.... de nem úgy, ahogy gondoljátok.
Türelmes és toleráns ember vagyok én, szeretem a szépet, a nőket, az ételeket, meg úgy mindent, ami örömmel tölt el. Ez idáig egy átlagos ember átlagos élete.
De! Attól már a hideg ráz ki, amikor egy ilyet látok szembejönni az utcán:
A piercing még hagyján, van, akinek jól áll, van akinek meg sok van.
A tetoválás lehet izgató, vadító, emlékek halmaza, vagy simán csak csúnya (r*@anc-rendszám pl, mellen tetkó - elnézést, ha valakit megbántok ezzel)
Ma reggel a buszról leszállva egy ilyen látvány fogadott - az hagyján, hogy ő néz rám furán, de egyből arra gondoltam, hogy abba a fülcimpa nyúlásba már én is csak harangozni tudnék.... (ha érthető, mire gondolok)
Sokmindent megértek, de ezt nem. Ilyenkor filózok el azon, hogy miért nem mentem plasztikai sebésznek. Az ilyen, és hozzá hasonló emberkékből (meg a szüleikből) lehet majd sok-sok pénzt kiszedni. Mert ugyan toleráns a világ, amiben élünk, de mindig van egy szint, ahol már nem létezik mindez.
