Közel egy éve végzek olyan tevékenységet, amitől az emberek többsége borzong...legalábbis idegenkedik még a témától is. Pedig nem kellene, hiszen életünk része a halál is. Előbb-utóbb mindenki találkozik vele. Olyankor persze többnyire nem tudják mi a teendő. Egy ifjúkori barátom mondta a férje elveszésekor, hogy „teljesen kiürült az agyam”. Sokan vannak ezzel így. Ilyenkor jövünk mi, és rutinból megoldjuk.
A kolléga korábbról ismerte a polgármester-asszonyt, aki már akkor se volt számára rokonszenves. Nem mindenki van ezzel így, mert valaki csak megválasztotta, még ha csak 1 szavazat döntött is. Az elhunyt férj is közismert személy volt, így nem meglepő, hogy a szertartás előtt másfél órával már rengeteg virág gyűlt össze a ravatalozó teraszán. A család ekkor már ott volt, s az özvegy hatalma teljes tudatában számon kérte, hogy miért nem vagyunk már ott? A gyakorlat az, hogy 1 órával korábban érkezik a család, ekkorra ravatalozunk fel. Az most mellékes, hogy bizony megesik, hogy nagyon szorít az idő, mert van néha 3 temetés egy délután, és mind más településen. Vagy közbejön egy fuvar, ami azt jelenti, hogy egyik város elfekvőjéből az elhunytat el kell szállítanunk a másik város patológiájára. Most is ez történt. Én első körben még csak a koszorúkat szállítottam. A hölgy érdeklődött, hogy hol vannak a többiek? Majd jönnek. Nem nyugtatta meg a válasz. Mivel a felszerelés még nem érkezett meg, beültem a kocsiba, és vártam a kollégát. Na, ez nagyon felháborító cselekedetnek bizonyult. Ha a türelmetlenkedését nem számítjuk, szálán ment minden. Egy órával a kezdés előtt kész volt a ravatal, szólt a zene. Fél óra múlva kezdődött a mise. Mire ennek vége lett, én is visszaértem a létrával, amin lemászhattunk a kriptába. Az eszméletlenül sok virágot elég sokáig tartott a sírra hordani. Nem vártam el a segítséget, de legalább közlekedő utat hagyhattak volna a tömegben. Lényeg, hogy valójában rendben zajlott a dolog. A panasz tárgya csupán az, hogy miért nem voltunk ott korábban.
A gyakorlat az, hogy másnap, vagy néhány napon belül a hozzátartozó felkeresi az irodánkat, hogy elszámoljanak. Kivéve, ha valaki egy falu polgármestere, mert az berendeli hivatalába az ügyintézőnket raportra. Azzal érvelt, hogy 8 polgármester és egy államtitkár volt jelen. És? A misére érkeztek, amikor már minden készen állt. Olyan is akadt, aki elkésett. Komolyan mondom, nem értem az egészet.
Mielőtt bárki politikai párthoz kötné ezt a viselkedést, meg kell említsem egy 48 éve látott magyar filmet, amiben egy ki mit tud-on kellett dönteni, ki utazzon Angliába. A nyertes a párttitkár tehetségtelen gyermeke lett. Vagyis ez minden rendszerben így működik. Aki felkerül a polcra, lekvárnak képzeli magát, pedig nem az.
Most jön az ellenpélda: Csonkolt lábú 61 éves férfi délután elaludt, és nem ébredt fel. Az orvos hirtelen halált állapított meg, elküldte Miskolcra boncolásra. Nagyon szegényes környezet. A házat többször is átalakították, saját kezűleg, nem volt egyszerű a legbelső szobából kihozni. Nyilván a munkánkért fizetni kell, de még a zsebünkbe csúsztattak kétezer forintot. Az ügyintézőnk személyesen ment el hozzájuk, próbálta a legolcsóbb megoldást megtalálni. A villanyszámlára szánt pénzhez is hozzá kellett nyúlni.
Nem voltak sokan a temetésen. Koszorú se sok, azok is szinte mind művirágból. Az elhunyt anyja küldött nekünk ásványvizet és sütött pogácsát. Na, ez a nem mindegy. Az a 8 polgármesteres temetés semmivel nem volt különb, hiába a nagy pompa.
