…szóval rettentő régen írtam, utólag is elnézést, hogy megfosztottalak titeket ettől az élménytől. Mostantól újra igyekszem rendszeresebben írni. Kezdjük is egyből egy több epizódossal.

….szóval sosem voltam az a macsó típus. Igazából nincs velem semmi baj, legalábbis nekem azt mondták.
A lényeg, hogy mielőtt ez a fantasztikusan jóképű, remek humorú, magabiztos, igazi favágó kötőjel viking harcos lettem voltak azért történések, amik akkor kellemetlenek voltak, de mára inkább csak jó sztorik.
Az egész azzal kezdődött, hogy kb 10 éves koromban láttam a tévében, talán a Zenebutikban (tudjátok: Juhász Előd, fikuszok, miazmás) Sabrina Boys, boys, boys című örökzöldjének a videoklipjét. Habár kicsi voltam még, hogy pontosan tudjam, de azt tudtam, hogy ez nekem nagyon tetszik. (vagyis ezek nekem nagyon tetszenek )

A bulizásba egy régi jóbarátom, nevezzük Baltazárnak, vitt bele. A legtöbb alább leírt esetnél ott volt ő is és ha ott volt valahogy akkor történtek a legemlékezetesebb (egyet kivéve, majd a II. részben bővebben) dolgok.
Szóval az egész azzal kezdődött, mikor a korábban említett legendás szállodában kezdtem dolgozni. (OK valójában még gimiben, de az inkább csak szánalmas volt, nem vicces.)
OK egy gyors sztori gimiből, csak hogy átérezzétek ahogy áramlik a szánalom. Egyik osztálytársnőm nagy népszerűségnek örvendett, mert az a tipikus szolid, elegáns szépség volt. Sosem gondoltam volna hogy akar tőlem valamit, elég hülye tinédzser voltam a színes pólóimmal, kopott farmerban meg a kócos fejemmel. Nos egy délután, már készültem hazamenni, épp felmentem az ebédlőből az osztályba, hogy összeszedjem a táskámat meg ami cuccom ott maradt, mikor láttam, hogy ő is épp pakol. Beszélgettünk mindenféléről, hogy hogy sikerült a matek doga, meg holnap felelés töriből és de sok tanulnivaló van, mikor elcsendesedett, láthatóan zavarban volt. Majd halkan, és közben mélyen a szemembe nézve annyit mondott:
-Annyira szép vagy.
Először nem tudtam megszólalni, majd felnevettem, hogy:
-Óóhohóóó. Köszi, jópofa vagy, de nem vagyok én szép. Na mennem kell, holnap töri.
Sokkal hosszabb idő után esett le, hogy tényleg tetszettem neki, mint amennyit be merek ismerni. Na szóval kb ezen a szinten voltam gimiben.

