Hirdetés

Halálom évfordulójára (majdnem)

Hogy kezdődött?
Egyszer lesérült a bokám.

Eléggé fájt, alig tudtam menni. Viszont munkába be kellett mennem, a főnököm be is vitt kocsival. Leültem a számítógép elé, örültem hogy nagy nehezen el tudtam helyezkedni fájdalom nélkül. Ugyanabban a helyzetben csücsültem 8-10 órán keresztül. Aznap már reggel se ittam vizet, hogy ne kelljen wc-re menni, össze is jött.

A főnököm este hazavitt, kitett a ház előtt. Épp bicegtem az ajtó felé, mikor kiütött. A ház előtt van egy kőfal arra lerogytam, kifeküdtem, ott pihegtem egy félórácskát. Rettentő erőfeszítéssel valahogy felmentem a lakásba, kiterültem az ágyon, semmihez nem volt erőm. Otthon a családnak nem szóltam semmit, gondoltam majd elmúlik.

Másnap a főnököm eljött értem, tudta hogy fáj a lábam. Valahogy felmásztam az emeleti irodába, a munkatársak ijedten néztek, ellilult az ajkam, hörögtem, berogytam az első székbe. Na ekkor mondták hogy ennyi, visznek a kórházba, ez meg is történt némi háziorvosi kitérővel.