Szóval akkor ahogy a címből is jól látható, a már nem is olyan nagyon friss hús iPhone 4S -ről lesz szó. Először is a flamelést elkerülendő leszögezném, hogy NEM vagyok érdekelt semelyik gyártónál, de még csak fanboy sem vagyok.
Kezdetek...
Az egész úgy indult, hogy senki nem gondolt arra, hogy 4S -t kapunk, mindenki az iPhone 5-öt várta.
De a szokásos, nyári megjelenést már jó előre elkezdték tologatni, illetve nem jelentették be, ergó eltolták.
Ilyenkor már rengeteg feltevés volt, melyek szerint lesz 4S, 5, illetve még egyéb iPhone típus is idén. Nem is olyan régen, szeptemberben az egyik iTunes illetve iOS 5 forrásban azonban találtak valamit a szemfülesek, ugyanakkor más valamit nem találtak amit szerettek volna. Utóbbi az iPhone5-re utaló kódnév lett volna, az első pedig a 4S volt. Ekkor már sokan le is mondtak az iPhone5-ről, és biztosra vették, hogy 4S jön csak. Igazuk lett.