2019. február 19., kedd

Gyorskeresés

Ezt tudja a Windows 10 áprilisi megafrissítése!

Írta: | Kulcsszavak: Windows 10 . operációs rendszer . Microsoft . frissítés . update

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az alábbi összefoglaló Chris Hoffman cikkének fordítása, melyet a How-To Geek portálon tudtok fellelni.

A redmondi mamut továbbra sem lazít a Windows 10 fejlesztési tempóján, úgyhogy az operációs rendszer áprilisban ismét kap egy jelentősebb frissítőcsomagot (1903/19H1). Újítások ezúttal is szép számban akadnak, ezek egy részét az Insider Preview 18323-ban már most megfigyelhetjük. Nézzük is, hogy nagyjából mire számíthatunk a Windows 10 soron következő kiadásában!

Gyorsabb működés
A tavalyi év egyik leginkább megrázó eseménye (biztonsági szempontból) a Spectre sebezhetőség felbukkanása volt. Mint ismeretes, a Microsoft komoly erőfeszítéseket tett a probléma kiküszöbölésére, ezek viszont esetenként igencsak jelentős mértékű teljesítményvesztést okoztak. Úgy fest, a programozók most komolyabban hozzányúltak ezekhez a javításokhoz, sikerült olyan megoldásokat (retpoline, import optimization) találniuk, melyek révén elkerülhető a lassulás, vagy legalábbis drasztikusan csökkenthető annak mértéke.

Búcsút mondhatunk 7,0 GB tárhelynek
A tavaszi Windows 10 egy tartalék tárterületet hoz létre; ennek mérete nagyjából 7,0 GB körül lesz. A Windows 10 ide fogja letölteni az aktuális frissítéseket, majd értelemszerűen innen telepíti azt. A Microsoft mindezt azért lépte meg, mert még most is szép számban vannak olyan (elsősorban hordozható) számítógépek, melyeken azért nem telepíthető egy-egy biztonsági javítás, merthogy azokon egyszerűen nincs elegendő hely. Értelemszerűen ez a módszer nem fogja megnövelni a tárhelyet, ugyanakkor szavatolja, hogy legyen elegendő tárkapacitás a frissítőcsomagok számára. Még egyszerűbben fogalmazva arról van szó, hogy a Windows ilyenformán kizárja annak a lehetőségét, hogy a felhasználó személyes állományaival annyira teleírja az adott partíciót, hogy ott már a frissítések telepítése is problémákba ütközzön.

A Home tulajok is szüneteltethetik a Windows frissítést
Kerülő úton most is össze lehet ezt hozni, hamarosan viszont alapértelmezetten megkapjuk ezt a lehetőséget. A funkció aktiválásával a Windows ideiglenesen, legfeljebb 35 napig elhalasztja a frissítések telepítését – a Windows 10 Professional verzióban egyébként már elég régóta helyet kapott ez a szolgáltatás.

A világos asztali téma
A sötét téma már lerágott csont, most a világos módon a sor! A Windows 10 következő kiadása ennek megfelelően egy új asztali háttérképet is kap, az új téma pedig kombinálható lesz a régivel, tehát összehozható a sötét tálca a világos ablakokkal. Egy próbát valószínűleg érdemes lesz majd tenni az új külsővel, a File Explorer ikonja kifejezetten mutatósra sikerült.

Színre lép a Windows Sandbox
A Sandbox nem egy új keletű megoldás, hiszen már évek óta léteznek remek alkalmazások (Sandboxie, VMWare, VirtualBox stb.) erre a feladatra, s egy időben a Windows is képes volt erre (Windows 7). Az izolált rendszer egyfajta válasz a felmerülő biztonsági kihívásokra, történetesen nagyszerű megoldás arra, hogy egy kockázatosnak ítélhető programot veszélyek nélkül próbáljunk ki. A Windows Sandbox pontosan ezt fogja megvalósítani a Windows 10 Pro és az Enterprise kiadásoknál, amennyiben a felhasználók élesítik ezt a lehetőséget. Utóbbi a szokott módon, a Vezérlőpult, Programok hozzáadása/eltávolítása menüpont alatt fog történni, mely műveletet az alábbi kép prezentálja:

Ha ez megvan, akkor az alkalmazást a Start menüből tudjuk előhívni. A Sandbox természetesen emelt szintű jogosultságot használ, azonkívül azt a rendszert fogja virtualizálni, melyet épp futtatunk, tehát a használatához nem szükséges képfájllal rendelkeznünk – az alkalmazás a bezárás után eldobja a módosításokat, a homokozó tartalmát pedig automatikusan törli.

