Ideje mindenki kedvenc böngészőjét, a Firefoxot kifilézni, méghozzá tüzetesen. Számomra ennek a böngészőnek a legnagyobb előnye nem a gyorsaságában és a szabványok betartásában rejlik, hanem a személyre szabhatóságában - noha az első két tulajdonsága is fontos. Kis túlzással állítható, hogy az Internet Explorer idejében ez a fogalom nem létezett. Mindenki beállíthatta magának a kezdőlapját, később pedig lehetőség volt különféle szkineket ráhúzni az eszköztárra, de ebben ki is merült a tudomány.
A tűzróka elődje, a Mozilla sem ezért született persze, de ez volt a következő lépés miután sikerült megalkotniuk egy, az IE-nél jóval stabilabb és a webes szabványoknak megfelelni képes böngészőt. A Firefox motorjául szolgáló Gecko egyik tulajdonsága, hogy képes kezelni olyan külső modulokat, amit felhasználók írtak különféle célokra. Ez lehet egy helyesírás-ellenőrző, vagy egy olyan, ami blokkolja a hírdetéseket az oldalakon. Ebben a posztban azokat a kiegészítőket mutatom meg, amiket én használok, és noha önmagában is remek böngésző a Firefox, de ezekkel még jobbá válik.
Firefox újratöltve
Adobe Photoshop Express
Az Adobe is útjára indította a saját webkettes szolgáltatását, amit Photoshop Express névre keresztelt - és a 2008-as év ingyenességének jegyében bárki számára ingyen elérhetővé tett.
A Photoshop Express kezdőlapja - ez a látvány fogad induláskor
(kattintásra megnő)
A nevével ellentétben nem csakis és kizárólag képszerkesztésre alkalmas, mivel egy sor olyan funkcióval látták el amit eddig csak a nagyobb online képmegosztók tudtak. Alapvetően képmegosztásra épül, de nagyobb teret kap a képszerkesztés, így jobb alternatíva lehet a Flickr-nél vagy a Picasa-nál. Elméletben 2 gigabájt tárhely áll a rendelkezésünkre, ahova feltölthetjük fotóinkat, amiket ha akarunk közzé is tehetünk, így bárki megnézheti őket. A képeket a szerkesztésen kívül rendszerezni és tag-elni lehet, de nem muszáj a megosztás - így egy személyes képtárhelyként is szolgálhat amit bárhonnan könnyen el tudunk érni.
A bádogdoboz
Sok olyan barátom volt és van is, akik nagyon szeretik a számítógépüket. Lehet ezt sokmindennek hívni, de tény hogy vannak ilyenek. Ezt az írást leginkább ők fogják érteni - vagy éppen nem, viszont nekik szánom.
Jelen írással nem célom indulatok keltése, főképp nem flémkeltés. Az alábbi sorok írója jelen közösségi site alapérdeklődési körével szembemegy, ebben a tudatban olvasson bárki is tovább.
A számítógép már nagyon régen nem jelent egyet azzal, amire régen kitalálták. Már nem csak dolgoznak rajta, mintsem inkább szórakoz(tat)ási központtá nőtte ki magát. A fiatalabbak szeretnek elsősorban játszani a számítógépükön, értékes perceket beleölni. Ezek a percek összeadódnak, majd lesznek belőlük órák, napok és hónapok. Meglepődne bármelyik "hc gamer" hogy mennyi időt is pocsékolt el az életéből. Mert jobb szót nem tudok rá mondani, ez az élet elpocsékolása. Legyen az pc vagy konzol, órákat egy-egy játék előtt gubbasztani egy cél elérése érdekében butaság. Ez a cél lehet az, hogy legyőzhesd a főellenséget, megmentsd a királylányt, vagy éppen mindenki mást megöljél. Legyen az egyjátékos vagy többjátékos mulatság, egy szinten túl idő- és életpazarlás. Mert pont én nem mondhatnám ezt, rengeteg és itt tényleg komolyan gondolom, rengeteg játékórát a hátam mögött tudva. De valahol meg kell állni, elgondolkodni, és félredobni az egeret és a gamepadot.
