Ohio, Oklahoma, Oregon
12. oldal Pennsylvania, Rhode Island, South Carolina
13. oldal South Dakota, Tennessee, Texas, Utah
14. oldal Vermont, Virginia
15. oldal Washington, West Virginia, Wisconsin, Wyoming

Amelyik törvény mellett "Miért létezik ez a törvény?" gomb található, ott vagy a törvény bevezetésének célja vagy pedig a törvény további részletezése található.

Alabama, Alaska, Arizona, Arkansas

Alabama

Medve birkózó meccsek tiltottak.

Illegális megszemélyesíteni olyan személyt aki a papság tagja.

Illegális öncsontinkással állampolgári kötelesség alól kibújni.

Illegális Lee County-ban mogyorót árulni szerdai napon miután lement a nap.

Bűntettnek minősül esernyő kinyitása utcán, a lovak megijesztésétől tartva.

Tilos dominóval játszani vasárnapokon.

Tilos műbajuszt viselni ami nevetést okoz a templomban.

Tilos maszkot viselni nyilvánosan.

Legális a vérfertőző házasság.

Legális rossz irányban végighajtani egy egyirányú úton, ha van az autó elejére erősítve egy lámpás.

Illegális a sofőr szemét bekötni miközben vezet.

Kötelező ablaktörlő szerelése az autóra.

Nem lehet mindig fagylaltot tenni a hátsó zsebbe.

Nőknek jogukban áll válás esetén visszavenni mindent amit birtokoltak a házasság előtt. Férfiakra ez nem vonatkozik.

Só öntése a vasúti sínekre halálbüntetéssel járhat.

Alaska

Nem lehet jávorszarvasokat nézni repülőből.

Legális a medvék lelövése, azonban tiltott egy alvó medve felébresztése fénykép készítés céljából.

Testi sértésnek minősül élő jávorszarvas kilökése mozgó repülőből.

Arizona

Tilos a tevék vadászata. Miért létezik ez a törvény?

Bűncselekménynek minősül bármilyen vétség elkövetése, ha az illető piros maszkot visel közben.

Kaktusz kivágásáért 25 év fegyház járhat. Miért létezik ez a törvény?

Szamarak nem alhatnak fürdőkádban.

Másodfokú vétségnek minősül, ha valaki egy olyan jelet rajzol egy zászlóra, amely “nagy valószínűséggel fizikai megtorláshoz vezet”.

Illegális hamisított kokain gyártása.

Abban az esetben ha megtámad egy betörő vagy bűnöző, a sértett személy csakis olyan fegyverrel védheti meg magát amelyet a támadója is birtokol.

Törvényellenes megtagadni bármilyen személytől egy pohár vizet. Miért létezik ez a törvény?

Tilos egy házban kettő darab műpénisznél többet tárolni.

Arkansas

Az Arkansas-i folyó nem emelkedhet magasabbra, mint a fő út hídja Little Rock-ban.

Törvény tiltja azon tanárnők fizetésemelését, akik rövidre vágatják a hajukat.

Legális a férfiaknak megverni a feleségüket, de havonta csak egyszer.

Orális szex természetellenesnek minősül.

Tilos aligátort tartani a fürdőkádban.

California, Colorado, Connecticut, Delaware

California

Minden lakosnak garantált a napsütés.

Állatoknak tilos közösülniük 450 méteren belül kocsmától, iskolától vagy hitgyakorlás helyétől.

Törvényellenesek bizonyos fedett fürdők. Miért létezik ez a törvény?

Vétség bármilyen vadászati célból kilőni mozgó járműből, kivéve ha a célpont egy bálna.

Tilos nőknek házikabátban vezetniük.

Semmiféle jármű nem lépheti át a 96 Km/óra sebességet vezető nélkül.

Colorado

Tilos követ és bokrot megcsonkítani állami parkban.

Autókereskedők nem mutogathatják az autóikat vasárnapokon.

Italboltoknak tilos élelmiszert, az élelmiszerboltoknak pedig tilos szeszes italt árulniuk (sörön kívül).

Tilos szeszes italt árulni vasárnapokon és választási napon.

Tilos bármilyen szer hatása alatt lovon lovagolni.

Legális a címkék letépése takarókról és párnákról.

Connecticut

Városi feljegyzést tilos szeszes italt árusító helyen tárolni.

Jogában áll a rendőrségnek megállítania 96 Km/óra sebességgel közlekedő biciklist.

Azért, hogy egy uborka hivatalosan is uborka lehessen, tudnia kell pattogni.

Törvénytelen megszabadulni használt borotvapengéktől.

Nem lehet alkoholt vásárolni vasárnap este 9 óra után.

Tilos lőfegyvert kidobni nyilvános autópályára.

Delaware

“R” besorolású filmet (17 éven aluliak számára szülő vagy gondviselő jelenléte szükséges) nem vetíthetnek autósmoziban.

Florida, Georgia, Hawaii

Florida

Az állam alkotmánya biztosítja a szólásszabadságot, esküdtszék általi tárgyalást és várandós malacoknak, hogy nem zárhatják őket ketrecbe.

Egy személy nem követhet el természet ellenes cselekedetet más személlyel.

Nem összeházasodott párok nem követhetnek el "buja tetteket" és nem élhetnek egy fedél alatt.