Egyszerűbb lesz a Start menü
A Start menü alapértelmezetten egyoszlopos elrendezést kap, így picit kevesebb elemmel fog megjelenni, mint korábban. A Candy Crush Saga-tól így sem menekülünk meg, azt majd a „Play” mappából bírjuk törölni elérni. Fontos megjegyezni, hogy az új elrendezés nem írja felül a már meglévőt, tehát csak friss telepítésnél lép érvénybe, illetve egy új felhasználói fióknál. Apró, ám annál fontosabb fejlesztés, hogy innentől fogva a csempecsoportokat egyszerre is törölhetjük, nem kell egyesével megszabadulnunk tőlük.

Még több alkalmazást törölhetünk
A Windows 10 következő kiadásában még több beépített programot küldhetünk az örök bitmezőkre, például a következőket: 3D Viewer, Groove Music, Mail, Paint 3D. Minden alkalmazást természetesen ezúttal sem törölhetünk, az Edge böngészőt és a Store-t nem nyírhatjuk ki.

Szétválik a Cortana és a keresősáv
Előbbi egy külön ikont kap a tálcára, utóbbi pedig innentől fogva normál keresőmezőként működik majd. Természetesen ezeket tetszés szerint elrejthetjük, a keresőt viszont mindenképpen érdemes lesz kipróbálni, mert új lehetőségeket (letiltható a biztonságos keresés) és modernebb külsőt kínál; akár az interneten is kereshetünk vele (sajnos csak a Binggel).

A Start menü keresője is okosabb lesz
A számítógépen található összes fájl között tud majd kutakodni (a keresési index segítésével), így bizonyosan sokat javul a használhatóság – a Windows 10 Start menüje jelenleg csak az olyan könyvtárakban képes keresni, mint a Dokumentumok, Letöltések, Zene, Képek, Videók, valamint az Asztal. Igazából csak az a meglepő, hogy erre ennyi évet kellett várnunk, mert tényleg fontos újításról van szó. Valószínűleg jótékony hatással lesz a keresésre, ha engedélyezzük az indexelést a rendszer egészén („Enhanced” mód), és nem a „Classic” módot használjuk, melynek figyelme továbbra is csak a könyvtárakra és az asztalra irányul.

Jelszó nélküli bejelentkezés
Létrehozhatunk egy olyan Microsoft-fiókot, ahol a jelszót egy biztonsági kóddal pótoljuk, amit a telefonunkra kapunk meg. Ha ez nem megfelelő, akkor még mindig ott a Windows Hello és a PIN-kód is.

A Windows Update egy külön ikont kap
Az értesítési ikon a tálcán jeleik meg, mely egy narancssárga pöttyel fogja a tudtunkra adni, hogy a számítógépet újra kell indítani. Véleményem szerint ez egy sokkal elegánsabb mód, mintha a Windows 10 felugró ablakot jelenítene meg.

Új elnevezést kapnak a frissítések
A Microsoft folyamatosan változtatja a Windows 10 frissítéseinek nevesítését (Redstone, 19H1 stb.), most az találták ki, hogy a jövőben a „Vanádium” és „Vibranium” jelzőket használják.

Jobb parancssor
A parancssor végre lehetővé teszi a nagyítást és a kicsinyítést a Ctrl + a görgő révén; az alapértelmezett Consolas font szépen skálázódik. Akad néhány új kísérleti konzol funkció is, ezeket a Tulajdonságok, majd a Terminál menüpont alatt lelhetjük fel.

Hatékonyabb automatikus hibaelhárítás
Erről lényegében csak egy általános leírást kaptunk, amiből az derül ki, hogy az automatikus hibaelhárító képes bizonyos kritikus problémák megoldására (szolgáltatások indítása, beállítások módosítása). A hibaelhárító működése nem befolyásolható, arra viszont van mód, hogy a rendszer a problémák megoldása előtt kérdezzen. Ezen a ponton annyit szükséges még megemlíteni, hogy a Windows 10 a korábbiaknál még több galibára kínál ilyen jellegű megoldást.

