Budapest – Frankfurt – San Francisco
Mindaddig kellemes a vágyakozás, amíg az ember meg nem veszi a repülőjegyét, ezt pedig pár nap euforikus állapot követi. Aztán jön a hirtelen feleszmélés: Nyáron utazunk! “Még négy hónap, de esküvőszervezés mellett is összehozzuk, lesz ami lesz” - mosolyogtunk össze - most már - feleségemmel. Útvonalterv, látnivalók, ESTA, szállásfoglalás, autóbérlés, bőröndök, térképek, bankkártya, iratok, check-in és már el is érkezett a repülés napja.
Némi reptéri várakozást követően helyet foglalhattunk a United Airlines gépén. Egy kiadós vacsora után álomba merülve elég hamar elillant az a röpke 11 óra, mely alatt Európából Grönlandon át végül elértük Californiát.
Kissé kábultan követtük az utasokat, legtöbbjük már rutinosan haladt a megfelelő kapu irányába. Kettéválasztották az állampolgárokat a látogatóktól, majd egy kígyózó sor végén találtuk magunkat. A “rendőrállam” kifejezést itt éreztem először. Szúrós szemű biztonságiak mindenhol, majd következett az ujjlenyomatvétel, illetve fénykép is készült rólunk mialatt ellenőrizték az útleveleket. Minden stimmelt, megkönnyebbülve haladtunk a csomagokért, majd egy transzfer vitt az autóbérlő-negyedbe.