2022. május 29., vasárnap

Gyorskeresés

128 másodperc

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

-Sziasztok! Nemsokára jövök. Ne aggódj Etus, ígérem, hogy hazajövök. Csak sétálni megyek.- szólt a vékony, fiatal férfi, majd egy bocsánatkérő, őszinte mosoly kíséretében hajtotta be maga mögött a konyha ajtaját. Szótlanul, gondolataiba mélyedve indult esti kis sétájára s miközben gondolatai céltalanul verődtek agyában ide-oda, addig lábai a Balaton felé vitték őt. Komótosan lépkedett. Olybá tűnhetett, mintha nem is ebben a világban élne, csak valami ostoba véletlen folytán keveredett volna földre. Most mégis itt élte mindennapjait, vívta a saját csatáit s talán többet is tett értünk, mint azt gondolnánk…

~Furcsa! Annyi minden történt velem, hogy szinte nem is lehet azt végig gondolni, számba venni. Azonban mégis egy kéztető érzés kél bennem, hogy készítsem el az életem mérlegét. Valahogy mégsem megy. Egyszerűen most nem tudok gondolkodni. Fogom magam és mindenféle agytorna nélkül, elkezdem számolni a lépteim. Csak úgy. Egy, kettő, három, négy… Érzem a lépésem. Lépek és leér a sarkam, a talpam az ujjhegyeim, testem közben előre dől és lendül és már emelkedik is a másik lábam s a levegőben iramodik emez után. Aztán azt lehagyva aláereszkedik a földre. Érezni akarom! Keményen vágom hát talpam a földhöz. Jól esik ez a dobbanó fájdalom. Sarkam leér és damm. A másik és damm. A hang felverődik, szúróan csipegeti már a csípőmet. Innét rugaszkodik felfelé a fájdalom s már vágtázik is agyam felé. Nyakamban pillanatra megpihen és hirtelen beszáguld koponyámba, ott verődik koppanva, ide-oda, mint a tihanyi visszhang és csendesülve lassan, erejét veszítve kialszik. De már itt is a következő! Damm, fel. Bumm, fel. Kopp, ide. Kopp, oda. Tényleg élvezem.

Fémet látok, hát rálépek. Hogy miért? Egyszerűen csak érezni akarom. Taposom hát keményen és érzem. Damm, damm, damm…

Voltam csecsemő, gyermek, lázadó fiatal, elkeseredett felnőtt, büszke férfi és elesetten nyomorultul beteg. Voltam ártatlan, csendes, szenvedő, szókimondó, hallgatag, tanár, tanuló, őrült és inkább holt, semmint élő. Boldog és boldogtalan. Boldogtalan. Azt hiszem számomra az volt a legnagyobb öröm, hogy taníthattam, mégcsak hagytak. S mikor nem hagyták, hogy tovább tegyem azt, ami jó, akkor összevesztem a világgal. Ugyanúgy, mint mikor csalódtam a csodált és legimádottabb nőben. S ugyanúgy akartam az életemet is eldobni. Mint már annyiszor.

Most azonban csak lépkedek tovább és érzem. Damm, damm, tadamm, tadamm, tadamm… ? Különös! Megváltozott az ütem. Illetve több lett! De miért? Elképzelni sem tudom. Olyan érzés, mintha a gyorsan közeledő végzet dobbanó lépteit hallanám, érezném. Szinte mosolygok: Majd pont most jön a vég, mikor végre valahára kezdek tisztába jönni magammal. Röhej!

Szerettem anyámat és tiszteltem. Talán mindig is. Talán sokkal korábban gyászolni kezdtem, mint ahogy elhagyott. Talán mindig is hiányzott. Fáj. Ez és még sok dolog. Fáj a gyermekkorom, a fiatalságom, a testem, a lelkem, a szerelem, a csalódásom és a gyűlöletem. A gyűlöletem az életem, a tanárom, a rendszerem, a hitehagyott szerelmem, a betegségeim iránt. De hagyom. Nem csak azért, mert nem tehetek ellene, hanem inkább azért, mert így lesz teljes értékű, élményekben gazdag, értelmes és majdnem teljes a létem ebben a rút világban. Már nem is fáj annyira. Meglepődve tapasztalom ami velem történik. Most mikor, hagytam agyamat üresben pörögni, végre elkészítettem életem mérlegét. Hihetetlen! Mennyi idő is telt el ezalatt. Érzem, hogy kristálytiszta tudatom pontosan méri az időt és kiötli a végeredményt: két perc kereken. Se több se szöbb. Megrázkódik világom. Tadamm, tadamm, tadamm! Gigászi tömeg lendületét érzem, miközben agyamat felfalja egy földöntúli hang. Belevisít a fülembe, fejembe, szemembe, gyilkolja agyam s marcangolj tudatom, lelkem! Kínoz, szinte megöl! Én sikítanék, szöknék, menekülnék, de érzem, hogy ez most nem fog menni. Veszett iramban kezd peregni egy film a kíntól bezárult szemeim előtt. Életem, őrült vágtában villanó képei. Meghalok!

Gigantikus tömeg, holt tudat, lelketlen fém és hideg. A halálom. Ez már a hatodik másodperc, mióta meghallottam a hangot. Tadamm! Szívem dobban. Hét. Tadamm! Szívem dobban. Nyolc. Döndülés. Valami hidegen megüt. Nem érzek semmit.

Szívem utolsót dobban.
Ne haragudj! -még ezt gondolom.
Sötétté lesz a világ…
Kár…

Egy kicsiny tábla a Balaton mentén: Itt halt meg József Attila…

Goór László

Hozzászólások

(#1) 7


7
addikt

Csak a cím miatt: Stanislaw Lem: 117 másodperc

(#2) MrDerekas válasza 7 (#1) üzenetére


MrDerekas
addikt

:C és valóban. Már el is felejtettem, hogy egyik kedvencem volt. Köszi, hogy felidézted :R (Lem-től egyébként a Legyőzhetetlen és a Solaris jött be. Utóbbinak sajnos elég rossz lett a film adaptációja.)

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

(#3) twollah1976


twollah1976
őstag

Honnet veszed, hogy hideg volt a vonat?
Erezte vagy csak belekepzelted?
Beszeltel mar olyannal akit elutott egy vonat es be tudott szamolni az elmenyeirol?

[ Szerkesztve ]

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#4) MrDerekas válasza twollah1976 (#3) üzenetére


MrDerekas
addikt

Igazad van. Egy baromság saját kútfőből történetet alkotni. Ezért javasolni is fogom, hogy tilcsák ki a ziskolai tananyagból a zirodalmat és a fészbúkos életbölcsességeket tanújják megosztani inkább. Mer az ám a tudás. :R

www.derekas.webnode.hu --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- https://logout.hu/bejegyzes/mrderekas/a_szkeptikus.html

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.