Az elhatározás

Tízegynéhány évvel ezelőtt elhatároztuk a párommal, hogy Debrecenből egy kis faluba költözünk, hogy tudjunk kutyákat tartani. A már meglévő kutyánkat is vittük magunkkal, aki Zeusz névre hallgat és Angol Bulldog - Boxer keverék. Ekkor volt talán 1 éves .
Természetesen már kész tervekkel és ámde kevés tapasztalattal vágtunk bele a költözésbe. Már jó előre elhatároztuk, hogy milyen fajta kutyákat fogunk vásárolni. A fő motivációt Az egyik kopó másik eb című filmben látott, Hooch nevű Bordeauxi dog (Dogue de Bordeaux) adta.
Lelkesen látogattuk a kutyakiállításokat, ismerkedtünk a fajtával, és tanácsokat kértünk a tulajdonosoktól. Minél több Bordeauxi dog-ot láttam és simogattam meg, egyre közelebb kerültünk a saját kutyáinkhoz.
Amikor elérkezettnek láttuk az időt, hogy megvegyük első kutyánkat eme remek fajtából, hatalmas dilemma elé kerültünk.
Kölyköt vagy növendéket vegyünk?
A 8-10 hetes kölyök mellett szólt, hogy mi szocializálhatjuk és adhatjuk meg az alapnevelést a további életéhez.
A növendék mellett pedig az szólt, hogy talán kevesebb lesz a kezdeti probléma egy 10-12 hónapos kutyával, illetve nem ismervén a szomszédokat és általában a falu lakosságának, a kutyákhoz való viszonyát ( ellopják, megmérgezik, mit lehet tudni ), a növendék kutya vásárlása mellett döntöttünk.

A tettek mezejére léptünk

A szaksajtó aktuális példányát lapozgatva találtam egy hirdetést, ahol 3 növendék szukát kínáltak eladásra. Azonnal felhívtam a hirdetőt, hogy szeretnénk vásárolni egy kutyát és hol van helyileg, illetve mennyi az annyi ?
Mindkét válasz hallatán térdre rogytam. Baja és 100.000 Ft. volt a válasz.
1 perces tanácskozás után közöltem, hogy akkor mi indulnánk is a kutyáért. Beugrottunk az autóba. Vittünk magunkkal vizet, tálat, törülközőket ( mert mi van, ha tényleg akkora nyáltermelése van mint a filmben ? ), illetve plédeket ( a plédnek még szerepe lesz ), hogy kényelmesen tudjon hazafelé utazni.
Megérkezésünk után derült ki, hogy az eladó előttünk 10 perccel ért haza, ugyanis akkor hozta el a kutyákat a " Tenyésztő-től ". Mindhárom kutya igen rossz bőrben volt, mint utóbb kiderült, a " Tenyésztő " 2 naponta járt ki a telekre ( ami 6 hold területű volt ) és a kölyöket az anyjuktól való elválasztás után, gyakorlatilag sorsukra hagyva, 2 naponta fagyasztott húst dobott közéjük és aki kapja-marja alapon ettek a kutyák. Ezekután ellehet képzelni, mennyire voltak szocializáltak és ember szeretőek a kutyák . Elárulom, semennyire . Olyannyira nem, hogy a legkisebb simogatási kísérletemre is vad őrjöngéssel válaszoltak. Picit elkeseredtünk a párommal, nem értettük, hogy ezek a tények miért is lettek elhallgatva. Már-már azon gondolkodtunk, hogy potyára tettük meg ezt a párszáz kilométert és kutya nélkül térünk haza. Aztán úgy gondoltam, hogy lesz ami lesz, én bizony kutya nélkül nem megyek sehova.
Néhány percig nézegettem a kutyákat tisztes távolságból, aztán az egyik kutyában felfedeztem a nagy Ő-t.
Amanda volt a becsületes neve .
Néhány hét múlva kiderült, hogy ő számomra " A " KUTYA !
Vételár kifizet, törzskönyv átvesz, no akkor tegyük a kutyát az autóba. Igen, de ekkor derült ki, hogy a legfontosabb kellékekre nem gondoltunk, mégpedig a póráz-nyakörv párosra. (Néhány perc múlva tudatosult bennem, hogy bizony szájkosár is kellene, de leginkább ez kellene) Amanda félórán keresztül minden próbálkozásunkat visszaverte, igen keményen.
Én már feladtam és közöltem az eladóval, amennyiben nagyon hamar nem varázsolja a kutyát az autóba, úgy elállok a vásárlástól.
Egy szomszéd segítségével végre sikerült a kutyát az autóba rakni . Egész úton hazafelé az járt az eszembe, hogy remélem lesz annyi esze a kutyának, hogy nem menet közben akar megölni, ugyanis 5 ajtós autóm volt, viszont kutya háló nem volt benne.
Hazafelé 3-szor megálltunk, hogy inni adjunk Amanda-nak, de mindig hangos morgás és vicsorgás volt a válasz.
A párom teljesen elkeseredett, hogy vettünk egy kutyát, aki először minket fog biztosan megölni. Bevallom nekem is megfordult a fejemben, hogy végrendeletet kell írnom hazaérkezésünk után.

