Üveggyöngy, két szép szemed csillogása,
Vagy talán a mélybe tekintő lelki tükör?
Ajkaid, mint hívogató tavaszi szirmok,
Melyekre a méh dalolva száll…
Mosolyod még most is elvarázsol,
Álompor az mi, e káprázatba ránt.
Csókod, az én kábítóm,
S úgy kell nékem minden perce,
Mintha az- az utolsó lenne.
Már nem fájna, ha az ég magával ragad,
S akkor is, ott is, utolsó kívánságom ez marad:
„- Ajkad, ajkamra szép lassan tedd… „