Kifacsarodott a világ. Minapában (ahogy Hofi mester mondaná,) tanúja voltam két kamasz beszélgetésének. Nem volt nehéz meghallani, hogy miről értekeznek, hiszen hangszálaik kapacitását legalább 60-70%-ra srófolva tárgyalták ki sikereiket.
Már ha sikernek titulálható egyáltalán, hogy hány csajt döngettek meg a különböző szórakozóhelyek látogatottsága, meg egyéb bulik kapcsán...
No, ami azt illeti, nem igazán érdekelt a dolog, azonban amikor rátértek hódításaik fortélyára, akkor kiéleződött a figyelmem. Hátha tanulok valamit, a busz ablakában elsuhanó utcakép egyébként is unalmas volt.
Amit hallottam, számomra újdonságként hatott.
A csúnya csajokra kell vadászni, ők könnyen hanyatt vághatók.
Elmerültem emlékeimben, és már nem is érdekelt a túl hangos párbeszéd.
Az én időmben a csúnya lányok sokkal nehezebben voltak behálózhatók, mint a szépek. No persze akkoriban nem volt divat a pillanatnyi kaland, ahol a szeretkezés után derül ki, hogy mi is a partner neve.
Szóval a csúnya lányok tudták, hogy mennyi az esélyük, így inkább visszahúzódóak voltak, nem kacérkodtak. Aki meg akarta őket hódítani, annak nem volt könnyű dolga.
Hja, kérem, akkoriban nem a szex volt az elsődleges, hanem a tartalmas párkapcsolat.
Nem futottam bele olyan statisztikába, hogy a nőknek harminc éves korukig hány szexuális partnerük akad. Tartok tőle, hogy elrettennék, ha megtudnám az átlagot.
Már csak az a kérdés, hogy melyik kategória vezet: a szépek, vagy a csúnyák.
Levezetésként itt egy (nem szorosan) témába vágó zene.
