Az építés

Március idusán mellkasomon a trikolórral, mellkasomban hevesen dobogó szívvel léptem ki a házunk kapuján, mint anno Petőfi. A hasonlatot a kies panel némiképp talán megrontja, arról nem is beszélve, hogy nem kívántam felborítani a fennálló rendet és a Nemzeti Dal helyett is csak a donorház váza volt a kezemben. Utóbbi nehéz döntés volt, mert a legalkalmasabb a célnak kétségtelenül az első fizetéseimből, több mint 10 éve vásárolt első saját számítógépházam volt. Vagyok annyira szentimentális, hogy sajnáltam… De aztán eszembe jutott, hogy évek óta méltatlanul üresen áll, így pedig, hacsak részben is, de tovább fog élni és dolgozni. Erre fel aztán lecsupaszítottam mint Jancsi Juliskát és irány Érd-Parkváros.

egy búcsúpillantás...

Pucéron

A munkálatok Pali Bácsi kocsibejáróján zajlottak, miután a garázst mindenféle dolog színültig töltötte meg. Később, amikor a kisdedek csendes pihenőre tértek a garázs feletti szobájukba, áthelyeztük a műszakot a teraszra. Mellesleg ott sokkal jobb idő volt, nem fújt a szél.
Előre kell, hogy bocsássam, nem vagyok mesterember alkat. Igaz, mindösszesen a kézügyesség, a gyakorlat és szaktudás hiányzik ahhoz, hogy komoly szerszámokkal magabiztosan dolgozhassak, így a következő pár órában jobbára a fotóriporter, helyenként pedig a műhelyinas szerepét töltöttem be. A munka oroszlánrészét Pali Bácsi végezte, még ha a T/1-es fogalmazás mód sok helyen mást is sugall.
Miután megállapítottuk, hogy minden együtt van, levettük az Aeroengine előlapját. Őszintén szólva fogalmam sincs, ez miért maradt rajta, sebaj. Majd elkezdtük levenni a tetejét a háznak, mivel én határozottan úgy emlékeztem, hogy ez már nekem sikerült. De behatóbb vizsgálat után rájöttünk, hogy ilyenkor valószínűleg a tüzes víztől mámoros állapotban feküdhettem házszerelésre felettébb alkalmatlan módon, merthogy a tartócsavarok inkább csak dísznek vannak, a tetőt csak flexxel lehet levenni a vázról. Nosza.

együtt a csapat

eztet kell bele rakni

nameg ennyi drótot is, mert eddig csak kevés volt

ebből lesz a cserebogár

Nincsen rajta a tető

mert aztatot lejjebb vagdosta a Mester

Ezt követően két, az oldallapok szélességének megfelelő csíkot hasítottunk le a vaslemezből. Majd jött a legcsiklandósabb manőver, a kopoltyú belövése. Elővettük a kütyüt, méricskéltünk, gondolkoztunk. Aztán nyissz, egyszer csak lemászott a donorváz egy darabja, mint pincsikutya a selyempárnáról. Ezt ráhelyezve az AeroEngine vázára egy kis igazítás után megkaptuk a véglegesnek szánt méreteket. Következhetett az oldallapok kivágása, és hamar kiderült, hogy egy csíkból mind a kettő kitelik. Palit felettébb bosszantotta a pocsékba levágott csík, érdekes, engem nem. Pedig én fizettem…

a két, oldalfalnak szánt lemez. Ekkor még nagyon örültünk ám nekik

selyempárna, pincsikutya nélkül

Alakul a bigyula

Mint két (lapos) tojás

Ha már így benne voltunk a vagdosásban, gyorsan került egy luk a ház hátuljára is. Ez azért szükséges, mert nálam rengeteg kábel van a gép hátsójába dugva (KOAX, S-Video, Scart, mobil, távirányító, Firewire…), amik első vége nekem a minduntalan az asztal közelében kell, és melyek eddig egy hatalmas és kusza kötegben a gép mellett foglaltak helyett. Úgy döntöttem, hogy ha nem is sokkal, de mindenképp esztétikusabb, ha elöl lógnak ki, ehhez viszont be kellett, hogy vezessük őket a gép belsejébe.

Háborúban minden luk életmendő menedék - de ez azért talán túlzás... :D

Mint már az első részben említettem, a hegesztés helyett a csavarozás mellett döntöttünk. Így következő lépésben felcsavaroztuk az oldalfalakat, majd levágtuk és az oldalfalakra csavartuk a tetőtartó konzolokat. Ez persze elég fura megoldás: a tető nem a vázon, hanem a két oldallapon nyugszik. Ennek eredménye, hogy az egyik oldalfal leemelésekor a tető tetszés szerint akár fenn is hagyható, akár le is vehető. Tény ugyanakkor, hogy ezzel valószínűleg kissé megnehezítettük a ház mindenkori összeillesztését, már csak azért is, mert egy oldalfalat nem kevesebb, mint 12 darab csavar rögzít.