...szóval régen rengeteget olvastam, ez mára sajnos időhiány és ellustulás miatt háttérbe szorult. Max annyit csinálok, hogy Youtube-on hallgatok hangoskönyveket. Legutóbb pl a Piknik az út szélén-t, ami a Stalker című film alapjául szolgált. A filmet direkt csak a hangoskönyv után néztem meg és így, az alapok ismeretében nagyon nagyon tetszett.
Na a lényeg, hogy egyik első emlékezetes könyves élményem a Tüskevárhoz kötődik. Még általános iskola alsóban, talán harmadikban vagy negyedikben ez volt a kötelező olvasmány nyárra. Emlékszem pontosan, hogy hogy kezdtem el olvasni. Egyik délután ültünk a nappaliban anyummal és tesómmal és néztük, hogy kint hogy szakad az eső és mekkorákat villámlik. Ilyen félhomály volt bent, habár kora délután volt, de olyan vastag felhők jártak az égen, hogy teljesen eltompították a Nap fényét. Mikor elvonult a vihar és kisütött megint a Nap olyan erős fény lett, hogy csak hunyorogva tudtam kinézni az ablakon, mert a vizes út, a vizes fű és még a fák vizes levelei is csillogtak a napfényben megsokszorozva azt. Ekkor a könyvespolcon a már akkor is régi, kopott, megsárgult Tüskevárra vetült pont a fény és azonnal levettem a polcról, hogy ott a kanapén, az eső utáni csillogásban olvasni kezdjem. Az első mondattól az utolsóig minden betűje maga volt a szórakoztatás. Sokszor hangosan felnevettem, a vihar jeleneten meg kb úgy izgultam, mintha én is ott lettem volna. A mai napig egyik kedvenc könyvem, az azóta elmúlt (te jóságos ég!!!) 24 évben kb 15-20-szor elolvastam (apum szerint ledoktorálhatnék belőle , ráadásul egész bekezdéseket tudok kapásból idézni majdnem szó szerint) és soha nem volt olyan, hogy untam, vagy átugrottam volna részeket. Igaz, kb 4 oldalt sajnos kénytelen vagyok átugrani, mert még régen kiszakadt belőle és elveszett az a rész, mikor először megy Tutajos Matula bácsival a berekbe és szétázik a szandálja a tócsákban, a lábát meg összekaszabolja a nádlevél.
Az utolsó pár iskolai napot és az évzárót, az elkéséssel mindennel annyira szemléletesen írja le, hogy szinte érzem azt az osztályterem szagot és minden alkalommal, mikor az elbambult Tutajost a táblához szólítja Kengyel összeugrik a gyomrom, pedig velem ilyesmi nem is.... na jó, nagyon ritkán fordult elő A karaktereket annyira jól összerakta az író, hogy minden alkalommal látom magam előtt István bácsit, a nagy pocakjával, borostásan, gyűrött kalapban, ahogy odadörmög Tutajosnak hogy.
-Szervusz fiacskám! -aztán ad egy olyan barackot a fejére, hogy könnybe lábad a szeme.
Matula bácsit meg mintha eredetileg úgy írta volna, hogy majd a filmben Bánhidi László játssza majd.
Ha már a film: nem értem, hogy több, a könyvben őrületes poénforrást miért írtak át a film kedvéért. Például hogy István bácsi hangos mezei ember, akinek olyan mély hangja van, mintha hordóból beszélne. Ilyen mély hang csak a doni kozák kórusban van. István bácsi érkezését már az ajtónyitásról fel lehetett ismerni, majd megszólalt az előszobából a "doni kozák kórus legmélyebb basszusa":
-Piroskám, keblemre.
Majd két akkora csók hallatszott, mintha két ember esett volna le egymás után a hatodik emeletről.
Ezzel ellentétben a filmben Zenthe Ferenc játszotta, aki OK tényleg nagyon jó színész, bírom meg minden, de nem egy István bácsi típus.
A másik, ami nekem emlékezetes jelenet a könyvben, mikor Tutajost egyedül hagyja Matula a parton horgászni, a srác meg rettenetesen leég a napon, mert levette az ingét. Ezután visszamegy a faluba Náncsi nénihez, "akinél úgy termettek a rántott csirkecombok, mint erdőben a gomba" és pár napig ott van, hogy meggyógyuljon a háta. Ekkor találja meg azt az illemtan könyvet, amiben anno István bácsi aláhúzott pár sort, hogy az azóta feledésbe merült Irmuskájának illendő módon kérje meg a kezét. Mindeközben Gyulánk talál egy üveg bort, pálinkát és még pár dugiszivart is és nagyon nagyfiúsan érzi magát egész addig amíg nem kezd el hatni a három egyszerre és hősünk tengeren hánykolódó hajón érzi magát, majd szépen, akkurátusan belehány a kádba Náncsi néni nagymama ösztöne azonnal beindul, mikor meglátja a halálsápadt Gyulát és hoz neki egy kis tejfölös túrót, idézem: "A kis tejfölös túró lavór nagyságú edényben érkezett." Az egész kb egy délután játszódik, de annyi minden történik és annyira börleszk az egész, hogy ezen a mai napig képes vagyok hangosan röhögni, mikor olvasom. Ehhez képest a filmben nem megy vissza a faluba Tutajos, hanem csak ül a "gunyhóban" amíg meg nem gyógyul a háta. Hát ilyen ziccert kihagyni.
A könyv ifjúkoromat juttatja eszembe minden elolvasáskor. Egyrészt, mert még 10-11 éves voltam, mikor először olvastam. Másrészt a témája miatt. A matekóra izgalmai, mikor tudtam, hogy felelnem kellene a jobb jegyért. Az iskolai évzárók hangulata, az unalmas versmondásokkal meg a kényelmetlen inggel, amibe még induláskor már úgy beleizzadtam, hogy hajjaj. A bizonyítványosztás után kiürült iskola, a máskor zajos de most csendesen kongó folyosóval. A nyári szünet első délutánja, mikor úgy érzi az ember, hogy évekig tart mire újra iskola és hosszú terveket sző. Vidékiként nekem a természetközeli helyen töltött nyár eleve adott volt, de átéreztem, milyen lehet egy született pestinek hogy nem kell „ebben a kelkáposztaszagban, gázszagban, csörömpölésben, Piri mamával” tölteni a nyarat.
Aki olvasta valószínűleg hasonlóan vélekedik a Tüskevárról. Aki meg nem olvasta annak most az ünnepek közeledtével remélhetőleg lesz 2 délutánja, hogy elolvassa. Nem kell több idő, mert nagyon nehéz letenni, ha egyszer belekezd az ember.