Vétségnek minősül a nyilvánosság hangulatának a rombolása.

Minden nyilvános épület ajtajának kifelé kell nyílnia. Miért létezik ez a törvény?

Illegális a gyerekek eladása.

Nők pénzbüntetést kaphatnak, ha elalszanak a hajszárító alatt, szintén pénzbüntetést kaphat a fodrászat tulajdonosa is.

Egy speciális törvény tiltja a nem házas nőket a vasárnapi ejtőernyőzéstől, amelyért letartóztatás, pénzbüntetés vagy elzárás járhat.

Ha egy elefántot kikötöznek egy parkolóórához, akkor ugyanannyi parkolási díjat kell érte fizetni, mint egy járműért.

Tilos nyilvános helyen énekelni fürdőruhában.

Tilos férfiaknak váll nélküli estélyiben mutatni magukat nyilvános helyen.

Illegális szexuális kapcsolatot létesíteni egy sündisznóval.

Illegális gördeszkázni engedély nélkül.

Szex közben csakis a misszionárius póz legális.

Tilos este 6 után fingani nyilvános helyen.

Sértésnek minősül meztelenül zuhanyozni.

Tilos összetörni háromnál több tányért vagy letörni a szélét négynél több pohárnak naponta.

Illegális az orális szex.

A férj nem csókolhatja meg a felesége melleit.

A lólopásért halálbüntetés jár, akasztás által.

Georgia

A “non-profit” szervezetek pénzgyűjtés céljából tombolát adhatnak el, azonban ha a szervezet nem regisztrálja be a tombolát a helyi sheriffnél, akkor az a szervezet $10,000 pénzbüntetést és 5 év elzárást kaphat.

A fogalmom, “szadista visszaélés” annyira nincs pontosan részletezve, hogy könnyen az a rendőr is megsértheti aki megbilincsel egy embert bohóc jelmezben.

Minden szexjáték tiltott Miért létezik ez a törvény?

Illegális szentségtörést véghezvinni egy halott ember előtt aki a temetkezési vállalat épületében vagy a halottkém irodájában fekszik.

Az államgyűlés tagjait tilos gyorshajtás miatt megbírságolni amíg a gyűlés ülésezik.

Tilos szamarakat tartani a fürdőkádban.

Táblákat angol nyelven kell írni.

Senki sem vihet fagylalttölcsért a hátsó zsebében vasárnap.

Hawaii

Hirdetőtáblák tiltottak. Miért létezik ez a törvény?

Bármely lakos megbírságolható, ha nem rendelkezik saját csónakkal vagy hajóval.

Tilos érmét tenni más ember fülébe.

Idaho, Illinois, Indiana, Iowa

Idaho

Illegális egy férfinak 22 kilogrammnál könnyebb súlyú doboz édességet adni a kedvesének.

Tilos teve hátáról horgászni.

Tilos felülni sergő/körhintára vasárnap.

Illinois

Legális letartóztatni azt a személyt csavargás miatt, akinek nincs legalább egy 1 dolláros bankjegy a birtokában.

Kapcsolatba kell lépni a rendőrséggel mielőtt valaki behajt autóval a városba.

Az angol nyelvet nem szabad használni nyilvános beszédben.

Indiana

Pincérnőknek tilos étterembe vagy bárba italt bevinniük.

Szállodai ágyhuzatnak pontosan 251.46 cm hosszúnak és 205.74 cm szélesnek kell lennie.

Ha egy személy bábszínházat rendez Indiana államban és pénzt is kap érte, akkor $3 pénzbüntetésre számíthat.

Bármely 14 évnél idősebb aki rendszerességgel átkozódik Jézus Krisztus, Isten vagy a Szent Lélek nevében, az 1 és 3 dollár közötti pénzbüntetésre számíthat minden egyes kihágásért, napi maximum $10 limit mellett.

$3/kártyapakli büntetést kap az aki Indina államban kártyázik.

π (Pi) értéke 3.

Illegális egy férfit nyilvánosan szexuálisan felizgatni.

Tilos ragasztó szippantása.

Egy személynek először ajánlást kell kapnia hivatásos orvostól, ha hipnotizőrhöz szeretne menni, kivéve ha a kitűzött cél fogyás vagy leszokás dohányzásról.

Tilos fürödni Október és Március között.

Illegális autót eladni vasárnap.

Illegális az orális szex.

Az a 18 éven felüli férfi letartóztatható szövetségi törvények szerinti megerőszakolás bűntette miatt, ha szintén az autóban tartózkodó barátnője 17 éven aluli és nem viseli se a zokniját, se a cipőjét.

Törvényellenes megelőzni egy lovat az utcán.

Illegális italboltnak hideg üdítőitalt árulni.

Italbolt nem árusíthat tejet.

Élelmiszerbolt nem árusíthat minden fajta hideg szeszes italt.

Kikerülhető egy eltartott orvosi számlájának kifizetése, ha imádkozik érte az eltartó.

Tilos betolatni egy parkoló helyre mert az megnehezítené a rendőröknek a rendszámtábla leolvasását

Tilos dohányozni az állam törvényhozói épületében, kivéve ha törvényhozás ülésezik.

Iowa

Törvényellenes drog vagy narkotikum árusítása a megfelelő hivatalos Iowa drog adó bélyeg megszerzése előtt.