Fel van csavarozva

Innen nézve is

Ilyenek a tartókonzolok

Aztán a tetőlemez vágásánál gyorsan kiderült, hogy nem is pocsékoltunk el annyi anyagot: az első vágás valahogy 1 cm-vel keskenyebb lett, így a második oldalfalnak szánt lemezt is majdnem teljesen felhasználtuk a tetőre. Minő megkönnyebbülés! :) A kákán csomót keresők most ugyan megjegyzik, hogy így lett egy 18,8*43 cm-es lapunk, amit semmire se használtunk fel, de az ilyen ünneprontóknak úgyis két anyjuk van.
A legmacerásabb pont a tető hajlítása volt. Gép híján kézzel, helyzetében fixált falapok segítségével történt, ami a hátul lévő hajlításnál még nem is volt probléma, de az első, derékszögű töréssel bizony megcsodálhattam a Mester szókincsét. Őszintén szólva, még őt is meglepte, hogy elsőre sikerült elfogadható végeredményt elérni. Persze ezzel a módszerrel légmentes precizitású illeszkedés nem volt várható, de elég pontos ahhoz, hogy a szigetelés megoldja a többit.

A tető és konzoljai repülőmacska pózban

Ismét a flexxé lett főszerep – ki kellett vágni a kütyü helyét. Szintén sok méricskélés és rápróbálás következett, míg elkészült a luk.
Őszintén szólva ez volt az a pont, ahol, egy kicsit elbizonytalanodtam, a betonon fekvő, tetőnek nevezett fémdarab ekkor leginkább egy második (első?) világháborús szovjet harckocsi részegységére emlékeztetett, amin keresztül a legénység a sok gonosz imperialista-kapitalista bérencet vizslathatja a népért dolgozó mérnök elvtársak előremutató és forradalmi elgondolása szerint.

a szovjet mérnökipar korai remeke, náci harcálláspont avagy a leendő házam? Ezen a ponton kissé elbizonytalanodtam...

A kütyüt tartó belső váz elhelyezése után a helyzet sokat javult, ekkor már inkább Rommel Atlanti Falának betonbunkereinek géppuska állásai jutottak eszembe. Pedig azzal a tartóval sok küszködés volt., ui. a tetőhöz van rögzítve, mert a donorház sokkal keskenyebb, mint az Aero. Ráadásul az alumínium konzolok vastagsága is szerencsétlenül jött ki, fél centit le kellett vágni mindegyikből. Pedig ha csak fél centivel vastagabbak, kevesebb külső csavarral is megoldható lett volna.
Utóbbi két munkafázis (a tető hajlítása és a kütyütartó) vette el a legtöbb időt, bizonyára azért, mert ez volt a legkevésbé előre tervezhető. De amikor minden csavar a helyére került, megszűntek a történelmi hasonlatok, egyben egészen úgy nézett ki, mint amit emberkéz alkotott…
Még két gyors vágás: egy az oldalsó ventinek, egy a kábel kivezetésnek és jöhetett a fújás.

Hűha...

fújás előtt...

Hohó, kérdezi joggal az olvasó, és a plexi hol marad? Hát a régi lapban, válaszolom, semmi szükség rá. Plexi legyen olyan házban, amin van mivel büszkélkedni belülről. Ebben a házban nincs. Az előző részben bemutatott kábeldzsungelt a kütyü kábelein kívül még a bent áthúzott hátsó kivezetések is sűríteni fogják, örülök, ha a légáramlást meg tudom oldani. Nem lehet annyi csillogó és világító micsodát berakni, hogy az jól nézzen ki. Ellenben a krómozott ventirács (ami elég buta a plexin) várhatóan dögös lesz a fekete fémen.
Fújásra előkészítés után három réteg fekete festék került rá, majd az egész cucc elhelyezésre került Pali pincéjében. A képeket nézve lehet, hogy most sokan elégedetten csettintenek – igen, ott is a helye, mert ez még a MÉH-ben se vennék vissza. De el kell, hogy keserítsem őket, száradni tettük el csupán.
A fényképek EXIF-ének tanúsága szerint a munka előtti szemlét 10 előtt pár perccel kezdtük meg, a fújás utáni felvételek 15:25-kor készültek. Öt és fél óra alatt kényelmesen végeztünk.
Ekkor én irány haza, hogy türelmetlenül kivárjam a hétfő délutánt, amikor összerakom a házat, benépesítem mindenféle szilikonlappaal és rézdróttal.
Figyelmes olvasónak talán feltűnt, hogy az ajtóról nem beszéltünk. Sajnos, egyenlőre nem találtunk olyan megoldás, ami tartós eredménnyel kecsegtet. A tény, hogy kb 1 mm műanyagba kell rögzíteni a csapot illetve az ajtó letört alsó hurkát, bizony megnehezíti a dolgot. Minden ezzel kapcsolatos ötlet érdekel!

A végszerelés és a konklúzió sok-sok fényképpel hamarosan!