Kevésbé zavarnak az értesítések
A következő frissítéssel módunk lesz elrejteni az értesítéseket akkor, ha teljes képernyős alkalmazást futtatunk. A Fókuszsegéd amúgy most is valami ilyesmivel próbálkozik, de az még csak a játékokra figyel, most viszont már minden alkalmazásra kiterjed ez az opció.

Okosabb lesz a jegyzettömb
Az októberi frissítés által elkezdett folyamatok nem állnak le, a Notepad ismét szintet lép. Az újítások közül kiemelendő, hogy az alkalmazás egy csillaggal fogja jelölni a még el nem mentett módosításokat (valahogy így: „* Example.txt”). Új parancsikonokat is kapunk:

Ctrl + Shift + N – egy új ablak nyitása;
Ctrl + Shift + S – megnyitja a Mentés másként párbeszédablakot;
Ctrl + W – az aktuális Jegyzettömb ablak bezárása.

Az is új lesz, hogy a Súgó menüpontban helyet kapott Visszajelzés opcióval jelezhetjük ötleteinket a Microsoftnak.

Egyéb fejlesztések
A Gépházban megjelenik a Microsoft-fiókunk bannerja, illetve néhány hasznos hivatkozás: Windows Update, Microsoft Rewards és a telefonunk. Új emojik is jönnek (egyszerűbb lesz a kamoji beszúrása is), szóval emiatt senkinek se legyen több álmatlan éjszakája! Ettől talán némiképp fontosabb, hogy a Fájlböngésző könnyebben értelmezhető dátumokat („Barátságos dátumok”) mutat (Tegnap, Kedd, Január 11.), de ezt is le tudjuk tiltani, ha valamilyen okból mégsem nyeri el a tetszésünket.

A Tárterület menüpontot is átalakították, egy kicsit több részletre derül így már fény. Szintén nem nagy horderejű változtatás, hogy a Dátum és idő pont alatt kapunk egy szinkronizálás gombot. Annyiban tanácsos ezt észben tartani, hogy a Windows itt kiírja az utolsó szinkronizálás időpontját, vagyis ha valami gond van a rendszeridővel, akkor itt hamar utánanézhetünk a dolognak.

Szintén a Beállítások oldalt érinti az a fejlesztés, minek révén konfigurálhatjuk az Ethernet kapcsolatok speciális IP-beállításait (statikus IP-cím, vagy egyedi DNS-kiszolgáló). Praktikus dolog, hogy a tavaszi Windows 10 képes automatikusan beállítani az aktív órákat, amikor a rendszer biztosan nem fog újraindulni.

A további apróságokról pedig már csak röviden:

– Egy új, földgömb alakú ikon jelenik meg akkor, amikor a számítógép nem rendelkezik internetkapcsolattal.
– Egy mikrofon ikon jelenik a tálcán, amikor egy alkalmazás használja az eszközt. Ha rávisszük az egeret, akkor azt is látni fogjuk, hogy melyik az a program.
– A Windows Defender is kap némi kozmetikát (Veszélyforrások előzményei).
– Alapértelmezett lapot állíthatunk be a Feladatkezelőben, ahol egyébként már azt is láthatjuk, hogy melyik alkalmazás támogatja a magas felbontású megjelenítést.
– A bejelentkezési képernyő „akril” háttérrel rendelkezik (Fluent Design).
– A Start menüben is több helyen tiszteletét teszi a Fluent Design: ikont kapott az Alvó mód, a Leállítás és az Újraindítás.
– Újratervezték a Windows Hello beállításait: az összes opció egy listába került, melyekhez kaptunk némi leírást is. Újdonság, hogy most már biztonsági kulcsokat is használhatunk (pl. YubiKey).
– A műveletközpontban egyszerűen szabályozhatjuk a fényerőt egy csúszka segítségével. A csempék kezelhetősége is javult, amit a jobb gombos menü előhívásával tapasztalhatunk meg.
– Az érintőbillentyűzet még több szimbólum bevitelét teszi lehetővé – az írás pontossága is javult, a billentyűzet képes korrigálni az apró pontatlanságainkat.
– Alkalmazásfrissítések: Sticky Notes, Snip & Sketch, Mail & Calendar, Office.
– A Windows 10 megjegyzi a korábban használt fényerőt, így az nem fog változni akkor, ha töltőre csatlakoztatjuk a masinát.

