Hogyan is kezdjem... Volt szerencsém lehúzni ebben a játékban intenzív 9 hónapot. Mondhatom úgyis, hogy egész 7. osztályt így toltam végig... Most ezt úgy mondom mintha nehezemre esett volna, nem, nem esett nehezemre, de így utólag belegondolva elég hülyeség volt. Frankón. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok idős mindössze 15 éves, a játékos hónapjaim alatt voltam 13 illetve 14. Az egész ott kezdődött, hogy egy délután ballagtunk hazafelé, a haverokkal és volt köztük egy aki ritkábban tartott velünk. Valahogy szóba került az internet, és kiderült, hogy ő nyomul ezzel a game-mel. Elkezdett róla mesélni, és nekem -mivel elég nyitott voltam ilyen dolgokra- rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Meg is beszéltük, hogy amint hazaér küld is meghívót. Így utólag már tudom, miért ragaszkodott annyira a meghívózáshoz... Tudniillik, egy játékos minden meghívott után miután elért egy bizonyos népességet kapott 20 (vagy 25?) aranyat. Aranyt egyébként lehetett vásárolni is. Tehát akinek volt pénze, vagy apuci a lízingelt Suzuki Swift mellé bevállalt még néhány rugót, az eleve előnnyel indult.
Aznap este bele is vetettem magam.