...szóval régen sokat utaztam buszon, vonaton iskolába, később melóba.

Érettségi után szülővárosomtól uszkve 30 kilométerre lévő városba jártam iskolába minden reggel busszal, hogy remek képességeket szerezzek a későbbi cro magnoniak kezelésére. Hogy mennyire sikerült, azt az előző 3 bejegyzésben leírtam Ez a kb 30 perc oda 30 perc vissza minden nap három éven át pont arrra volt jó, hogy nagyon jól megismerjem az utazóközönséget, és köztük az egyik legbosszantóbbat: a bárkivel beszélgetést kezdeményezőt. (későbbiekben BBK). Miután Budapesten kezdtem dolgozni akkor a haza és visszavonatozások alkalmával volt ezekhez szerencsém.
Mindig az idősebb korosztályhoz tartozik, de nemtől teljesen független jelenség.
Legtöbbször egy pusztába kiáltott megjegyzéssel indít, hogy behatárolja a lehetséges célszemélyeket még a buszmegállóban. Pl:
-Jaj de meleg/hideg van megint. (évszaktól függően)
-De soká jön ez a busz.
-Régóta várunk már.
Ilyenkor az egyetlen dolog amit tehet az ember ha nem akar áldozatul esni az, ha nem reagál, sőt, akár el is fordítja a fejét. Jaj annak aki csak bólintani mer a BBK hozzávetőleges irányába. Ilyenkor emberünk azonnal felveszi a szemkontaktust, majd biccent és szorosan a bólintó mellé furakszik, hogy a buszon a lehető legközelebb üljön/álljon hozzá. Felszállás után amint az ajtó becsukódott, ezzel elzárva a menekülés útvonalát azonnal indít is.
-Tegnap nem is volt ilyen meleg/hideg. Mondom én, hogy van valami az időjárással. Tavaly ilyenkor még kint ültem a teraszon, sörözgettem, néztem, hogy de szépen süt a nap és rádiót hallgattam. De mostanában nem nagyon hallgatok már rádiót, mert nem nekem való már ez a mostani zene, olyan zaj csak ez, meg kiabálnak, hogy jee jee. Régebben volt a jó zene. A Koós Jancsi még milyen szépen tudott énekelni. A táncdalfesztiválon is milyen jó volt a Kislány a zongoránál. Na meg a Harangozó Terike is. Mondom szép kislány ez a Terike meg szépen énekel, de olyan kis sundi. A szomszédasszonyom lánya meg jön néha látogatóba és azoknak meg olyan kocsija van... Opel, nagyon drága volt. Mondjuk aki cégvezetőhöz ment férjhez az megengedheti magának.....
Ez folyamatosan megy addig amíg a bólintó le nem száll, leszállás után azonnal elátkozva azt az engedetlen nyakizmát, hogy hogy volt képes bólintani. Nehezített esetben olyan szerencsétlen, hogy pont ott száll le BBK is és akkor megy mögötte és beszél tovább.

Prevously on Azzal szeretnék kapcsolatban érdeklődni.