Bajusszal rendelkező férfi nem csókolhat meg nőt nyilvánosan.

Egy kézzel rendelkező zongoristáknak ingyen kell előadniuk.

Egy csók nem tarthat 5 percnél hosszabb ideig.

Szoláriumoknak fel kell hívni a figyelmet a leégés veszélyére.

A minisztereknek engedélyt kell kérvényezniük, hogy átvihessék a szeszes italaikat az államhatáron.

Annak az orvosnak aki kezel beteget kankó betegség miatt, jelentenie kell az esetet a helyi egészségügyi táblának.

Minden doboznak amit komló felszedésére használnak 91.44 cm hosszúnak kell lennie.

Kansas, Kentucky, Louisiana

Kansas

Tilos nyulat lőni motorcsónakból.

Hátsó lámpával kell rendelkeznie azon gyalogosoknak akik este átkelnek az országúton.

Senki nem foghat halat a puszta kezével.

Az állami játék törvény tiltja szamár használatát kacsavadászathoz.

Ha két vonat találkozik ugyanazon a sínpáron, egyik sem haladhat tovább amíg a másik el nem ment.

Kentucky

Tojás dobása nyilvános kihangosításra 1 év elzárással büntetendő. (visszavonva, 1975)

Tilos kiskacsát kékre festeni és eladásra kínálni, kivéve ha egyszerre több mint hatot kínál.

Kentucky-ban tilos horgászni íjjal és nyílvesszővel.

Louisiana

Tiltottak a "hamis" birkózó meccsek.

Nézők egy box meccsen nem szidhatják egyik résztvevőt sem.

A város vízkészletébe vizelésért 20 év fegyház járhat.

5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatóak azon személyek, akik aligátort lopnak.

$500 bírságot kap az a személy aki a barátjához irányítja a pizza futárt, a barátja tudta nélkül.

Abortusz reklám leadásáért 1 év fegyház járhat.

Illegális kirabolni bankot, majd rálőni a banki alkalmazottra vízipisztollyal.

A természetes fogaiddal megharapni valakit "egyszerű támadás", amíg a műfogaiddal megharapni valakit "súlyos testi sértés".

Illegális nyilvános helyen gargarizálni.

Illegális lézerrel rálőni egy rendőrtisztre.

Egy ember nem bátoríthat fel egy másikat, hogy menjen fel egy más által birtokolt vasúti pályára.

Illegális ellopni egy "mozdítható" tárgyat, még akkor is ha úgy van megjelölve, hogy "nem mozdítható".

Rituálék amelyek kellékei vér, vizelet és ürülék, tiltottak.

1 év fegyház járhat annak aki hamis ígéretet tesz.

Minden alkalommal, ha valaki súlyos égési sérülést szenved, azt jelentenie kell a helyi tűzoltóparancsnoknak.

Azok az elítéltek akik kárt okoznak magukban, további 2 év elzárást kaphatnak.

Maine, Maryland, Massachusetts, Michigan

Maine

Kötelező sörétes puskát vinni templomba menetkor indián támadás idején.

Tilos levegőben levő repülőből kilépni.

Január 14. után pénzbüntetésre számíthat az akinek még nincs leszedve a karácsonyi díszítései.

Maryland

Orális szex nem adható vagy kapható sehol sem.

Nem nőhet bogáncs senki kertjében sem.

Massachusetts

Illegális kórházi ápoltnak sört adni.

Édesség nem tartalmazhat 1% alkoholtartalomnál többet.

Távolra lövésnél a felállított célpontok nem hasonlíthatnak emberekre.

Egy virrasztásnál, a gyászolók nem fogyaszthatnak háromnál több szendvicset.

Tiltott a horkolás ha csak nincs az összes hálószoba ablak biztosítottan bezárva.

Taxi sofőröknek tilos az első ülésen szeretkezniük műszak alatt.

Minden férfinak pisztolyt kell viselnie a templomba vasárnap.

Vadászni tilos vasárnap.

Illegális lefeküdni aludni egy alapos fürdés előtt.

Szexuális tevékenység közben nő nem lehet felül.

Egy gorillának sem engedett, hogy bármilyen autó hátsó ülésén utazzon.

Illegális a tetoválás és piercing. (visszavonva, 2000)

Gyerekek cigizhetnek, de nem vásárolhatnak dohányárut.

Tilos paradicsomot használni kagylóleves készítéséhez.

Kvékerek és boszorkányok ki vannak tiltva az állam területéről.

Töltényt nem lehet fizetőeszközként használni.

Massachusetts államban italbolt csak akkor nyithat ki vasárnap, ha Berkshire, Essex, Franklin, Middlesex vagy Worcester megyében található és legalább 16 kilométeren belül van Vermont vagy New Hampshire államhatárával.

Illegálisok a különleges alkohol tartalmú italok.

Törvénytelenek a nyilvános box meccsek.

Michigan

Személyek nem lehetnek részegek vonaton.

Illegális megölni egy kutyát nyomáscsökkentő kamrával.

Házasságtörés illegális, de csak a sértett férj vagy feleség panasza esetén.

5 év fegyház járhat egy nem házas lány elcsábításáért vagy megrontásáért.

Autók árusítása tiltott vasárnap.

Egy nőnek tiltott a saját hajának levágása a férje engedélye nélkül.

Ha egy betörő betört egy házba, de a ház tulajdonosa elkapta és sérülést okozott neki még bent a házban, akkor a betörő polgári pert indíthat a ház tulajdonosa ellen kártérítés miatt.

Tilos káromkodni nő vagy gyerek jelenlétében. (visszavonva, 2002)

Bármely 12. életévét betöltött személy kaphat engedélyt pisztolyra, ha még nem követett el bűncselekményt.

Minnesota, Mississippi, Missouri, Montana

Minnesota

Illegális bármely épület közelében álldogálni jó indok nélkül.

Egy személy nem lépheti át az állam határát egy kacsával a fején.

Polgárok nem mehetnek át Wisconsin államba tyúkkal a fejükön.

Illegális meztelenül aludni.

Minden férfinak aki motort vezet, kötelező felsőt viselnie.

Tiltott az orális szex.

Minden fürdőkádnak rendelkeznie kell lábakkal.

Mississippi

Az a személy aki rendelkezik legalább 2 törvénytelen gyermekkel, az 1 hónap elzárást kaphat.

Senki sem fizethet le sportolót egy meccs kimenetelének megváltoztatása céljából.

Illegális megtanítani másoknak mi az a többnejűség.

Egy férfi nem csábíthat el egy nőt hazugsággal, megígérve, hogy elveszi őt.

$100 bírság jár szentségtörő beszédért nyilvános helyen.

Magánszemélyek letartoztathatják azt a személyt, aki zavarja a templom működését.

Marha lopásért halálbüntetés jár akasztás által.

Tilos lovat tartani 15 méteren belül bármilyen úttól.

Házasságtörés vagy paráználkodásért $500 pénzbüntetés és/vagy 6 hónap fegyház a büntetés.

Csavargás 30 nap fegyházzal vagy $250 pénzbírsággal büntetendő.

Természetellenes közösülés esetén, ha mindkét fél beleegyezett, akkor az maximum 10 év fegyházzal vagy $10.000 pénzbírsággal büntethető.

Illegális egy férfit szexuálisan felizgatni nyilvánosan.

Missouri

Illegális az orális szex.

Minden egyedülálló, 21 és 50 év közötti férfi évi $1 adót köteles fizetni (törvénybe iktatva, 1820).

Legális a gyorshajtás.

Montana

Prostitúció "család ellenes bűntettnek" minősül.

Tilos durva bánásmódot tettetni egy állattal szemben egy kiskorú jelenlétében.

Illegális bárányt engedni egy kamion fülkéjébe gardedám nélkül.

Bűncselekménynek minősül, ha a feleség felbontja engedély nélkül a férje levelét.

Illegális Montana államban házas nőnek egyedül mennie horgászni vasárnap, nem házas nőnek pedig tiltott a horgászás.

Illegális a férfinak és nőnek a misszionárius póz mellett más pózban szexelnie.

Hét vagy több indián egy csoportban támadó bandának tekinthető és legális lelőni őket.

Nebraska, Nevada, New Hampshire, New Jersey

Nebraska

Kankóval fertőzött személyeknek tilos a házasság.

Illegális részegen repülőt vezetni.

Ha egy gyermek büfög a templomi mise alatt, akkor a felelős szülő letartóztatható.

Illegális bálnára vadászni.

Illegális bár tulajdonosoknak sört árulniuk, hacsak nem főznek közben levest.

Illegális egy anyának bedauerolni a lánya haját állami engedély nélkül.

Nevada

Illegális tevén lovagolni az országúton.

Még mindig "legális" felakasztani valakit, ha az a személy lelövi a kutyánkat a magán területünkön.

New Hampshire

Tilos kopogni lábbal, rázni a fejet vagy bármi más módon tartani a ritmust zenére kocsmában, étteremben, kávézóban, stb.

Tilos eladni az éppen viselt ruhát, szerencsejáték tartozás kifizetése céljából.

Sértésnek minősül bejelentkezni szállodába álnév alatt.

Illegális felszedni hínárt a tengerparton.

Minden marhát amely átkel az állam útján fel kell szerelni olyan berendezéssel amely felszedi az ürülékét.

Tilos nehézgépet üzemelni vasárnap.

New Jersey

Vezetőknek az országúton történő előzés előtt, figyelmeztetniük kell az előzendő személyt.

Festék spray-t tilos árusítani olyan kiragasztott tábla nélkül, amely a graffitizés büntetésére hívja fel a figyelmet.

Bilincset tilos eladni kiskorúaknak.

Illegális gyilkosság elkövetése közben golyóállómellényt viselni.

Kötelesség átadni a telefonvonalat másik személynek, vészhelyzet esetén.

Minden motorosnak dudálnia kell mielőtt megelőz egy autót, biciklist, gördeszkázót, stb.

Törvény tiltja, hogy egy személy saját maga tankolja meg a kocsiját. Miért létezik ez a törvény?

Törvény tiltja a férfiakat, hogy a horgász szezon ideje alatt kötögessenek.

Törvényellenes "rosszalló tekintettel" nézni egy rendőrtisztre.

Az a személy akit elítélnek befolyás alatti vezetés miatt, elveszti a lehetőséget személyre szabott rendszámtábla igénylésére .

