Ez eléggé személyes bejegyzés lesz de miután ez az eset velem is megtörtént rájöttem, hogy nem is olyan ritka eset ez. Nem csak Miskolcon, az ország bármely pontján. Jól gondolja meg az ember, hogy hova megy bulizni, én ezek után egy jó darabig inkább kihagyom a discokat és maradok a kocsmák, házibulik környékén.
A leírtakat próbálom szó szerint idézni bár elég nagy trauma volt ez számomra így néhány részre nem emlékszek tökéletesen.
Na tehát. 2015 Február 6, Miskolc Rockwell. Pontosabban már Feb. 7 hajnala. A szórakozó helyről tudni kell, hogy 3 teremből áll melyek a Piros, Kék és Miller. Na hát én olyan hajnali 2 óra környékén a Millerben csápoltam egy haverral majd ki indultunk. A lépcsőnél én megálltam beszélgetni egy ismerősömmel majd Ő elindult az egyik én meg a másik irányba megkeresni az előző havert. Még azért elővettem a telefonom, hát ha már magamba vagyok nézzünk már fel Facebookra alapon. Egyszer csak valaki elég keményen levállal. Nem vagyok kis darab és nem szeretem ha direktbe lökdösnek így ránéztem majd én is meglöktem az adott személyt aki fontos szerepet fog játszani még a történetbe így hívjuk Dávidnak. Dávid kék pulóverben, malac képével tipikus új gazdag p*csnek tűnt így annyira nem sajnáltam, hogy vissza adtam a lökést. Mikor észhez tért Dávid azt mondta, hogy menjek már fel vele. Mondom ez egy jó ötlet meg kéne ezt dumálni. Felmegyünk a lépcsőn majd odafordul az első rendező(csúnyább nevén kidobóhoz) pár szót mondott neki, sejtem rólam mert a feketébe öltözött Úri ember egyszer csak megkapott és átlökdösött az egész termen egészen a bejáratig ahol is leszedték a szalagom majd kitessékeltek. Jól nevelt srácként ki is mentem. De elég hamar rájöttem, hogy egy szál pulóverben megfogok fagyni a -10 C fokban valamint, hogy konkrétan a semmiért dobtak ki úgy, hogy a véleményem meg se hallgatták a történtekről ezért aztán vissza vissza próbáltam kacsingatni és emberi hangnemmel beszélni a drága rendezőkkel ,hogy na de most mégis miért?.. Emberi hangnemben.. csak, hogy ezek állatok és nem értenek mást így nem lett belőle semmi. Kicsit gondoltam várok hátha vissza engednek ha meg nem akkor adják ki a kabátom és megyek. A nagy várakozás közepette még egy sorstársamat kidobták aki pislogott kettőt majd fennhangon odaszólt a rendezőknek: Ti b*zik! Nem is kellett több ezeknek az állatoknak, négyen ráugrottak szegényre és úgy helyben hagyták csak pislogtam. A hó és a beton is tiszta vér volt utána a szórakozóhely előtt. Balszerencsémre én épp a telefonom nyomkodtam és volt egy olyan megjegyzésem, hogy "erről kellett volna videó nem a Hősökről." Na itt csesztem el, hirtelen megjelent Dávid a kapuban. És, hogy miért pont Dávidnak neveztem el? Mert az emlékeimben az rémlik, hogy jött oda felém másod magával az egyik kidobó annyit mondott neki, hogy "Jól van Dávid vidd hátra és intézzétek el"(A névre nem biztos, hogy jól emlékszek, a mondat többi része kötött le) Na hát itt azért már összeszorult a bélrendszerem egy kicsit mert Dávid és társa elég cél irányosan felém tartottak. Természetesen még mindig a klubbon kívül vagyunk olyan 4-5 méterre a bejárattól, rettentő hideg van és még mindig nem kaptam meg a kabátom. De hát Dávid nagy lendülettel megáll előttem, nagyjából olyan távba, hogy attól féltem az "intézzétek el" nem épp verést hanem egy kis melegeskedést takar szóval még jobban össze húzódott a farpofám. Pár szép, igényes, átgondolt mondat után.. ja mégse. Ez a szóváltás folyt le közöttünk:
D: Te mit pofozkodsz?
Én: Én? Pofozni? Csak meglöktelek öreg amiért te is engem.
D: Nekem szabad!
Én: Jól van tesó, én nem akarok balhézni, bocsánatot kérek akár az el nem csattant pofon miatt is.
D: Nem úgy megy az! Kitiltathatlak innen örökre, ismerek itt mindenkit!
Én: Figyelj, nem kell itt a balhé, adjátok ki a kabátom és lelépek.
D: Azt a k*va videót meg töröld ki! De azonnal!
Én: Nem készült videó de mindjárt megmutatom csak felhívom a haverom akivel jöttem, hogy tudja még élek.