– A Windows 10 Letöltések mappája alapértelmezés szerint a „legutóbbi” sorrendben lesz rendezve – ez csak abban az értelemben új, hogy most már alapértelmezett lett.
– Lemezkarbantartás figyelmeztetés akkor, ha a Letöltések mappában lévő fájlokat akarjuk törölni.
– Javult a Start menü megbízhatósága azzal, hogy a ShellExperienceHost.exe külön folyamatként fut.
– Natív RAW támogatás – a Raw Image Extension csomagot a Microsoft Store-ból tudjuk telepíteni. A kiegészítő révén a RAW képek metaadatait és előnézeteit láthatjuk a Fájlkezelőben, magát a képet pedig a Fényképek alkalmazásban.
– A vágólap-előzmények (Windows+V) újratervezett felületet kapott.
– Egyszerűsített PIN-visszaállítás.
– A PC alaphelyzetbe történő állítása is új felületet kapott.
– Elképzelhető, hogy a My People (Kapcsolatok) alkalmazás megy a süllyesztőbe, de ez még nincs hivatalosan megerősítve.
A Windows Insider felület is finomítva lett a Gépházban, ám új lehetőségek/opciók nem jelentek meg.
– Fejlődött a Narrátor is – pl. a felolvasó jobban együttműködik a Google Chrome böngészővel, a következő és előző mondatok olvasása funkció, figyelmeztetés aktivált Caps Lock-nál.
– Cortana + Microsoft To Do – Cortana ezentúl képes emlékeztetőket hozzáadni a Microsoft To Do (teendőlista app) programban.
– Jobb lett a fontkezelés – a Gépházban a fontok fogd és vidd módszerrel is telepíthetőek, azonkívül egyszerűbb lett a már telepített fontok eltávolítása is.
– Minimálisan változott a Fájlkezelő ikonja a tálcán.

– Új fejlesztéseket kapott a Windows Subsystem for Linux (--import és --export) is.
– Nőtt a fiber local storage (FLS) limit – ez elsősorban a zenészeknek lehet érdekes, mert így több bővítményt tudnak betölteni a DAW-ba (digital audio workstation).
– Ha engedélyezzük a témaszínt tálcán (Gépház → Személyre szabás → Színek), akkor a Jump List jobb gombos helyi menüje is ezt a színt fogja alkalmazni.

A Windows 10 áprilisi frissítése elsőre korrekt csomagnak tűnik, nagyon remélem, hogy nem okoz olyan kellemetlen jelenségeket, mint a rossz hírű októberi pack.

Forrás: howtogeek.com, CHRIS HOFFMAN

Hozzászólások

(#1) Lalikiraly


Lalikiraly
(őstag)
LOGOUT blog

Szuper, jó kis összefoglaló. Köszi!

Nekem hiányzik, hogy mi lesz az Edge böngészővel?
Mi lesz a gépház, kontra vezérlőpult témában?
Milyen teljesítmény, illetve sebességjavító opciók lesznek?
Optimalizálások ilyesmi?

Tehát vannak még nyitott dolgok. Mert sajnos egyre nagyobb rendszer, egyre több dologgal.
És biza nő a hardverigény is.

Lalikirály nem szép ember, de gavallér!

