Prága belvárosában a vendégfogónak ugyancsak meg kell dolgozni a pénzéért. Rengeteg látogató kóricál arrafelé, akiknek csehül van, ha az anyanyelvén próbálkozna. Tudnia kell tehát idegen nyelven, de olyan szinten, hogy meggyőzően adhassa elő a vendégcsalogató beszédét. Esetünkben éppen a cseh gulas-t reklámozta angolul. Olyan vehemenciával ajánlotta ezt a cseh specialitást, hogy még egy megrögzött vegetáriánusnak is összefutna a nyál a szájában. Azt persze nem tudhatja, hogy a hallgatósága miféle náció, így zárójelben megjegyzi, hogy sokféle gulas készül, s ezek közül a magyar a leghíresebb. Abból ered az éppen ajánlott étel is, de ebben a formában már cseh étel. Miután az egyik fiatal nőt sikeresen rábeszélte, hogy megkóstolja a cseh gulas-t, megkérdezte, hogy honnét jött.
- Magyarországról.
- Miért hagyta, hogy annyit beszéljek?
Sikeresen rábeszélt tehát egy magyart, hogy megkóstolja a gulyást. A nő, amikor kifelé jött az étteremből, az orra alá tolta az igazolványát. „Gulyás Ágnes.”
