Itt élek az új "hazámban" már lassan 6 hónapja.
Nem olyan régen tört rám az érzés, pár napja. Nem is fogtam fel igazán, mit érzek, egyszerűen csak borús lett néha minden. Azt gondoltam, talán átmeneti depresszió, valami ismeretlen okból, esetleg a rossz idő miatt. Vagy csak egy szar nap. Aztán azon vettem észre magam, hogy hiányzik valami.
Egyedül éreztem magam. És néha most is. Nem állandóan, de mikor igen, akkor nagyon.
De ha így érzek, miért a magányom hiányzik? Miért az érzés, ahogy egyedül sétáltam végig az utcákon? Hiányzik a klinika, a beteg állatok, hiányoznak az átvirrasztott éjjelek, és a csendes hajnalok, kávéval a kezemben. Hiányzik az érzés, a tudat, hogy segítettem rajtuk, és hiányoznak az ismerős arcok. Főleg a barátok. Az a kevés. Itt nincs egy barát sem, bár idővel biztosan lesz, de most a régi barátokra van szükségem. A régi támaszomra. Egy jól ismert szempárra, mosolyra, és a tudatra, hogy mellettem van.
Persze valamit valamiért, idő kérdése minden. Nagyon sokat kaptam cserébe.
Ezt választottam. Egy jobb élet reményét, új lehetőségeket, és a kedvesemet, aki idővel átsegít ezen, és ha nem is feledteti velem a régi otthonom, megerősít, hogy jól választottam. Mert most ő van mellettem, ő a támaszom, a szerelmem, a barátom. És ő a családom
Szóval nem könnyű. Boldognak és szomorúnak lenni egyszerre. Próbálom megtalálni a helyem, és még nagyon az elején vagyok, ezt is tudom. 26 év valahol, aztán magam mögött hagyni mindent. Nagy lépés volt. Most, ahogy visszanézek, bátor voltam. Mindenki mondta, de nem hittem el. Nem is értettem. De most már értem
Talán az is közrejátszik, hogy jönnek az ünnepek, és életemben először nem a családommal ünnepelek. Viszont életemben először lesz saját fám, és először leszünk együtt kedvessel Karácsonykor. Pedig már volt 2 Karácsonyunk.... külön.
Zavaros érzések. Rosszak és jók. És minden egyszerre "támad".
Azt hiszem, a legjobb, amit ilyenkor tenni tudok, hogy kiülök a nappaliba, és elnézegetem a világ legszebb karácsonyfáját, amit együtt díszítettünk fel, Szenteste pedig a világ legjobb pasijával ünnepelek, vörösborral, gyertyafénnyel, és sok-sok szeretettel.

Elindultunk sétálni ma reggel. Csak úgy, a belvárosban.
Nem is írok sokat, jöjjenek inkább a képek

A kiindulási hely, a házunk

A könyvtár előtti kis parkocska, amelyet Abraham Lincoln őrizget

A könyvtár másik oldala