Autókereskedéseknek tilos kinyitniuk vasárnap.

Tilos szürcsölni a levest.

Autóknak tilos megelőzniük ló húzott szekereket az úton.

Illegális feltartani vagy akadályozni postagalambot.

New Mexico, New York, North Carolina, North Dakota

New Mexico

Idióták nem szavazhatnak.

Állami hivatalnokok elrendelték több mint 400 "szexuálisan félreértelmezhetetlen tartalom" kivágását a Rómeó és Júliából.

New York

Nők megjelenhetnek félmeztelenül nyilvánosan, de csak akkor ha nem üzleti célból teszik.

Tilos dohányozni 100 méteren belül egy nyilvános épület ajtajától.

Illegális nőknek megjelennie nyilvánosan "testhezsimuló ruhában".

Polgárok nem köszönthetik egymást úgy, hogy a “hüvelykujjukat az orrukhoz teszik és lóbálják a többi ujjukat”.

$25 büntetés kiszabható a flörtölésért.

Törvényellenes valakit labdával fejbe dobni élvezetből.

Épületről leugrásért halálbüntetés járhat.

New York-i lakosok nem bonthatnak fel házasságot megoldhatatlan különbözetek miatt, ha csak nem egyeznek mindketten bele.

Egy személy nem járkálhat vasárnaponként fagylalttal a hátsó zsebében.

Liftben utazva nem szabad máshoz beszélni és előre tett kézzel az ajtó felé fordulva kell várni.

Nem szabad papucsot viselni este 10 után.

North Carolina

Illegális lottószelvény birtoklása és $2000 büntetés járhat érte.

Senki sem lehet profi jövendőmondó, de ha valaki mégis szeretne praktizálni amatőrként, azt egy iskolában vagy templomban teheti csak.

Tilos gyapotföldeken elefántot használni szántáshoz.

Szex alatt kötelező a misszionárius póz tartása és a függönyök elhúzása.

Ha egy nem házas nő és férfi elmennek egy szállodába és házasként regisztrálják magukat, akkor az állami törvények szerint hivatalosan is házassá válnak.

Minden párnak akik szállodában alszanak, különágyas szobával kell rendelkezniük, amiben az ágyak legalább 0,5 méterre vannak egymástól.

Illegális szexelni a templom udvarában.

Orális szex "természet elleni bűntettnek" minősül.

Egy házasság hivatalosan is érvényét vesztheti, ha bármelyik személy igazoltan fizikailag impotens.

Azon személyek akik illegális anyagot birtokolnak, kötelesek adót fizetni utánuk.

Minden eladott fehérnemű után $3 adót kell fizetni.

Szervezetek nem tarthatnak gyűlést, amíg a jelenlevő tagok jelmezt viselnek. Miért létezik ez a törvény?

Bingó játék nem tarthat 5 óránál tovább, kivéve ha azt egy vásáron tartják.

Bingó játékon tilos alkoholt felszolgálni.

North Dakota

Illegális lefeküdni és elaludni cipő levétele előtt.

Illegális sört és perecet felszolgálni egy időben bármelyik bárban vagy étteremben.

Legális fedett szekérben utazó személynek lelőni egy lovagló indiánt.

Ohio, Oklahoma, Oregon

Ohio

Ohio-ban az a személy aki figyelmen kívül hagyja a szónok kérelmét a Decoration day (május utolsó hétfője) napján, mint például nyilvánosan játszani krikettet vagy 1,6 kilométeren belül a szónok állványával patkót dobni, az $25 pénzbírsággal sújtható.

Illegális bálnára vadászni vasárnap.

Illegális leitatni egy halat.

Az ohio-i KRESZ könyv világosan leírja, hogy egy másik autó megelőzése előtt dudálással figyelmeztetni kell.

Tilos párbajban részt venni vagy szervezni.

Tiltott a nyilvános helyen történő szoptatás.

Illegális ötnél több nőnek élnie egy háztartásban.

Illegális félrekezelni bármit ami nagy figyelmet igényel.

Senkit sem szabad letartóztatni vasárnap vagy Július 4-én.

Oklahoma

Senki sem szervezhet "ló buktató versenyt".

Illegális egy bár tulajdonosának megengednie, hogy bárki bent a bárban úgy tetessen, mintha szexelne egy bölénnyel.

Nőknek tilos a saját hajuk vágása az állam engedélye nélkül.

Kutyáknak a polgármester által aláírt engedélyre van szükségük, hogy 3 vagy annál több fős csoportba gyűljenek magánterületen.

Oklahoma nem tolerálja, ha valaki beleharap egy másik személy hamburgerébe.

Törvényellenes motor vezetése közben képregényt olvasni.

Illegális bálnára vadászni.

Illegális farm állatok hátsó lábait tárolni csizmában.

A lakosok kötelesek adót fizetni a bútoraik és bármilyen más egyéb tulajdonaik után.

Emberek akik “csúnya arcot” mutatnak kutyáknak, pénzbüntetésre vagy elzárásra számíthatnak..

Autókat nyilvános épületen kívülre kell kikötözni.

Orális szex vétségnek minősül és 1 év fegyházzal vagy $2500 pénzbírsággal büntethető.

Bárki akit letartóztatnak prostituált szolgáltatásának igénybevétele miatt, annak a nevét és arcát leközlik a televízióban.

