Hirdetés

Egy hálózati hiba margójára - Abszurdisztán másoknál

Van úgy, hogy az ember fia elhiszi, megtalálta ember lányát. A kezdeti esetlen szárnypróbálgatások után már nyeregben érzi magát - vagy a lányt, helyzete válogatja. Azonban az el nem mondott mondatok és elfojtott gondolatok mögött néha pont az rejlik, amit szeretnenk elkerülni - jobb esetben megoldani.

Egy komornak nem nevezhető őszi napon a két fiatal útjai végre egyesültek. Apróbb bökkenő, hogy akkor még a lány a hét év mindennel teli kapcsolatának végét járta. Járta? Nézőpont, talán szenvedte. De mint a tündérmesékben, minden megoldódott. Egy kis vita, egy kis rövid ultimátum, sírógörcsök halmaza, és már együtt is laktak kettecskén egy albérletben negyedmagukkal. És jó volt, és szép volt, és mégsem.

Mert az milyen már, hogy a másik fél nem úgy gondolkodik, ahogy egyik elképzeli? A szeretlek szó nem szófosáshoz kell - amögött igen komoly tartalom van. Egyesek ezt komolyan is veszik, mások meg csak úgy szórják. Ha pasi az illető, tényleg nehezebben mondja ki. 3 hónap az az idő, ami után elgondolkodik rajta. De a másik fél szerint ezt azonnal és rögtön de most ki kell tudnia mondani. Szegény meg állt, mint ama bizonyos szerv a nem megfelelő helyen, és gondolkodott. Másnap persze kimondta, de ott már veszve volt minden.

Team Viewer 7 bemutató

Bevezetés

Valószínűleg sokan elgondolkoztak már azon, hogy mennyivel egyszerűbb lenne csak úgy egy-két kattintással elérni egy távoli gépet minden nagyobb hercehurca nélkül. A Windows Távoli asztali kapcsolata ilyen téren szolgálhat megoldással, de kevésbé jártas embereknek nem biztos, hogy a legegyszerűbb megoldás.

Nekik nyújthat talán megoldást a TeamViewer GmbH cég TeamViewer nevű alkalmazása. A program segítségével lehetőség nyílik az alábbi műveletekre két távoli gép között:
- távoli vezérlés
- drag&drop fájlműveletek
- kétmonitoros támogatás (ergo kiválaszthatod, hogy melyik monitor képét akarod nézni, kontrollálni)
- elvégzett folyamat rögzítése kép- vagy videóformátumban
- chat funkció (külön ablak szolgál erre)

A termék szolgáltatási tömören ezek lennének. Maga a letöltendő fájl 4 MB, a telepítő minden lépésen végigvezet.

Abszurdisztán - anno

Időpont: 2009. 10.12
Helyszín: Budapest peremkerülete
Hangulat: Rosszabb mint labilis
Időjárás: olyan angolos - szakad az eső lassan másfél napja

... és elkezdődött egy újabb hát Abszurdisztán fővárosában. Az időjárás mintha tökéletesen tükrözte volna hősünk - ami erős kifejezés, inkább szerencsétlen balfék - aktuiális állapotát, mind mentálisan, mind fizikálisan. A reggeli kévá jelentette a nap üde színfoltját, és nem csak barna
színe és fenséges illata miatt, de ezt hősünk csak a nap végén tudta meg - bár ha egyszer visszatekint e napra, lehet a jobbak közé fogja besorolni. A reggeli frissítő kávé után jöttek azok a mozdulatok,
amiket hősünk lassan másfél éve nem ismételt oly gyakran - a hideg borotvapenge eltávolította arcáról a hetek alatt kialakult fedőréteget. És mily furcsa érzés, a haj levágása után a szakáll eltűntetése már nem is tűnt olyan nagy feladatnak, pedig sokminden vezetett ahhoz a módosult elmeállapothoz, ami mindezt kiváltotta. A reménytelenség napról napra nőtt, hogy ő keres, de a munka, mint társadalmilag elfogadott általános pénzkereseti lehetőség őt nem keresi; a Vöröshajú Démon felé kell valami olyat produkálni, ami felkelti a kiválasztott nőnemű egyed érdeklődését az egyszerű ember iránt; a vágy arra, hogy élete eme cselekedettől valamelyest jobbra fordul. Ki tudja, ha hit és reménytelenség találkozik, akkor ésszel fel nem fogható cselekedetekbe űzi az üldözöttet. És jött a kérdés, melyet már oly rég óta nem kérdeztek meg tőle:
- Te, Nő miatt mikor borotválkoztál te meg utoljára?
- Igazából nem tudom, volt az már vagy 5 éve
És itt jött a gondolatok rohama, mely hirtelen súlytott le szegény párára. Megéri ezt a Kis Vörös, kinek érzései oly kuszák, mint Abszurdisztán politikai és társadalmi helyzetei. A kérdések záporoztak, de reménykedett abban, hogy a találkozás Vele eloszlatja eme kételyeit. De jött a találkozás, hol konkrétumok nem hangzottak el, de a szerencsétlen flótás érezte a szavak mögött rejlő tartalmi jelentést: most nem! És vala az Oktogonon a találkozó, és utána egy újabb fekete erőkoktél.
A beszélgtés alatt kiderült, hogy bár a flótás mindent megtett azért, hogy a Kis Vörös gondolatait elterelje a nyamvadt kutyáról, de a dolog sajnos nem alakul úgy, ahogy azt az élet diktálná. A sors fura fintora, hogy az eü-szexualitás témája, melynek gondolatát anno eltaszította magától, most mégis utat vert elméjének zugaiba - nah de animalpornó? Ezt a flótás nem érti, de lassan beletörődik abba, hogy az Élet számára csak sorscsapásokat tartalmaz, és mindaz, mit Ő szerelemnek tartott, az nem más mint egy egyszeri fellángolás, minek érzését sose érezheti és élheti át újból. A séta, mely óra helyett
zajlott a ködös Abszurdisztán esőcseppektől áztatott fővárosának folyómenti útjain adott ugyan pluszt a flótásnak, de ennél többet már nem.
A flótás rájött, hogy a vágy, mely szétszakítja mellkasát, és felemészti agyának tekervényeit nem más, mint viszonzatlan értelem és érzelem, de értelmet és érzelmet se várhat érte viszonzásul. "Ilyen a sors" konstatálta a flótás, és elballagot az iskola aulájából, és alakjából csak homályos foltokat láthattak azok, akik egyáltalán észrevették, hogy valaha is ott járt....
És eljött az este, minek se eleje se vége, se közepe se értelme. És a flótás csak ült, és ült, és ült, és azon tűnődött, mikor és kit küld elébe a sors következő álomként.......

