Egyik olvasóm érdeklődött privátban, mi az oka annak, hogy régóta nem publikálok.
Válaszoltam, hogy nem jön az ihlet.
"Akkor jó, ha csak ez a gond."
Mi más lenne – gondoltam én.
Ja! Hatvanhárom éves leszek hamarosan. Bármi előfordulhat. Kedvenc humoristámtól hallottam, hogy amikor az orvosa a leleteit tanulmányozva mondott egy cifrát, s ő rákérdezett mi a gond, azt válaszolta, hogy „nagyjából minden” Pedig ő csupán 50 éves. Nekem is volt már ilyen-olyan problémám, de magától meggyógyult. Azon tűnődöm, hogy ha nem tudok beszélni, akkor majd írni se fogok tudni? Miről jutott ez eszembe?
Van már legalább 10 éve, hogy TV nézés közben eltűntek a kontúrok. Pedig akkor még jó volt a látásom. Jeleztem volna a családnak a gondomat, de nem tudtam értelmes mondatot összerakni. Próbáltam egyszerűbben fogalmazni, de nem azokat a szavakat mondtam, amit akartam. Később már a megfelelő szavak se jutottak eszembe. Óriási koncentráció volt szükséges ahhoz, hogy akármit a nevén tudjak nevezni. Próbáltam körbemagyarázni, mint egy keresztrejtvényt, de így is nagyon kevés értékelhető információ jutott el a családhoz. Talán még annyit kihámoztak a gügyögésemből, hogy „bazmeg nem tudok beszélni, baja van az agyamnak” Na, ezzel nem tudtak késő este mit kezdeni. Majd helyrejön. Így is lett. Talán egy órán át tartott ez az állapot.
Eltelt kb 5 év. 2011 decemberében ismét azon kaptam magam, hogy nem tudom kimondani amit kigondolok. Megdöbbenésemben elmentem sétálni a faluba, s útközben tornásztattam az agyamat. Beszéltem magamban. Nem jutottak eszembe kifejezések, de még nevek sem. Alternatív kifejezések után kutatva pityeregtem végig a sétámat. Így jártam, elment az eszem. Csak nehogy ismerőssel találkozzak, mert nem tudok neki köszönni. Elég ha bólintok? Mire hazaértem, helyreállt az elmém. Amikor a lányom tudomást szerzett az esetről, addig nem nyugodott, amíg orvoshoz nem fordultam. Háziorvos, laborvizsgálat, neurológia, nyaki ultrahang, CT. Persze mindez napokkal az eset után. Semminek semmi nyoma, teljesen rendben vagyok. A leleteim ott is maradtak a háziorvosnál, mert nálam minek legyen arról papír, hogy nincs semmi bajom.
Néhány hónapja egy késő esti vacsoránál megint beszédproblémám akadt. Ha nem akartam volna beszélni éppen, ki se derül. Lefeküdtem pihentetni az agyamat. Reggel kérdezte a feleségem, hogy tudok-e már beszélni. Nemet intettem a fejemmel, de rögtön rájöttem, hogy ez egy nagyon hülye vicc. Tudtam, és azóta is tudok. Persze nem zárható ki, hogy egyszer majd úgy is maradok. Akkor persze majd írni se fogok tudni, hiszen nem az artikulációval van a gond, hanem egyszerűen nem tudom megfogalmazni a szavakat.
Na, akkor most gyorsan írjak le mindent akár előre is? ;)