Szövetségi törvények szerinti megerőszakolásnak számít, ha egy 18 éves férfi, egy 18 éven aluli nővel létesített szexuális kapcsolatot, feltéve ha a nő még szűz.

Tetoválások tiltottak. (visszavonva, 11/1/2006)

Senki sem köphet a járdára.

Illegális az ágyban is viselni csizmát.

Illegális a házasság előtti szex.

Halakat nem lehet tárolni akváriumban nyilvános buszon.

Oregon

Vezetőknek elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak akik a járdán állnak.

Tilos a fizikai állóképesség kipróbálása országúton vezetés közben.

Illegális emberi ürüléket tartalmazó konténer elhelyezése országút mellé.

Tilos csecsemőt szállítani az autó küszöbjén.

Törvény tiltja, hogy egy személy saját maga tankolja meg a kocsiját. Miért létezik ez a törvény?

Egy autó ajtaját nem szabad a szükségesnél tovább nyitva tartani.

Egy felnőtt nem mutathat kiskorúnak olyan műalkotást amely szexuális tartalommal rendelkezik.

Az elmosott edényeknek szárazra kell csepegniük.

A “Peer Review Statute” megakadályozza, hogy egy személy részleteket tudjon meg akár írásos vagy beszélt forrásból az orvosi kezeléséről.

Illegális "mocskos" dolgokat suttogni a kedvesed fülébe szex közben.

Tilos fagylaltot/jégkrémet enni vasárnap.

Illegális venni és eladni marihuánát, azonban legális a saját házadban elszívni.

Tilos "megfelelő ruházat" nélkül fürdőzőbe menni.

Konzerves kukorica nem használható csalinak horgászásnál.

Pennsylvania, Rhode Island, South Carolina

Pennsylvania

Pennsylvania törvényei tiltják pisztoly, ágyú, revolver vagy más robbanó fegyverek elsütését esküvőn.

Illegális, hogy 16-nál több nő éljen egy házban, mivel az már bordélyháznak minősül.

Illegális egy hűtő tetején aludni kint a szabadban.

Minden motorosnak aki egy vidéki úton halad este, meg kell állnia minden 1,6 km után, fellőnie egy jelzőrakétát majd várnia 10 percet amíg elterelik az állatokat az útról, mielőtt tovább haladhatna.

Egy tisztítási törvény tiltja a háziasszonyokat, hogy a port a szőnyeg alá söpörjék a házban.

Tilos a fürdőkádban énekelni.

Tűzijátékot forgalmazók nem adhatnak el tűzijátékot Pennsylvania lakosainak.

Annak a személynek nincs joga indulni kormányzónak, aki részt vett párbajban.

Bármely motoros aki meglát egy csapat lovat közeledni felé az úton, annak le kell húzódnia messze az úttól, letakarnia a motorját egy, a környezettel megegyező színű ponyvával és kivárnia amíg a lovak elhaladnak.

Minisztereknek tilos a házasságot levezetni, ha akár a menyasszony vagy akár a vőlegény részeg.

Egy időben nem vásárolható kettőnél több csomag sör, ha csak nem hivatalos "sör forgalmazótól" történik a vásárlás.

Minden italboltot az államnak kell üzemeltetnie.

Motoros járművek árusítása tilos vasárnap.

Tilos kézzel fogni halat.

Tilos halat fogni bármilyen testrésszel, kivéve szájjal.

Tilos dinamitot használni horgászáshoz.

Habár nincs szükség horgászengedélyre a saját telkeden horgászhass, szükség van vadászati engedélyre a saját telkeden vadászhass.

Rhode Island

Illegálisak a patronos játékfegyverek.

Kötelet nem szabad kifeszíteni az út felé.

Senki sem haraphatja le egy másik személy lábát.

Rhode Island nem rég nyújtott be törvényjavaslatot (amelyet el is fogadtak) az amerikai kormánynak, amely értelmében Rhode Island partjához közeli vízi terület “No Discharge Zone” minősítést kapjon. Hogy ez miért vicces?

Illegális akármelyik nyilvános autópályára felmenni lóval, versenyzés vagy a ló sebességének lemérése céljából.

Bármiféle munka, üzlet, sport, játék végzése vagy ezek gyerekek, szolgák vagy tanonc általi végeztetése a hét első napján (vasárnap) az első alkalommal $5, a második alkalommal $10 büntetéssel jár.

Profi sportok, kivéve jég polo és hoki, csak engedéllyel játszhatóak vasárnapi napokon.

Bármely házasság amelynek akármelyik tagja idióta vagy elmebeteg, semmisnek tekinthető.

Támadásnak minősül uborkalé öntése a trollira.

Azon személynek aki balról megkíván egy autót előzni, előtte hangos zajt kell kiadnia.

South Carolina

Illegális konföderációs zászlót kihelyezni bírósági épületre.

Törvény által, ha egy férfi megígéri egy nem házas nőnek, hogy feleségül veszi, akkor azt meg kell tennie.

Vasúttársaság nem zárhat be állomást olyan településen amely legalább 500 lakossal rendelkezik.

Jövendőmondóknak szükséges egy speciális engedély beszerzése az államtól.

Tánctermek nem lehetnek nyitva vasárnap, kivéve ha villanykörtét árusítanak.