OK nem húzom az időt.

...szóval a műholdas szolgáltatónál fél év után elegem lett a kollegina nyávogásából, meg abból, hogy a reggeli buszozástól kezdve az esti zuhanyig folymatosan szakadt rólam a víz. Csak mégegy sztori erről a lükéről, hogy érezzétek hogy árad a csí.
Szóval egyik hétre a baráti társasággal épp a minden évben megrendezett vidéki nyaralóban döglés egy hétig, esténként bográcsozás a kertben aztán irány a pincesor és tánc és ivás hajnalig típusú összejövetelt terveztük. Az előző héten én már hétfőn fel voltam dobva, hogy de jó lesz egy hét pihenés a barátokkal. Csendes, nyugis helyen, hegyek között (amúgy ugyanott, ahogy a szállodában dolgoztam, szóval nosztalgiafaktor is befigyelt). Mikor már csütörtök volt akkor említettem meg a többieknek, hogy de jó lesz, már csak két nap és megyek szabadságra. barátokkal pihenés, stb. Erre kedves drága egyetlen kicsi szívem csücske ennyit tudott mondani:
-Jól van menj akkor! Ha ennyire utálsz itt dolgozni, akkor miért nem lépsz ki? Szerintem ez a legjobb munkahely és akkor te meg el akarsz innen menni. Miért utálod ennyire? Bla bla bla, nyá nyá nyá.
Én csak álltam ott döbbenten. Kellett pár nap mire előjöttem egy rendes válasszal, annyira pofán csapott ez a kirohanása. Csak hát akkor meg már késő volt, szóval fogmosás közben a tükörnek mormogtam el, hogy:
-Nem tudom te hogy vagy vele, de ha nekem választani kellene, hogy ülök a melegben, zajban ("kelkáposztaszagban, gázszagban, csörömpölésben, Piri mamával" - á igen, Tüskevár, egyszer írok arról is) szóval itt ülök és dolgozom, vagy vidéken, friss levegőn beszélgetek a barátaimmal, közben hideg málnaszörpöt kortyolgatok és várom az esti bulit, akkor meglepő múdon az utóbbit választom.
Na mégiscsak sikerült húzni az időt.

Previously on Azzal szeretnék kapcsolatban érdeklődni:

-Egyedül jöttem, ha a feleségem telefonál.
eeeeepppoááázsöööö
-Jónapot, négy felnőttet kérünk (ketchuppal mustárral).
-folyton ilyen buziságok mennek.
"papirro culli"
-Ha nem tudunk együtt élni, egyedül fogunk meghalni!

Dűűű, dűűű, dűűű DŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰÚÚÚÚÚMM. TUUUHHH!!

...szóval miután otthagytam a szállodai recepciósok csillogó életét úgy gondoltam, hogy székes fővárosunkban próbálok szerencsét. Elsőnek egy műholdastévé szolgáltatónál lettem először telefonos, majd személyes ügyfélszolgálatos. Eleinte féltem a telefonos melótól, mert a kezdettől fogva arról szólt a tréning, hogy majd személyes ügyfélpultosok leszünk, de végül nagyon jó volt a telefonos részbe is belekóstolni.

Nos mivel műholdas tévéről van szó, ahhoz meg nem kell kiépített infrastruktúra, elég ha áram van a házban ezért az utolsó tanyán is voltak ügyfelek. Igazából a legjobb sztorikat a szerelőktől hallottuk akik kimentek Brutálné Drabális Krasznosztykajáékhoz Csenkeszbüdellőre, hogy miután a falat és a kéményt is életveszélyesnek nyilvánították, felrakták az antennát a kerítésre. Onnan meg a kedves Vasas szomszéd 2 nap múlva kölcsönvette MÉH telepre szállítási céllal. Volt olyan ház, ahol se víz se gáz, az áram is generátorról ment, de bent figyelt egy régi tévé és erre kellett rápattintani a műholdvevőt.
A telefonos részen meglepően nem volt problémás ügyfél. Mindössze egy emlékezetes néni volt, aki valami összevisszaságot hadovált, hogy rosszul működik, meg nem működik, meg a tévé rossz de közben a beltéri is rossz és nem volt semmi értelme annak amit mondott. Viszont ha belekérdezteem egy apró részletbe, pl, hogy A tévé működik-e, vagy bármi, akkor mindig ugyanaz volt a reakciója:
-Akkor mégegyszer elmondom....
-Ne, ne tessék elmondani, csak amit kérdeztem.... halló.... halló....
De késő volt, újra elmondta az egész hóbelevancot.

