Valamit ma is írnom kéne. Ha mást nem, a hangulatot, ami ebből a mai napból árad. A reggeli ébredést, amikor még sötét van kint, de bent még sötétebb. Amikor fél órával korábban kelek az órán beállítottnál. Ez mindig nagy öröm, ilyenkor még van időm félálomban lenni. Aztán csörög az óra, kelni kell, vár a fürdőszoba, és de jó lenne egyet reggelizni is. De arra nem mindig van idő. A zuhany alatt jobb lenni. Főleg ilyen hűvös időben. Aztán már csak az öltözködés és eljön a pillanat, mikor ki kell lépni a kapun.

Ez a legveszélyesebb manőver. Az emberek mind szaladnak a munkába, iskolába, ki tudja hová. Résen kell lenni, nehogy elsodorjanak. Ilyenkor amúgy sem látnak sokat, a szitáló esőben, mint megannyi gomba, futkároznak, és manővereznek az esernyőikkel. Ez a darabka fedél a menedékük, de nehezíti is a közlekedést. Egy pár percnyi életveszély, aztán beérek az aluljáróba. Itt már biztonságos. Hatalmas csapatokban rajzanak ki a reggeli járókelők a mozgólépcsőkön keresztül, tömött sorokban kígyóznak a kijárat felé. Egy kis reggeli lökdösődés jót tesz, meg van a napi mozgás, reggeli torna is. Ehhez kell valami zúzós zenét is hallgatni, aztán megy is a pogó. Én jól érzem magam, kivéve, ha valami nagydarab ember játssza meg ezt velem. És az is kellemetlen, ha idős nénik teszik ugyanezt. Jó játék még, hogy merre találok egérutat, hol találom meg a legrövidebb ösvényt be a metrószerelvénybe. Odabenn már minden nyugodt, az arcokon ott ül a nagy nihil, a semmi. Utaznak a fabábuk, akik vagy még nem ébredtek fel, vagy nem is fognak egész nap, és így térnek nyugovóra.

Egy izzasztó reggelre ébredni csodálatos érzés. Mikor nincs levegő a lakásban, csak a por. Kinyithatnád az ablakot, de minek? Kint még melegebb van, és csak jönne be a további por. Kint munkások zaja, bent sem sokkal halkabb, a régi ablakok nem fogják meg a hangokat. Minden második autós dudál. Mintha ezzel előrébb jutnának. Ha nem lehet menni, akkor nem lehet, a sor elején lévő autós sem a többiekkel akar bunkó lenni.

Én pedig felébredek. Nem nagyon lehet már tovább aludni ilyen körülmények között. Hiába van beállítva a telefonom ébresztésre, 10:00-ra, ha a munkások 7:30-kor kezdik a légkalapálást. De épül az ország. Ebből azt látom, hogy minden nap valahol ásnak egy gödröt, másnapra pedig betemetik.

A reggeli izzadtságra ráragad a por. Minek öltözzél fel? Hogy erre a ragadós mázra kerüljön valami szilárdabb is? Egy vastagabb ruha alatt még többet lehet izzadni, ami még több porral elvegyülve valami ragadós masszát képez. A tenyered az egéren, mert az egyetlen normális elfoglaltság ilyenkor aszámítógép. Az egér is ragad, a kezed is ragad. Az alkarod is, ami a ragacsos-poros asztalnak támaszkodik.

Hibbant pipacs retket őröl,
Három liba hátrahőköl.
Öntelt bácsi lovat lóbál,
Rézszagú a mogyorós tál.

A virágzástól számított hatvan napon keresztül a rézporzós libamirigyek laikusok számára nem látogathatók.

Radiátor szelepgőzös,
Kólafiók hallom gőgös.
Ingyenélő suta robot,
Nem ültetett kígyó magot.

Őshüllők kirakatszemlére sorakoztak, de alighogy felértek a dombtetőre, máris javítani kelett az irodai szobamágnest.

Zápor, zivatar,
Zebulon betakar.
Hajlik a heveder,
Hella ma bevedel.

Amikor a kisdedek kötözködnek, a cipőkanál sose legyen a hagymásrostélyos lovag árnyékában.

Irgalmatlan antilop
italboltban fagyit lop.
Kisminkelte őt az orvos,
Nemcsoda, hogy ilyen foltos.

Újhullámos erőgépekkel némiképp javítható azon fajok állóképessége, melyeknél a krónikus jakobinusok száma nem éri el a kilencet.

Egy évvel ezelőttig rend volt. Nagyjából tudtam, honnan jövök, hol tartok most, és hogy hová szeretnék megérkezni. Persze mi más történhetett volna a fordulón, mint egy lány. Egy lány, egy szerelem. Iszonyatos erővel. Sokaknak megvan ez az élmény. Amikor tudod, hogy na, ő az igazi. Akiért felteszel sok mindent egy lapra. Akiért A tipusú emberből átváltozol B típusúvá. Szóval valami szíven ütött, hasba rúgott, és gyanítom, fejbe is kólintott. Azóta is sajog.

Mindaddig úgy gondoltam, normális életet élő ember vagyok, sokat gondolkodom az élet dolgain, de nem csak elméletben élem az életem, hanem ott is vagyok benne. De a változás szele elért, először az arcomat simogatva, ami kellemes érzés volt. De egyre erősödött, lökdösött, és ha őszinte akarok lenni magamhoz, be kell vallanom, a lábaimról is lelökött, talajt vesztettem.

Sajnos kiderült, hogy a lánynak én nem az vagyok, aki nekem ő. El kellett engednem, el kell engedni. Ez fáj. Főleg, ha az ember már a közös gyerekeket tervezgeti, persze egyelőre csak magában. De előfordul mindenkivel. Hát most én voltam a soros. De ha már megtörtént a baj, mit tesz az ember? Először jön a tagadás. Nem, nem lehet, hogy ez velem történik. Majd a felismerés, hogy de bizony, velem! Egyre inkább tudatosodik bennem, mi történt. Előjönnek a szép emlékek, nincs menekvés. Akkor szépek voltak, most mégis kínoznak. Mindenhol ott vannak, elég egy szikra, vagy annyi sem kell, egy papírfecni, amiről egyből eszembe jut.