Aztán mások böngésznek az interneten, cseverésznek az ismerőseikkel vagy éppen az izgalmas ismeretlennel. És ahogyan a nagy könyvben meg vagyon írva, ezzel sincsen semmi gond - egészen addig amíg nem kezd el sok lenni. Mert tudjuk, jóból is megárt a sok. Meg lehet ölni bárkit C-vitaminnal, csak elegendő mennyiséget kell beadni neki intravénásan. Mert lehet bármennyire is brilliáns találmánya a számítástechnikának az internet, ahol bármit és bármikor meg tudsz keresni, bárminek utána tudsz nézni, vagy éppen a napi rutin egy részét elvégezni. De káros, amikor túl sokat - kocka hasonlattal élve életed legalább 64%-át - a gép előtt töltöd. Amikor fennmaradsz éjjeli kettőig a kedvenc weblapjaidat és blogjaid olvasgatva, miközben halk basszus duruzsol a fejhallgatódban. Ez káros, be kell látnunk. Az sem teljesen egészséges amikor valaki csetfüggő lesz, és a szociális életének ugyancsak egészségtelenül nagy hányadát éli meg amott. És most nem szólok az olyan elfajzásokról, amikor érdekes hajlamokkal megáldott vadásznak fiatalabb lánykákra a csetponthun - hálistennek ez ritka, és nem elfogadott.
Megint mások senem játszanak, senem interneteznek, hanem csak fejlesztik a számítógépüket. Évről-évre, de inkább hónapról-hónapra ölnek bele súlyos százezreket abba a hevenyészett bádogdobozba. Hogy az minnél szebb, minnél gyorsabb, és az átlagnál minnél kimagaslóbb legyen. Amint megjelenik egy újabb processzor vagy videókártya, azonnal rohannak hogy megvegyék. Nem számít mennyibe kerül, nekik kell, kell hogy eldicsekedhessenek vele, kell az egójuknak és az egzisztenciájuknak. És a pc építőkockái ilyen szemponból hasonlóan viselkednek, mint az autók: amint kigördül az autószalonból, rögtön veszít az értékéből 20%-ot, majd az azt követő egy hónapban mégegyszer ennyit. Természetesen felcserélendő az autószalon bármelyik sarki pc-sre, és ott vagyunk a témánál: a számítógép egy pénztemető. Pénzügyileg az egyik lehető legrosszabb befektetés, mert abszolút nem értéktartó, életútja során csak egyre kevesebbet és kevesebbet ér. És ha mindehhez hozzávesszük hasztalan voltát - amit a fentebb lévő bekezdésekben ecseteltem -, akkor egyből szemétbe vágni lenne kedvem.
De mégsem teszem, hiszen én tudom hol a határ, és ezt minden nagyképűség nélkül mondom. Tudom hiteltelennek hangzik az én számból, de éppen az enyémből kellene hogy az legyen: letettem az "anyagot", nem játszom és netezek annyit mint régen. Nem ölök bele kisebb vagyonokat a gépembe. És legfőképp el tudtam szakadni mellőle, már nem vágyom arra hogy köridőket javítsak, gyűjtsem a frag-eket, vagy hosszú-hosszú órákon keresztül beszélgessek. Persze mondhatja bárki hogy az idejével és a pénzével mindenki maga gazdálkodik, mindenki maga dönti el mit csinál. Ez 100%-ig így is van, csak arra próbálok rávilágítani, hogy ez a szabadság nem biztos hogy egy jó dolog. Nem biztos hogy az élet hátralévő részében egy kamatozó dolog. Nekem senki nem szólt, hogy "hé öreg, állj már fel onnan és menj ki a napsütésre", nekem magamtól kellett rájönnöm a hülyeségemre. Ha ezt elolvasva legalább egyetlen egy embert hasonló "megvilágosodásra" tudok késztetni, akkor már értelme volt itt görnyedni negyed órát.
ASUS EAH3850 miniteszt
Az első benyomások
Nos, beléptem én is a klubba egy ASUS EAH3850-essel. Az első benyomásaim nagyon pozitívak a kártyával. Hozza ugyanazt a teljesítményt mint az előző kártyám (Sapphire HD 2900Pro), igaz tuningolhatóságban némileg lemarad. Ezt ellensúlyozza az igencsak örvendetes 55nm-es magtechnológia, végre nem egy hőerőművet kell a gépemben tartanom. Ennélfogva megsüketülnöm sem szükséges a felgyülemlett hő arréb viteléhez. Muszáj ezt jobban kifejtenem.
kattintva nagyobb
Két hétig használtam a 2900Pro-t, és elég nehézkes volt vele az életem. Az egy dolog hogy baromi gyors volt, és baromi jól tuningolható, de a túlmelegedés okozta sorozatos fagyások, a ventillátor hirtelen 100%-ra ugrása (windows alatti filmnézés közben ugyanúgy mint játékban, full random módszerrel) borzolták az idegeimet. Elvileg a tápom volt kevés neki, de egy 450W-os csifinek illene elbírnia. Jobban mondva egy 2900Pro-nak is illene beérnie egy 450W-os csifivel. Lehet hogy tényleg a tápom volt kevés, egy biztos: nem érte meg azt a szívást amit muszáj voltam vele végigjátszani.
Half-Life 2 - Episode Two
Régóta várta már emberek hada a Half-Life történetének folytatását, amely a Steam rendszerén október 10.-én reggel 9-től volt elérhető. Jelentem, kivégeztük. Nem volt hosszú, ahogyan az Episode One sem, de annál tömörebb volt a gyönyör. Itt jegyezném meg, hogy az írás spoilereket tartalmaz(hat egyesek számára), a képek is spoileresek. A játék története szerint a HL2 végén felrobbantjuk a Citadella reaktorát, az Episode One a Citadellából illetve City17-ből való menekülésről szól. Az Episode Two pedig egy úgynevezett White Forest nevű helyig való menekülés, ami éppen Eli Vance-ék (a néger pasas aki anno ottvolt a ground zero-nál a HL1-ben) aktuális búvóhelye. Többer nem árulok el, mert az már tényleg spoileres lenne. Egy apró érdekességet azért még hozzáfűznék, hogy míg a HL2 három napot ölelt fel, az Episode One és az Episode Two is egy-egy napot mutatnak be, tehát az eddig megjelent széria elvileg 5 napos cselekményt játszat végig velünk. Ehhez kapcsolódó kissebb anomália, hogy dr. Kleiner és Eli Vance rég nem látott ismerősként üdvözöl, legalábbis mintha egy éve nem látott volna - a mi részünről gyakorlatilag nem is, mivel ennyi idő telt el az Episode One és az Episode Two megjelenése között.
Zenekavics - Creative Zen Stone
Nos, hosszas töprengés után végül a Zen Stone elnevezésű mp3 játékosra esett a választásom, amelyet a mai nappal kezembe is kaparinthattam :] Nem keveset gondolkodtam mit válasszak utitársul, szóba jött a Samsung YP-C1, a Samsung YP-U3 illetve a Sony NW-E000 szériája is - természetesen a bejegyzésem témáját képező Creative Zen Stone mellett.
