Hirdetés

Ma vagyok 40

Ma lettem 40 éves. Nem olyan nagy szám, de csak xxxx. És ennek örömére felforgattam az életem.
2015 vízválasztó év volt.
Először is megszületett a harmadik fiam. Nem voltam benne mindig biztos, hogy három gyereket akarok, de egyetlen percét sem bánom. Boldog vagyok tőle.
Aztán az év közepe táján, én a "Meggyőződéses de nem elvakult AMD rajongó 2004 óta" belefáradtam az állandó ígérgetésbe. Athlon xp-k, Athlonok, Phenomok, AMD 64 X2, és A-series után végleg végeztem. Intelre váltottam. 775-ös Pentium-Dual Core-al kezdtem, most 775-ös Quad-nál járok. Tanulom az Intelt, ami kimaradt.

Pár éve megfogadtam, hogy soha nem veszek Samu terméket. Most mégis kihagyhatatlan áron jutottam hozzá egy T V-hez, és nagyon tetszik. Úgyhogy marad

De ami a legfontosabb, végre kimondtam, hogy gyűlölöm a munkám. 13 éve kereskedek, és megutáltam. Már egy percét sem élvezem. Persze három gyerek eltartása nagy felelősség, de meg csömörlöttem. És kaptam egy lehetőséget vidéken egy multinál, ahol teljesen mással foglalkozhatok. De ehhez költözni kell.
2005-ben a barátnőmmel (aki azóta a feleségem és három fiam édesanyja) két sporttáskával indultunk neki Pestnek új életet keresve. Aztán lett lakás, autó, megszülettek a fiaim. Most újra költöztünk új lehetőséget keresve. (Persze már a 2 sporttáska kevés volt, szükség volt egy kisebb kamionra.) A feleségem meg szeretett volna a szülei közelében élni, úgyhogy egy volt az akarat.

Zuzu

2014. május 17-én 9 év után távozott közölünk a kedvenc kis görkém, Zuzu .[/L

10 év

Tegnap napra pontosan 10 éve vettem meg ŐT. Igen, csupa nagy betűvel.
Az első saját magam által vásárolt és összerakott konfigot. Emlékszem a helyre , a napra és szinte minden percére.

Egy APAS-966 C via-s alaplap (PC Partner ,Megacolor), egy 633 Coppermine-os Cerka, 256 MB SD, egy 15 GB Maxtor, cd író, és nem utolsó sorban egy Megacolor TNT 2 32 Mb. Persze tudom ez akkor sem volt már a csúcs, de nekem igen.

Az összerakás gyönyöre, az első indítás sikere, az első kislemezes formázás,az első Win 98 csodája (még nem SE).

Aztán az este. A Project IGI gyönyörű világa 800x600-ban (előtte egy használt P1-em volt, nem is tudtam, hogy létezik világ a 640x480-on túl is, és micsoda világ !!!) A NFS 5 csodálatos tájai és Porschéi. És a SoF meg NOLF, melyekre addig csak áhítoztam mind az enyém lett. Egész éjszaka ott ültem előtte és nem bírtam betelni a látvánnyal, az élménnyel. Azt hiszem akkor váltam igazán a rabjává.