Exkluzív, bővített kiadás

...szóval, dolgozói pályafutásom elejét a szakmámban töltöttem, mint szállodai dolgozó, majd még 2 évet húztam le telefonos ügyfélszolgálaton, mielőtt belefáradtam és valami nyugisabb, ámde jobban fizető állás után néztem.

Ha a szállodai részt nem is, de egy bármilyen ügyfélszolgálatos munkát ajánlottá tennék, ha nem is kötelezővé minden frissen végzett diáknak. Az ember megtanulja megbecsülni a szolgáltatóipar összes ágában dolgozót és soha többé nem lesz türelmetlen és követelőző boltossal, pincérrel pultossal, stb, hacsak nem bunkó ő maga is. Bár akkor is inkább csak szembesíteni kell a saját bunkóságával.

Szóval, könnyedebbre véve a témát néhány szórakoztató élményt osztanék meg, mert ezekből rengeteg volt és tanulságosak, hogy milyenek is az emberek valójában.

Egy vidéki kisvárosban voltam szállodai recepciós 4.5 évig. Itt szembesültem azzal, hogy nálunk milyen sok ember csalja a férjét/feleségét. Minden héten volt minimum 2-3 olyan vendég, hogy pl Gipsz Jakab és Húgyos Józsefné egy kétágyas szobában, kápéval fizettek, nem kértek számlát. Sőt sok ilyen párnál volt, hogy megjelent a fickó a recepción késő este, letett egy 5000-est a pultra, hogy
-Egyedül jöttem, ha a feleségem telefonál.
A kedvencem egy magas, idősebb, nem igazán jóképű, de baromi vicces és jófej fickó volt, aki minden hónapban megjelent szebbnél szebb fiatal nőkkel és mindig másikkal. Gőzöm nincs hogy csinálta, de falta a nőket. Egyszer valami ünnep volt, Húsvét talán és megjelent egy aranyos, kb vele egykorú nővel. Nagy komolyan köszönt:
-Jó napot kívánok, (pedig addigra összetegeződtünk, meg egymást a keresztnevén szólítottuk). Mondom OK belemegyek a játékba. Köszöntem, odaadtam a bejelentőlapokat, ő kiküldte a nőt a büfébe, hogy.
-Drágám igyál egy kávét, én kitöltöm. - Aztán rám nézett - Kayttös, figyelj, ez a feleségem. Nem ismersz, sosem jártam itt. - majd átcsúsztatott egy bankót a pulton

El sem hiszem, hogy végre eljött ez a nap is. Reggel kávézás közben kivételesen a tévéket néztem, Közben Kaytöskukkáné pizzát hidratált a konyhában (4-es hidtrátszinten a legjobb). Reggeli után felvettem önbefűzős Nike cipőmet, méretre igazodó kabátomat és színes baseball sapkámat, kifordítottam a nadrágom zsebét és hónom alá csaptam a légdeszkát, hogy elinduljak melóba.

Gyerekkorom és felnőttkorom meghatározó filmtrilógiája a Vissza a jövőbe. Anno pici szülővárosom még picibb mozijában láttam először és nem hittem a szememnek. Mikor a második rész ment valahogy év vége felé jártunk. Mikor a végén egyből ajánlották a harmadik, befejező részt nagyon fellelkesültem, de lelohadt a jókedvem, mikor kiírták: Jövő karácsonykor a mozikban. Egy évet kellett várni a befejezésre, de megérte.
Mai napig minden egyes pillanatát ugyanúgy élvezem, mint gyerekként a moziban. Habár igazi rajongónak tartom magam, van olyan ismerősöm, aki az első részt majdnem teljes egészében szó szerint tudja idézni. Jól elvagyunk mikor fél óráig csak Vissza a jövvőbe idézetekben beszélgetünk. Ráadásul a mindennapokban is simán kicsúszik néha a számon, hogy: "Te magasságos!" vagy hogy "Mi van, nyuszi vagy?" esetleg mikor kiveszek valamit a sütőből: -Mi az, Doki, forró? -Nem, hideg. Jéghideg.

