Hirdetés

Blokklánc S1-EP1

Hosszú idő után, megpróbálkozok egy új személyes bejegyzéssel, illetve, ha jól alakulnak a dolgok, akkor akár egy egész sorozattal. Ez kizárólag csak az olvasótábortól függ.

Hogy miről is lenne szó, azt megfogalmazhatom egy szóval is; blockchain, vagy kicsit hosszabban; egy ideje már érdekel a blokklánc technológia és bár bele ástam magam, de vannak még homályos részek. Emiatt úgy gondoltam, hogy részben segítséget kérek tőlem hozzáértőbb személyektől, illetve megpróbálom megvalósítani a dolgot, mert hiszem, hogy menet közben számos kérdés más megvilágításba kerül és talán meg is válaszolódik.

Azt már most szeretném kihangsúlyozni, hogy ez az egész nem egy új, kipukkadni készülő lufiról, nem is a bányászatról, vagy egyéb vitákat keltő témákról szól, csak és kizárólag egy megvalósítani kívánt technológiáról, ami a tanulást és az együtt gondolkodást szolgálja. Akinek kedve van, aktívan részt vesz a diskurzusban.