Tilos bármiféle munkát végezni vasárnap.

Zenei eszközök árusítása vasárnap tilos.

Illegális az U-megfordulás, ha 305 méteren belül van egy kereszteződés.

Vétségnek számít tetoválás csináltatása.

Tilos lovakat tartani a fürdőkádban.

Illegális alkoholos tartalmú italt eladni vasárnap, kivéve ha az eladó személy rendelkezik egy privát klubbal.

Engedély beszerzése szükséges rakéta kilövéséhez.

Illegális orális szex kapása vagy adása.

Ha négy sávos vagy nem belátható útkereszteződéshez közeledik valaki nem lóhajtású járművel, akkor 30 méterre a kereszteződés előtt meg kell állni és lőfegyverből leadott jelzéssel figyelmeztetni a forgalmat.

Legális a férjnek megvernie a feleségét a bíróság lépcsőjén vasárnaponként.

Minden felnőtt férfinak fegyvert kell vinnie a vasárnapi templomba, esetleges indiántámadás miatt.

Főben járó vétség megölni valakit véletlenül, öngyilkosság elkövetése közben.

Csak 18 éven felüli személy játszhat flipperrel.

South Dakota, Tennessee, Texas, Utah

South Dakota

Tilos lovaknak belépni Fountain Inn városába, kivéve ha nadrágot viselnek.

Illegális lefeküdni és elaludni egy sajtgyárban.

Tiltottak az olyan filmek amelyekben rendőrtiszteket vernek meg vagy bármilyen módon bántalmaznak.

Ha legalább 5 Indián tartózkodik egy személy magánterületén, akkor annak a személynek jogában áll lelőnie őket.

Tennessee

Vadászat céljából nem lehet semmire sem lőni mozgó járműből, csak bálnára.

Üreges farönkök eladása tiltott.

Nyolcnál több nő nem lakhat egy házban, mivel az már bordélyháznak minősülne.

Illegális lasszót használni hal kifogásához.

“Természet elleni bűntettek” tiltottak.

Az a személy aki részt vett párbajban nem tölthet be köztisztviselői állást az államban.

Törvény tiltja orális szex adását és kapását.

Ló ellopása akasztással büntetendő.

Egy keresztény szülő sem kérheti a gyermekét, hogy szedjen fel szemetet az országútról Húsvétkor.

A kifejezés "hülye állat" minden élőlényt magába foglal.

Vérfertőző házasságok illegálisak.

Kiskorú tetoválása vétségnek számít.

Illegális gyermeket felbiztatni sör vásárlására.

Törvénytelen szeget szórni az országútra.

Tilos bűzösborz bevitele az államba. Miért létezik ez a törvény?

Texas

Csak az a személy kaphat köztisztviselői állást aki elismeri egy felsőbbrendű lény létezését.

A Bluebonnet a hivatalos zenéje az állam virágának.

Illegális más szemének az eladása.

Egy olyan program lett létrehozva az államban amelynek a célja az időjárás irányítása.

Ha két vonat találkozik egy vasúti kereszteződésben, akkor mindkét vonatnak meg kell állnia és addig egyik sem haladhat tovább amíg a másik nem teszi.

Illegális háromnál több korty sört inni állva.

Bűntettnek is sorolható, ha valaki hatnál több műpénisszel rendelkezik.

Illegális egy bölény lelövése egy szálloda második emeletéről.

Illegális egy másik ember tehenét megfejni.

Egy nem rég bevezetett bűnellenes törvény értelmében a bűncselekményt elkövető személynek az áldozatot a bűntett megkezdése előtt 24 órával szóban vagy írásban tájékoztatnia kell amelyben a bűntett jellegéről részletes tájékoztatást ad.

A teljes Encyclopedia Britannica tiltott az államban, mivel tartalmazza a receptet az otthoni sörfőzéshez.

Utah

Törvényellenes ló hátáról horgászni.

Illegálisnak minősül nem inni tejet.

Illegális felrobbantani bármilyen nukleáris fegyvert.

A férj a felelős a felesége által elkövetett minden bűncselekményért, amit a jelenlétében tesz.

Vétség szándékosan rálépni az állam országútja járdájának az útburkolati kövei között levő repedésre.

Legális éttermeknek bort felszolgálni az ételhez, de csak akkor ha a vendég kér bor listát.

Támadásnak minősül bálnára vadászni.

Senki sem szexelhet egy mentő hátuljában ha az közben egy helyszínre siet.

Vészhelyzet idején alkohol árusítása tilos.

Magánszemély nem tárolhat sört 2 literesnél nagyobb konténerben, kivéve ha forgalmazó.

Tiltottak az olyan box meccsek amiken engedett harapni.

Illegálisnak minősül katasztrófa okozása.

Vermont, Virginia

Vermont

Nőknek írásos engedélyt kell kérniük a férjüktől műfog viseléséhez.

Egy időben illegális volt zsiráfot kötözni telefonpóznához.

Illegális Isten létezésének a tagadása.

Virginia

Illegális szexelni felcsukott lámpa mellett és csak is a misszionárius pózban legális.

Nem lehet üzletbe keveredni vasárnap, kivéve csaknem az összes iparágat.

Illegális szexuális kapcsolatot létesíteni házasság előtt.