Hazaérkezésünk után

Hazaérkeztünk, beálltam az udvarra és vegyes érzésekkel telve kinyitottam a csomagtartót.
Amanda-nak persze esze ágában sem volt kiszállni az autóból.
Ahányszor felé nyúltam annyiszor vicsorgott. Természetesen a páromnak meg sem engedtem, hogy próbálkozzon. Elvégre majd én megmutatom, hogy ki az úr a háznál !
Sem a szép szó ( a csúnya sem ), sem a víz, sem a kolbász, semmi nem bírta jobb belátásra a kutyát. Már-már én is feladtam,amikor mentő ötletem támadt és felhívtam a szomszéd faluban lakó barátomat (ő is kutyabolond), hogy ugyan segítsen már ezt a jámbornak közel sem nevezhető kutyát a helyére vinni.
Megérkezett a barátom és semmi, de semmi nem változott. A kutya bent, mi kint. Aztán a barátom kitalálta, hogy ő majd egy plédet dob a kutya fejére és én meg ölben vigyem a kutyát a helyére. Nekem annyira nem tetszett ez az ötlet, hogy közöltem " az sem érdekel, ha a kocsiban éli le az életét, én ugyan nem szedetem magam darabokra ".
Végül én dobtam a plédet és a barátom vitte a kutyát.
Később a barátom, egyedüli idegenként tudta megsimogatni Amanda-t.

Az ismerkedés

A kutyát az ideiglenes helyére, egy tágas, régen spájz-nak használt helyiségbe zártuk be, és nyugovóra tértünk a párommal. Megérdemeltük a pihenést, ritka mozgalmas napunk volt. Másnap reggel rohanás a kutyához. Gondoltam örülni fog az általam felkínált enni és inni valónak. Nos nem így történt. Szokásához híven, az igen szépen fejlett fogsorát mutogatván adta értésemre, hogy most sincs barát felvétel. Tisztes távolságra Amanda-tól, leültem a földre. Nem voltam fáradt, csak a lábaim remegtek a félelemtől. Azt majd elfelejtettem megemlíteni, hogy Amanda-nak a nézése is Sátáni volt, egyszerűen senki nem merte megközelíteni, ( még évek múlva sem ) amikor ezt a nézését bevetette. Gyorsan hozzáteszem, hogy soha senkit nem harapott meg, bőven elég volt, ha személyem és a betolakodó közé állt és Sántáni pillantását elővette. Nos leültem a földre és teljesen nyugodt hangnemben elkezdtem beszélni hozzá. Hosszasan ecseteltem azt a tényt, hogy ( elvileg ) itt csak én lehetek morcos és csak én haraphatok stb....
Az elkövetkező 3 napunk ebben a stílusban telt el . Ő vicsorgott, én halkan előadtam az elképzeléseimet, a jövőt illetően.
A negyedik napon megtört a jég, megérkezésemkor nem vicsorgott. Kihasználva a pillanatnyi gyengeségét, óvatosan leültem mellé és megsimogattam. Megcsóválta a farkát, azt hiszem ekkor nyertem el az élete végéig tartó feltétel nélküli szeretetét és barátságát.
Ettől a perctől kezdve birtokba vehette az egész udvart, tudván és érezvén, hogy ő már a mienk marad és megértette, hogy most már jó sorsa lesz.
Ő már sajnos nincs velünk.
Nekem azóta is ő A kutya, a nagybetűs KUTYA

Imádta a kényelmet .

Az utolsó alom, amivel megajándékozott minket.

Későbbi párja és szerelme