...szóval... Az utóbbi években valamiért el lett kényeztetve a gamer társadalom. Egyre gyakrabban látni olyan youtube videókat ahol valami új AAA kategóriás játék grafikáját szidják, hogy ilyen csúnya meg olyan csúnya és ezért, és csak ezért már le is van pontozva, mint "Az év legszarabb játéka".

Mint minden bejegyzésnél: akinek nem inge, ne vegye magára.

Nálam még a múlt évezredben kezdődött a játékszenvedély. Kis Pentium 100-asommal, 32 Mb RAM-mal, meg egy 650 Mb-os winchesterrel. Te jó ég! A Quake egész jól ment, a GTA 1024x768-ban már akadozott. Need For Speed első részét meg anno csukott szemmel végig tudtam volna vinni, annyit játszottam vele. Akkoriban nem volt fontos a grafika, örültem, ha jól nézett ki valami, de nem az volt a prioritás. Manapság is így van. Továbbra is a kedvenc GTA-m a Vice City, pedig azóta mennyit fejlődött a technológia, de egyszerűen az a hangulat utánozhatatlan. Azért az nagy teljesítmény, hogy én, aki ki nem állhatom a 80-as évek zenéjét, ezeket a számokat megszerettem, mert olyan jó elmékek fűződnek hozzájuk.

Hogy ne kelljen 3 percenként magyarázkodnom, ezért módosítva:

...szóval... Volt ez a Halálhajó (Death if good, hehe) vagyis Event Horizon című film. Többek között ebben jött elő az a klisé, ami sok sci-fiben lecsapja a "nagyon szakértő tudósok szakértenek valami nagyon szakérteni valót" jeleneteket, Mikor beszélgetnek valami tudományosról és szakzsargonban, de akkor is érthető módon, de ekkor az egyik tudós azt mondja a másiknak, hogy: De pontosan mire is gondolsz?, ami filmes nyelven azt jelenti, hogy: Most akkor a vászon, tévé, monitor, (leírni is borzasztó) telefon előtt ülő tompa agyú, előre ugró állkapcsú, cro-magnoni, páros ujjú, recés gyomrú, nyitvatermő, Balatonberényben világot látott, csempeszobában felnevelt nézők kedvéért mondjuk el mégegyszer, és rajzoljunk, mutogassunk hozzá, különben azt mondják, hogy szar a film, mert nem értik. Ebbena filmben pl az interdimenzionális utazást az egyik zseniális tudós a másik zseniális tudósnak a félbehajtott papírlap ceruzával átszúrós módszerrel magyarázza el. Mintha nem tudná egyébként a másik, hogy mi az a féreglyuk és hogy működik. Ha a nézők közül valaki nem tudja az magára vessen, ez kb a 3465349657723498756287-edik olyan film amiben szó van erről, igazán felfoghatta volna eddigre.
A másik, ami nekem nagyon fájó pont: A Vissza a jövőbe trilógia, ami nekem a filmek netovábbja. Ifjúkorom nagy mozis élménye, mai napig könnyes szemmel, tátott szájjal nézem végig egymás után a 3 részt, és már kb a 2. rész közepén arra gondolok, hogy de szar lesz ha vége, és már akkor kezdeném elölről. Szóval nemrég döbbentem, rá, hogy okos gyerek ugyan ez a Marty és nagyon jól kivágja magát minden helyzetből, de hogy az időutazást minden részben kétszer-háromszor el kell neki magyarázni az kicsit durva. Hogy nekimegy az indiánoknak. Nem, mert az indiánok 75 évvel korábban nem lesznek ott. De leesik a szakadékba, mert nincs kész a híd. Nem, mert 100 évvel később már készen van a híd. És így tovább, és így tovább. Tudom, ifjúsági film, tudom, kisebbek is nézik és mondjuk nekik esetleg kell, hogy minden világos legyen, de kicsit szájbarágós néha. Mindezekkel együtt örök kedvenc filmem úgy ahogy van a 3 rész együtt.
A harmadik dologgal kapcsolatban egy konkrét film ugrik be, szinte az összesben benne van, de ebben egyenesen hülyének nézik a nézőt. A néző szájába rágott expozíció. Mikor magából a helyzetből, vagy egy pillantásból, egy apró megjegyzésből vagy egy közbevágott fényképről, újcágcikkről, bármiről kiderülhet, hogy mi a helyzet, mi a két szerplő viszonya egymáshoz, de hogy előreugró állkapcsúék is megértsék, hangosan ki kell mondani, hogy ez és ez a helyzet. Nos, Az Utolsó Léghajlító, M. Night Shamalamaramashamalamadingongtól. A földhajlító (így mondják? nem ismerem a rajzfilmet) kisfiút visszakísérik a főszereplők a táborba, ahol fogvatartják a népét a tűzhajlítók (jóvanna...) és odaszalad egy férfihoz: Apám! A férfi átöleli: Fiam! aztán odafordul a 3 főszereplőhöz: Ez az apám.
Nem mondod? Komolyan? Nem csak úgy odamentél egy tök idegen fickóhoz, akit Apám-nak hívnak? Ő itt Apám. Kovács Apám.
Szóval kedves filmesek, nem kell minden film pábeszédeit a legalsó értelmi szintre is lefordítani.