Egy vásárló lélektana - szemelvények II.

Most, hogy túl vagyunk a karácsonyi hajtáson, és mindenki örömmel - kisebb, nagyobb - bontotta ki az ajándékait, nézzük át a karácsonyi felhajtás tipikus vásárlóit. Az alapokat a munka adja, én már csak összefoglalom, hogy miket is tapasztaltam.

A mostderögtöndeazonnal ügyfél: ők voltak a személyes kedvenceim. Az okos vásárló már a decemberi hajtás előtt tisztában van azzal, hogy mit szeretne és mikorra szeretné megkapni. Tudom, IT cuccok esetében ez necces, főleg ha nem is ismerjük azt, akinek vennénk. DE! Volt olyan, aki a gyerekeinek szeretett volna venni zenelejátszót. Az a raktárkészleten is jól látható volt, hogyha 22-én rendeli meg, az nem fog megérkezni 23-ára. De neki akkor is kell. Mert ő akarja! Én is szerettem volna sokmindent, mégse jött össze. De nem baj, kedves emberként elmondtam, hol tudná még megnézni, hol is lehetnek olyan termékek. Köszönöm persze nem jött rá válaszként. Minek is.... :(((

IT és a hétköznapok

Minduntalan azt hallom, hogy rohamosan fejlődik az információtechnológia, és nem fogjuk tudni sose utolérni. Lehet. De azon is el kellene gondolkodnunk, hogy egyének szintjén kinek mire van szüksége.

A napokban kimentem Csepelre családlátogatásra, és örömmel használtam ki telefonom e-mailes képességeit. Írtam pár e-mailt, elolvastam a nekem küldött PM-et itt a hardveraprón, elintéztem a banki ügyemet. Mindezt az idő alatt, amíg kimentem Csepelre. Én ezért szeretem a technológiát.

Ült mellettem a buszon egy idősebb hölgy. Tipikus eset, csörög egy mobil, csak az nem hallja, akié. Hölgy is ült vagy 1 percet a telefonja mellett, mígnem az ellenőr szólt neki, hogy ez biza a magáé. Szegény nő magyarázkodott, hogy hát izé meg azé, majd szinte pironkodva szállt le a buszról, hogy felvegye a telefont. A hátul ülő tinik persze nem állhatták meg szó nélkül, hogy még erre sem képes. Ők meg tiszteletet adni, mutatni nem képesek. Kinek mi a gyengéje. Bár azt hiszem, az idős hölgy telefonálási képességei még fejleszthetőek.

Ügyfélszolgálatos kiskáté

Jelen írásomban azt szeretném leírni, hogy miként is kell(ene) egy ügyfélszolgálatos beszélgetésre felkészülni. Nem bibliát írok, de mint ilyen téren is tapasztalatokat szerzett egyén vagyok, azt hiszem van rálátásom a dolgokra.

Előkészületek

- Higgadj le!
- Még mindig az előző, nem lehet elégszer elmondani.
- Ügyfélkód. Triviális,de sok szolgáltatónál (közművek, TV, internet, és még lehetne sorolni) ez a kezdet. SAP alapú rendszerekben ugyan lehet másra is keresni, de fogadjuk el a Cégek ilyen irányú kérését. Nekik is könnyebb, nekünk is könnyebb.

