Hirdetés

Rayman: Legends játékteszt


Ki ne ismerné mindenki kedvenc, hablatyoló, fülével repülő főhősét, Raymant?
Biztos sokaknak okozott mára már nosztalgikus örömöt, és emléket, a temérdek mellékszállal, és persze a három főepizóddal 2011-ben megjelent a klasszikus játékmenetet felidéző Rayman Origins, mely visszatért nagy sikerű széria alapjaihoz, sok-sok újdonsággal megspékelve. A szinte minden platformra megjelent játék hihetetlen sikereket ért el, és most nagy szerencsénkre itt egy újabb rész, amiről személy szerint sosem gondoltam volna, de szintúgy felülmúlta az elvárásaimat. Hát igen, ilyen az, amikor egy franchise megálmodója (Michel Ancel) is részt vesz a fejlesztésben (manapság erre nem nagyon van példa, ha egy reboot készül.). Igazából ha nagyon beleakarnék kötni ebbe a játékba, egyetlen egy dolog van, ami hirtelen eszembe jut. Lényegében ugyanaz, mint az Origins, de ez egyáltalán nem baj. A jó receptet ugyebár nem szabad elrontani! Maxium igény szerint fűszerezni, jelen esetünkben is ezt történt.
Újdonságnak számítanak azok a pályák, amikre főleg rockzenei aláfestéssel kell végigszaladnunk (olyan számokra mint a: Ram Jam-től a Black Betty, a Survival-tól az Eye of the Tiger, vagy a Kill Bill-ből ismert Woo Hoo, és a Antisocial-tól a Trust).

Mint minden platformjátéknál itt is az ugrálásé, bunyózásé a főszerep, enyhe logaikai feladatokkal megnehezítve a dolgunkat. Több képesség, karakter, és pálya is feloldásra kerül a játék előrehaladtával, sőt még egy pályaszerkesztőt is kapunk! A sztori nincs túlkomplikálva: az teensie-ket elrabolják a gonosz dark teensie-k, és ahogy az lenni szokott, nekünk kell kiszabadítanunk őket. Ez nem épp olyan egyszerű, mert jól elvannak rejtve minden egyes pályán.
Feltűnik még az Origins-ból ismert Varázsló (és a megszokott karakterek, meg persze pár új szereplő), aki szintúgy borsot fog törni az orrunk alá párszor. A pályák eléggé változatosak, megfordulunk majd dzsungelben, víz alatt, görög tájakon, arénákban, laboratóriumban, és persze a főgonoszokból sem lesz hiány.

Másik fő célunk a gyűjtögetés. Kis lum lényecskéket kell összeszednünk, lehetőleg minél többet. Ezekből tudunk vásárolni kedvünkre megannyi jópofa dolgot. Másik újdonság még, hogy Murfy-t is irányítanunk kell, Rayman hűséges követőjét. Mindenféle platformokat mozgathatunk vele, köteleket vág el nekünk, így segítve az előrehaladásunkat. A grafika, és zene mellett sem mehetek el szó nélkül, valami egészen egyedire sikeredett. Sokkal színesebb, látványosabb, meseszerűbb lett, mint amit az előzményből ismerhetünk. Dinamikusan társul az egyre nehezebb pályák mellé az izgalmas, jópofa zene, és a változatos festői környezet.

Természetesen van lehetőség kooperatív játékmódra , remek szórakozás lehet egy Vasárnap a családdal, vagy a haverokkal pár sör mellett. A maximalistáknak is van egy jó hírem, ha az össze pályát kipörgettük, akkor a már megszokott módon újra nekieshetünk ezeknek, csak pár változtatással az úgynevezett Invasion játékmódban.
Apropó játékmódok, van még Kung Foot focis minijáték, ami főleg több játékossal a legszórakoztatóbb.

A ranglistán pedig folyamatosan új, és változatos kihívásokkal tudjunk megmérettetni magunkat. Még mindig nem győzött meg ez a temérdek tartalom? Akkor van még egy valami: a Rayman Origins-ból is kapunk 40 pályát, hát kell ennél több? Szerény véleményem szerint az év egyik legjobb platform-indie játékával van dolgunk, mindenképp megérdemel egy próbát, még azoknak is, akik esetleg nem ismerik a szériát. Higgyétek el nem fogjátok megbánni!

A Halál Metódusa (részlet)

Gondoltam itt is megosztom egyik írásomat. Tumblr-n amúgy megtaláltok, főleg verseket írok. Íme:[link] Remélem azért elnyeri valakinek a tetszését :B

I. Fejezet (részlet)

Bizonytalan nap volt aznap. Szinte már túlzottan is. Előre beállított órám nem járt rendesen, pedig mennyit is szarakodtam vele még reggel, miközben elszívtam egy szál cigit. A mobilomat természetesen otthon hagytam, így senki se tudott elérni, voltak is ebből problémák bent a cégnél. A tetejébe még esett is. Szóval minden megvolt, ami egy teljesen elbaszott naphoz kellet. Munka után, hazafelé felfigyeltem, mintha valaki, vagy valami követne. Biztos csak fáradt vagyok, nyugtattam magam, de a gondolat nem hagyott békén. Éreztem valakinek a jelenlétét, és egyre jobban biztos voltam benne, egy férfi figyel, de mégsem látom. Haladtam tovább a kisbolt mellet, ami természetesen már zárva volt pechemre. Nem tudtam mihez kezdjek, annyi bizonyos volt, hogy innen még egy jó fél óra séta hazáig. Szaladtam és hirtelen elestem az egyik kiálló útpadkában. Egy pillanatra megláttam a férfit. Kicsi bajuszos, érdekes egyén volt, elég furcsa arcmimikával. Ahogy kialudtak a lámpák, egyre jobban elkezdtem gondolkozni, hogy mit bámul. Nem tudtam kivenni. Aztán rájöttem. Engem. Engem nézett, szüntelenül. Felpattantam, és a régi buszmegálló felé vettem az irányt, de rossz ötlet volt, a férfi már ott ált, én pedig pár pillanat múlva vele szemben. Szívem a torkomba akadt, ziháltam a levegőért, életem lepergett előttem. És akkor olyan történt, amit sosem gondoltam volna. A tőlem pár centire álló férfi hirtelen leszúrta magát, vérre rám fröccsent, szüntelen vérgejzír tört elő, mely egész testemet beterítette, és szempillantás alatt átváltoztatott egy megfogalmazhatatlan borzadállyá. Hirtelen nem tudtam felfogni mi is történt velem. Több percen át sokkoltan álltam a friss hulla előtt, talpig vérbe borítva. Életem egyik legborzasztóbb élménye volt ez, a mai napig emlékszem minden pillanatára. Aztán hideg lett. Borzasztó hideg, mely mindenemet felemésztette, és én csak álltam, eme fizikai, lelki terror közepette. Körülbelül negyed óra telhetett el, amíg magamhoz tértem. Első dolgom volt, hogy hívjam a rendőrséget, vagyis csak hívtam volna, ugyanis a mobilom ugye nem volt nálam. Futottam vissza a régi buszmegállóhoz, remélvén jól emlékszem, és valahol arrafelé van egy nyilvános telefon. Nagy nehezen megtaláltam, tárcsáztam is nyomban a 911-et. Kicsengett, és egy egyébként kedves női hang nyugtatott, hogy legyek türelemmel a kapcsolásig. Rövid, de szörnyű várakozása volt ez a pár perc. Hirtelen egy morgó, álmos hang szólt bele a telefonba: