A mai nappal elkezdett blogbejegyzés-sorozatot elsősorban saját magamnak írom, emlékeztetőül azokra a dolgokra, amiket megtaláltam/megtanultam, hogy később vissza tudjam olvasni. Ha esetleg más is rátalál, és érdekesnek tartja, annak külön örülök.
Az elsődleges inspiráció a közelmúltban a Facebookkal és Google-lal kapcsolatban olvasott cikkek (pontosabban a cégeket érintő botrányok) voltak. Két témáról fogok információt gyűjteni, amik érdekelnek:
1. Hogyan és miért követnek bennünket ezek a cégek a neten? Ártalmas lehet-e számunkra és kell-e védekezni ellene? Ha igen, hogyan? Tudom, hogy ez vélemény-alapú, van akit zavar, van akit nem, engem igen, úgyhogy igyekszem beleásni magam a dologba.
2. Visszaélnek-e ezek a cégek piaci erőfölényükkel, és ha igen, hogyan? Na ez már egy sokkal könnyebben véleményezhető dolog, a neten található információk alapján az első kérdésre a válasz egyértelmű igen. Később majd írok a Google vs DuckDuckGo és a Google vs ProtonMail konfliktusról is.
Valamint a fenti kettőből kiindulva szeretnék írni egy keveset a TOR böngészőről is, illetve az általa használt onion routingról, és arról, hogy miért tesz az bennünket nehezebben követhetővé.
Hirdetés
Követnek-e a neten (tracking, hirdetések, hatalommal való visszaélés)? 1.rész
Hirdetés
Aktív témák
- Milyen autót vegyek?
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Diablo IV
- Battlefield 6
- Vezetékes FEJhallgatók
- MIUI / HyperOS topik
- iPhone topik
- Milyen monitort vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...