Mielőtt belemelegednék, íme a cucc specifikációja:
1 gigabájt memóriával szállítják, ami 128kbps minőségben 16 órányi zene tárolására elég. A támogatott formátumok között az mp3 és a wma mellett egy (számomra ismeretlen) Audible nevezetű szerepel még. A kavics jel/zaj aránya 90dB felett van, ami ebben a kategóriában kítűnő, az átvitt frekvencia pedig 20Hz és 20kHz közé esik, amivel szintén csak a drágább típusok büszkélkedhetnek. A műanyagváz mélyén egy ismeretlen kapacitású Li-Polymer akksi csücsül, ami gyári adatok szerint közel 12 óra lejátszásra biztosít naftát. Súlya kevesebb mint 20 gramm, méreteit tekintve APRÓ. :]
A név találó, hiszen formára egy, a tavi sodrásban mosódott, áramvonalas kavicsra emlékeztet, ami fele akkora is sincs mint a diákom. Amint az a képeken is látszik, nincsen ezen a kütyün semmiféle kijelző, amely költséghatékony és energiatakarékos megoldás. Az anyagminőségre sem lehet panasz, nem recseg, nem ropog és a műanyag sem kelti az olcsó kínai cuccok érzetét. Megemlítendő továbbá lejátszó USB interfészen csatlakozik a pécéhez, és on-the-fly másolgathatóak a zenék - illetve bármilyen fájl, mert ilyen tekintetben pendriveként is használható. Ez azt jelenti hogy nem kell szenvedni se iTunes-szal, se SonicStage-el :]
A kezelőfelülete nagyon egyszerű és éppen ebből fakadóan nagyszerű: felül egy négyállású gomb található, amely számléptetésre és hangerőállításra szolgál, középén pedig egy bekapcsoló-kikapcsoló-lejátszó-pauzáló gomb ékeskedik. Oldalt van még egy csúszka amivel a folyamatos illetve a random lejátszást állíthatjuk, és ugyanitt tudunk mappát is váltani.
Felülre visszatérve pedig egy többszínű led tájékoztat kismillió dologról, csak tanuljuk meg hozzá alaposan a kódkönyvet :] Teszem azt, ha pirosan 3-at pittyeg akkor max hangerőt elértük, ha narancssárgán 2-őt, akkor töltés közben tudjuk hogy 25 és 75% között jár a töltés, és ígytovább. Okos megoldás, már csak a számcímeket kéne morzéznia :] Igen, elsőre zavaró hogy nem látom milyen számot hallgatok, vagy milyen szám jön, de a dolog hamar szokható, vízuális tipusok a zenemásolgatásnál agybavéshetik a könyvtárstruktúrát, vagy lehet hagyatkozni arra, hogy az első traktusokból felismerhetőek a számok.
A dobozban ugyan nem találtam, de a Creative oldalán megtalálható egy Media Lite elnevezésű programocska, amivel a zenék le-föl másolgatásán kívül hangerőszabályzást tudunk eszközölni a kütyün, illetve mutatja a lejátszó akksijának százalékos töltöttségét. Természetesen nem kötelező használni ezt a programot, a Windows pendrive-ként azonnal felismeri és zökkenőmentesen lehet bármilyen fájlkezelőből másolgatni a zenéket. Bevallom őszintén, hogy a gyárilag mellé csomizott fülestől féltem előre, hiszen mindenütt csak szídták mint a bokrot. Ennek ellenére én teljesen megvagyok vele elégedve, adódhat ez abból hogy botfülem van és/vagy hogy eddig egy Nokia 6230i szolgálta ki zene iránti vágyamat ami után ez maga a mennyország :] Persze ettől függetlenül lehet hogy beruházok majd egy okosabbra, teszem azt egy Sennheiser-re, de ez még a jövő zenéje.
Summa summarum
Végezetül azt kell mondjam nem bántam meg, hogy emellett a kis okosság mellett döntöttem, több mint jó vétel volt a maga 10 900 forintos árával. Könnyű, minden felesleges sallangtól mentes, nincsen agyonbonyolítva na. Ajánlom tiszta szívből bárkinek - nem csak a fiatalabb korosztálynak, vagy lányoknak, hanem komolyan bárkinek - aki nem óhajt súlyosabb összegeket költeni zenehallgatásra, és beéri csak a zenehallgatás felhőtlen örömével :]
Pro/kontra:
+ kompakt felépítés, tetszetős dizájn
+ kategóriájában kiváló hangminőség
+ a gyári fülest nem dísznek csomagolják mellé
+ a gyártó nem kötelez külön program használatára (de megadja a lehetőséget)
+ alacsony ár
- a kijelző hiánya
- csak 10 óra lejátszás
- telepakolva lassú feléledés (4-5 mp bekapcsolástól)
- oldalt a csúszka nem áll mindig kézre
Asztalra Viszta
Tudom, tudom elég sok, tán túl sok is mostanában a Microsoft újdonsült rendszerével kapcsolatos cikk, hír, teszt, blog, anyázás, stb, de úgy éreztem nekem is muszáj pár sort kanyarítanom a Vista jelenségről.