…szóval…Minden nap busszal megyek melóba, hazafelé meg gyalog. Vagy haza is busszal, ha esik az eső, vagy túl meleg van, vagy nincs kedvem gyalogolni, vagy lemaradok a Hegyi doktorról...

A lényeg, hogy sokat jövök, megyek tömegközlekedéssel, általában ugyanazzal a 2-3 járattal, kb minden nap ugyanabban az időben. Ilyenkor az ember az évek során már felfedez a napi utazgatások során ismerős arcokat, akikkel mindig egy buszon/villamoson megy. Csak azt nem értem, és erre egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet nemrég, hogy a többi ember milyen logika alapján cserélődik minden nap. Ok, hogy ilyenkor van némi fluktuáció, meg lehetetlen minden nap ugyanazzal a 20-30 ismeretlennel pont egy buszra szállni. Az viszont tényleg fura, hogy minden nap más embereket látok az ugyanakkor érkező, ugyanazon az útvonalon közlekedő buszon. Ezek minden nap máshol dolgoznak? Vagy ezek ilyen random NPC-k életem akciómentes GTA-jában?
Ha már tömegközlekedés, akkor azt nem értem még, hogy miért csak és kizárólag én szoktam izzadni nyári reggeleken a légkondi nélküli buszon. A többi 30 ember mit csinál? Nem lihegnek, mint a kutya. Egyszerűen állnak mellettem, van, aki pulóverben, hogy szakadna meg, és csak bámulnak ki a fejükből. A légkondi vagy a 10 fokozatból 0.000002-esen van, vagy nincs is, az ablakok meg zárva. Én meg a buszra szállás pillanatában érzem a kis izzadtságglóriát a fejemen és már csorog is le a nyakamon. Fantasztikus érzés. Volt már, hogy kint volt 35 fok, az ilyen zárt, guruló szaunában meg vagy 40.000 meg 178.000.000.000.000 %-os páratartalom. Ok kicsit túlzok, de akkor is, sok volt, na. Állnak ezek a szárazbőrűek pulóverben, csukva az ablakok én meg kifakadtam, hogy: Mi van, fáztok? és kinyitottam vagy 3 ablakot.
Nem is tudom mi a rosszabb, ha ezekkel vagyok összezárva, vagy ha az izzadósokkal. Valahogy mindig a legelegánsabbak a legbüdösebbek. Most a hajléktalanokat hagyjuk. De egy öltönyös faszi nekem szerda reggel 7-kor ne bűzölögjön már úgy, mintha napok óta nem fürdött volna és még csak inget sem váltott, a dezodorról meg nem is hallott. Állítólag nemzetközi szinten ezt hívják ausztrál vonzerőnek.