Közüzemi szolgáltatók

Tárcsázz. Az autómaták üdvözlőszövege nem feltétlenül időhúzásra szolgál, hanem arra, hogy az aktuális fontos információkat elmondja. Tény, van benne reklám is, de valamit valamiért. Általában kékszámok (mindenkor helyi tarifával hívhatóak, vissza nem nagyon hívnak), így nincs értelme megkérdezne, hogy "ez ugye ingyenes szám"? A telefon végén ülő személy mindig bemutatkozik, de kérésre a nevét elmondja ismételten. Nem papagáj, kéretik ezt figyelembe venni. :K Ő is ember, bár ezt sokan nem fogadják el. Sőt.... :((( Ami még kellhet, az a pontos cím, kapcsolattartási telefonszám - nem baszogatás, egyszerűen kell, hogyha valami nem úgy van, ahogy lennie kell, vissza lehessen hívni az illetőt. Próbáljunk a kialakult helyzetre fókuszálni, a szomszédot nem kell belevonni - lásd előző bejegyzés vonatkozó része. Hallgassuk meg az ügyintézőt, mert ő relevánsabb tudással rendelkezik adott téren, mint az ügyfél - kivéve, ha az ügyfél volt munkatárs, de a folyamatok gyorsan változnak, vagy ha a kedves ügyfél mindentudó. És mégvalami. Ha az ügyintéző/munkatárs megkérdezi, hogy adott terméket ajánlhatja e figyelmünkbe, ne küldjük el melegebb éghajlatra. :R Fogadjuk el, hogy mostmár ez is a munkakörükbe tartozik. Lehet tolakodásnak tekinteni, de ha volt annyira kedves és - bizonyos esetekben - nyugodt, akkor szánjuk rá azt a két-három percet. Neki is sokat segíthetünk, mert ezt nézik nála. És mindegyiküknél így van ez.

Egy vásárló lélektana - szemelvények I.

Azt bizton állíthatom, hogy a magyarok a demostderögtöndeazonnal mentalitással rendelkeznek. Punktum. :((( A vásárlók olyan 50%a ilyen. Velük azt hiszem eléggé nehéz egyezkedni, mert nekik csak az kell, amit ők mondanak. Ha én javasolok valamit, az nem jó, mert nem úgy van, és biztosan csak őt akarom - akarjuk átejteni. :( Azt persze nehezen hiszik el, hogy ez azért nem így van. Sőt.

Előző munkahelyemen nem volt nehéz a helyzet, annyit fizettek, amennyit fogyasztottak. Illetve nem mindig. Mert ugye nem mindegy, hogy milyen számlázási módot választ. Értelem szerűen az, amiben volt, biztosan hogy nem volt jó. Ok, akkor javaslom a másikat. Nah meg én mit képzelek magamról, mert az a szomszédasszony Marikának sem jött be, és csúnyán sokat fizetett elszámoláskor. Mert a Marika xre számolt havonta, de közben y volt a fogyasztása. Arról persze megfeledkezett, hogy Marika nagyobb lakásban lakott, és hogy a télre a fia is odaköltözött a barátnőjével, és akkor ugye változnak a szokások. Nem kicsit, pont y-x közötti értékkel. Tessék számolni, gondolkodni, nem nehéz, bár megterhelő. Az biztos.

Egy háziszerver előélete és vonatkozásai

Amikor fejembe vettem, hogy nekem kell egy kis háziszerver, mert az jó, akkor sok mindenbe belegondoltam, csak abba nem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Eddigi tapasztalataim alapján úgy számoltam, hogy most rákeresek, érdeklődök, jönnek a visszautasítások, aztán majd márciusban elindul az élet, hogy mindent szépen lassan összepakolok. Aztán mégse.

Úgy alakult, hogy minden ment gördülékenyen. A pénz persze nem akart azonnal összeállni, és nem is az összesre, de a jég azért tud segíteni. Csak azt sem szabad húzni. Persze kell egy megfelelő eladó is, aki tud is üzletelni. Mert az azért nem megy olyan könnyen. Ha valahol nincs kint ár, értelemszerűen egy alacsony árral kezd az ember - és nem azért, mert ilyene van, hanem azért, mert az eladó nem tudta a termékét beárazni. Én magam is 5 alkalommal módosítottam a hírdetett termékeimet, és lőn csoda, elvitték őket - egyikből lett szülők gépe, a másik kettőből meg a mostani gép alkatrészei kerülnek megvételre. Sokan hiszik azt - szerintem -, hogy nekik az a jó, ha a termék áll. Hát nem. Ha vmit el akarok adni, akkor számoljak azzal, hogy egy bizonyos veszteséget el kell könyvelnem. A kérdés itt már csak az, hogy ki mekkora veszteséget tud lenyelni. Én bevállaltam, hogy bukok rajta, de inkább bukjak 2-3eFtot, de a másik projektem tudjon haladni. És lőn csoda, megy. :C