[Az alábbiak szigorúan magánvéleménynek tekintendők, ha nem tetszik, ne végy róla tudomást.]
Engem is elvakított a Vista fényessége, és feltettem egy Ultimate verziót próbaképp. Három órányi nyüstölés után a következőre jutottam:
a redmondi srácok frankón azt hiszik újra feltalálták a spanyolviaszt. Az eredmény egy csillivilli (+4 pont), mindenre rákérdezős (-2 pont), gyors gépen is belassulni szeretős (-5 pont), összevissza keverős, ezáltal XP-hez szokottnak semmit meg-nem-találós (-2 pont) rendszer lett. Ezek így a pozitívumok és negatívumok néhány óra távlatából, de biztos vagyok benne hogy találnék még ha keresném, de előbb töröltem le, mint hogy ez kiderüljön.
Jaj, majd el felejtettem, a Creative Sound Blaster Live!-omat sehogy sem ismerte fel, driver cd ugye esélytelen volt mert azon XP-s driver van, neten természetesen nincs hozzá Visztás driver, a Viszta meg nem támogatja azt, amit az XP alapjáraton gyönyörűen kezelt. Ez verte ki végül a biztosítékot nálam, hogy 2007-ben szenvedni kell egy nem no-name (AC97 sucks) hangkártya üzembehelyezésével, ami végül össze sem jött, így nem volt muzsikám, b*sszák meg.
És még az egyetlen pozitívum sem elég ahhoz, hogy engem rávegyenek hogy ezt használjam, amíg itt van az XP-m, amihez már fél éve is volt ugyanilyen csillivilli visual style, ami szerintem jobban is sikerült mint a Vista gyárilag beépítettje (hát persze, hisz azt már a béta minuszháromban is láthattuk, és leleményes júzerek továbbfejlesztették.)
Hogy a laikusoknak is vázoljam a tények állását, a Vista összesen vizuális organisztikájában fejlődött az XP-hez képest. Alapjáraton, egy nagyon szép visual style, mellékelnek nagyon trendi, szép háttérképeket is, sőt a kurzor-style is gyökeres változáson ment keresztül. Ezen kívül szines-szagos, le és felgördülő ablakok menük, és dropshadow amerre a szem ellát. Természetesen minden agyoncicomázva, hogy egye a gép tejlesítményét (ha már ott csücsül a Core2 a gépben akkor nehogy üresjáratban legyen bármikor is, tetszikérteni). Nem mondom, tényleg szép. Aki teszem azt a hagyományos XP stílushoz van/volt szokva, az tényleg az állát keresheti percekig-órákig, mert meg kell hagyni, valóban sikerült jó ráncfellvarrást véghezvinniük a fejlesztőknek.
A baj csak az, hogy ez minden. Semmi egyebet nem tud felmutatni a Vista. Media Center? Ugyanmár kell a francnak (már bocsánat) memórazabáló mindentbele program, amikor ott van mindenre külön, ami ráadásul fényévekkel jobb is az ilyen fajta előre beépített cuccoknál. Minden szebb lett, de ennyi, és semmi több. Kicsit kiábrándító ennyi év munka (és várakozás) után.
Emellett ez a szép nagy szépséges akármi alapjáraton megevett 12 gigát a vinyómból, mikor a lassan 8 hónapja online windowsom mindenféle szirszarral együtt sem foglal 5 gigát összvissz, szóval egy szép nagyott hízott a Microsoft malaca.
Akinek ingere van hozzá, az használja nyugodtan, sokak a rendszer szépsége miatt váltanak, de engem nem vág kupán az Aero™ endzsin, láttam már szebbet is, a saját XP-men.