Oppenheimer, Einstein és a Menedéklakó egy Új Mexikói bunkerben ültek és néztek kifelé. Közben ment a visszaszámlálás.
- 3.
- 2.
- 1.
Vakító fényvillanás, majd egy gombafelhő emelkedett a magasba. A felhők teljesen megsemmisültek az atomrobbanás útjában.
- Csodálatos! Ezt nem lehet megunni. - sóhajtott a Menedéklakó.
- Csodálatos, de szükségtelen. - szólt Einstein.
- Csodálatok és szükséges. - válaszolt Oppenheimer.
- Miért lenne szükséges? Emberek százezreinek halálát fogja okozni. Sokszor gondolkodok rajta, hogy nem kellett volna aláírnom azt a levelet.
- Háború van. Vagy amerikai, vagy japán lesz az a párszázezer halott. Vagy bevetjük ezt a fegyvert vagy partraszállunk Japánban. Választhatunk.

Nézték tovább a felhő emelkedését. Kicsit később a hang is megérkezett. Mennydörgésszerű robajjal csapott le és érezni lehetett a levegő vibrálását. Mikor kicsit elhalkult Einstein folytatta a beszélgetést.
- Remélem, soha nem fogják használni.
- Én pedig azt, hogy soha nem fogják ok nélkül használni. Bizonyos esetekben emberéleteket menthet.
- Például, ha mindenki fél tőle és mindenkinek van, akkor nem mer senki támadni. - mosolygott Einstein.
- Például. Vagy majd most. Megkapják a Japók és azonnal le fogják tenni a fegyvert. Észre fogják venni, hogy nincs esélyük.
- És az utóhatások? Sugárfertőzés?
- Hát az mocskos egy dolog. Jobb lenne nélküle, kétségtelen.
- Én szeretem az igazán koszos, mocskos dolgokat. Van hangulatuk. - vágott közbe a Menedéklakó. - Csatornákban, barlangokban mászkálni, sugárfertőzött állatokat lőni halomba. Régi szép idők...

Közben a robbanás poroszlopa már messze a felhők fölé emelkedett és kezdett szétoszlani. Megint csak nézték egy darabig. Most Oppenheimer szólalt meg először.
- Albert, tudod miért érte meg igazán ez az egész?
- Igen?
- Bebizonyítottuk, hogy ez lehetséges. Gondolj bele, ha ezt az iszonyatos erőt be tudnánk fogni és nem csak pusztítani vele. Ha irányítanánk, akkor az emberiség szinte korlátlan energiához jutna!
- Úgy legyen Robert. Úgy legyen.

A beszélgetést a Menedéklakó zárta.
- Szeretem a látványát és a hangját is. Én úgy szeretem a világomat amilyen. Az én világomat ez - mutatott a gombafelhőre - tette azzá ami.