Tiltott az orális és anális szex is. (visszavonva, 2003)

Illegálisok a rendőrségi traffipaxot érzékelő készülékek.

Polgároknak dudálniuk kell ha megelőznek egy másik autót.

Gyerekek Halloween alkalmával nem mehetnek beöltözve cukorkát kérni háztól házig.

Illegális megcsiklandozni egy nőt.

Semmilyen állatot nem szabad vadászni vasárnap, ez alól kivétel a mosómedve amit hajnali 2-ig szabad vadászni.

Washington, West Virginia, Wisconsin, Wyoming

Washington

Törvénytelen a közművállalat előzetes beleegyezés nélkül hozzáerősíteni egy árusítógépet egy közműrúdhoz.

Tilos megfázott betegnek nyilvánosságba mennie.

Illegális másik személy sörös üvegének az eltörése.

Illegális elcsábítani lányt a lányoknak fenntartott Maple Lane iskolából.

Tilos röntgent használni cipő felvételéhez.

Mindenfajta nyalóka tiltott.

Egy törvény amelynek célja a bűn csökkentése a következőből áll: “Azon motorosnak akinek bűnözői szándékai vannak, kötelező jelleggel meg kell állni a város határa előtt és telefonon szólni a rendőrség főnökének, mielőtt belépne a városba". Miért létezik ez a törvény?

Illegális pettyeket rajzolni az amerikai zászlóra.

Emberek nem vásárolhatnak matracot vasárnap.

Minden motoros járművet meg kell előznie 15 méterrel egy embernek aki feltart egy piros zászlót (nappal) vagy piros lámpást (este).

Illegális úgy tettetni valakinek, hogy a szülei gazdagok.

Tilos nyilvánosan szoptatni. (visszavonva, 2001) Miért létezik ez a törvény?

Tilos buszon köpni.

Ha két vonat szembetalálkozik egy elágazásban egyik sem mehet tovább amíg a másik el nem halad.

Tilos bármiféle húst vásárolni vasárnap.

West Virginia

Azok a nem házas párok akik együtt élnek és "buján érintkeznek" egymással, 1 év fegyházat kaphatnak.

Ha egy vonat elhalad olyan területen ahol 1,6 kilométeren belül található legalább 100 főt számláló közösség, akkor ott megállóhelyet kell építeni utasok felvétele és leszállítása céljából.

Minden olyan személy aki házasságtörést követ el, legalább $20 bírsággal sújtható.

Legális férfiaknak szexuális kapcsolatot létesíteni állatokkal, de csak akkor ha az állat súlya nem lépi túl a 18 kilogrammot.

1 cent (2 Forint) adót kell fizetni minden 454 és 255 grammnyi boltban eladott kóla után.

Azon személy akár 6 hónapnyi elzárást is kaphat, aki kigúnyol egy másik személyt, mert az nem fogad el egy kihívást.

Illegális szundikálni a vonaton.

Egy személy nem lehet köztisztviselő, ha valaha is részt vett egy párbajban.

Minden egyes nyilvános káromkodásért az elkövető $1 bírságot kap.

Az állam alkotmánya szerint törvényellenes birtokolnia valakinek piros vagy fekete zászlót.

Bírság járhat kalap viseléséért a színházban.

Megengedett hazavinni úton elütött állatot megfőzni. Miért létezik ez a törvény?

Tilos birkózni a víz alatt.

Wisconsin

Vajat helyettesítő készítmények tiltottak az állami börtönökben.

Mivel egy időben az emberek Illinois-ból csempészték, minden sárga vaj helyettesítő tiltott.

Egy időben az óvszerek illemtelen terméknek minősültek és a gyógyszerésznek a pult mögött kellett tárolnia őket.

Egy időben a margarin illegális volt.

Állami törvény illegálissá tette az almáspite felszolgálását sajt nélkül, éttermekben.

Amíg csaknem minden sajt készítése sajtkészítői engedélyt igényel, addig a Limburger sajt készítése mester fokozatú sajtkészítői engedélyt igényel.

Illegális vonaton csókolózni.

Illegális levágni egy nő haját.

Margarint nem lehet használni vaj helyettesítésére étteremben, kivéve ha a vendég kéri.

Tilos tábort verni nyilvános országúton található szekérben.

Illegális köveket dobálni vasúti kocsinak.

Úton átkelő haszonállatoknak elsőbbségük van.

Wyoming

Minden olyan új épület esetében amelynek építési költsége túl lépi a $100.000 árat, a költségnek legalább az 1%-át művészeti tárgyakra kell költeni az épület díszítése céljából.

Ha valaki részeg egy bányában, 1 év fegyházat kaphat miatta.

Fémkereskedők nem köthetnek üzletet alkohol befolyása alatt álló személlyel.

Illegális olyan sapkát viselni nyilvános színházban vagy szórakozóhelyen, amely más ember látóterét zavarja.

Tilos lőfegyvert használni horgászáshoz.

Bármely személy aki kinyit és nem hajlandó visszazárni egy kaput $750 bírságot kaphat.

Illegális egy nőnek 1,5 méteren belül állnia egy bárhoz az ital elfogyasztása közben.

Januártól-Áprilisig tilos lefényképezni bármilyen nyulat, hivatalos engedély nélkül.

Tilos síelni alkohol befolyása alatt.