(#2) Med1on válasza Lalikiraly (#1) üzenetére


Med1on
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Annyit tudok mondani, hogy a jobb Spectre javítások miatt várható némi gyorsulás:

In Cinebench R15 kam Version 1809 auf 606 Punkte, mit 19H1 wurde 649 Punkte erreicht – das ist immerhin ein Leistungszuwachs von rund sieben Prozent. Ganz erhebliche Unterschiede zeigten sich in CPU-Z. Im Single Thread Test wurden aus 355,5 Punkten (1809) 435,5 (19H1) – das sind über 22 Prozent mehr. Im Multi Thread Modus stiegen die Werte gar um über 40 Prozent von 1368,5 auf 1975,2 Punkte – jeweils bei identischen Leistungseinstellungen, außerdem habe ich je drei Durchläufe gemacht und das jeweils beste Ergebnis genommen.

https://www.drwindows.de/news/benchmark-vergleich-bringt-das-19h1-update-fuer-windows-10-mehr-leistung

Az Edge meg ugyebár Chromium alapú lesz, szerintem ennek tudható be, hogy a jelenlegi változata nem igazán kap már érdemi fejlesztést – ez a vonal már kifújt, az újjal meg még bizonyára sok munka van.

A semmi az a valami, ami azáltal van, hogy nincs.

(#3) nemlehet válasza Lalikiraly (#1) üzenetére


nemlehet
(őstag)

Fontos dolgokkal nem foglalkoznak :D

Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

(#4) Krugszvele


Krugszvele
(fanatikus tag)

Impresszív lista!
Ilyenkor egy kicsit mindig elgondolkozok, hogy visszaálljak windows 10-re.

De nem szabad hinni a cukormázzal leöntött marketingszövegnek :)

Még ha ez a verzió jó is lesz, csak fél évig tart az öröm: jön a következő "frissítés", ami felszínre hoz majd 10+ eddig nem létező problémát, amellett, hogy 10+ darabot megold/elfed.

(#5) Med1on válasza Krugszvele (#4) üzenetére


Med1on
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Őrület ez a féléves tempó, ötletem sincs rá, hogy miért kell ilyen feszített menetrenddel fejleszteni.

Out of more than 100,000 PCs surveyed, only 12.4% run the October Update. With only a few months to go until the next Windows 10 update is supposed to go mainstream, it is unclear if some PCs may have to install two major updates within a short period of time or go straight from A18U to 19H1.

https://reports.adduplex.com/#/r/2019-01

A semmi az a valami, ami azáltal van, hogy nincs.

(#6) joghurt


joghurt
(PH! addikt)

Jó kis lista, köszi.

A második fele sima hibajavítás, vagy nagyon gáz adósságok bepótlása.

A -7 GB tárhelyért rengetegen fognak visítani, különösen a pl. 32 GB flash-es HDMI-stickek, és Win tabletek tulajdonosai. A Microsoft tehát deklarálta, hogy ők dögöljenek meg, és a jövőben nem használhatnak Windows 10-et (licencfeltételek ide vagy oda)?
Én még egy 64 GB-s rendszer SSD-ből is pofátlannak tartom. A minimum, hogy át lehessen helyezni egy másodlagos meghajtóra.
Remélem, mihamarabb kijön majd valami third-party tool, amivel ki lehet kapcsolni a fenébe.
Kulturált rendszertervező vagy programozó ezt úgy oldotta volna meg, hogy közvetlenül a frissítés előtt nézi meg a rendelkezésre álló helyet, és szól, ha nincsen elég. Hja, hogy a Windows Update jelenleg is csak több száz MB plusz-mínusz tudja megmondani, mennyi lesz?

Lényeges újítást nem nagyon látok a felsorolásban. A Vibranium név meg borítékolhatóan hozni fogja a szexista megjegyzéseket. (És mellesleg a Marvel a szellemi tulajdonosa.)

A tej élet, erő, egészség.

(#7) Lalikiraly


Lalikiraly
(őstag)
LOGOUT blog

Pl olyat miért nem tudnak megtenni, hogy egy UWP app a zárolási képernyőn rakjon ki értesítést? Mert biza oda nem lehet kiválasztani egy nyamvadt gmailt, vagy facebook? ááá az csoda lenne.
Vagy pl a telemetriát irtanák ki és mindjárt kecsesebb rendszer lenne :D
Na de ez is olyan mint hogy szidják, hogy ááá Apple cuccok, azt ezt a frissítést is mind úgy várja, mint kiskatona az eltávot.

Egyébként a tárhely előrenézős dologra mondanám, hogy frissíteni kell a frissítőt, hogy frissítsen a windows :D Azért az nem volt már elég cinkes?

[ Szerkesztve ]

Lalikirály nem szép ember, de gavallér!

(#8) Med1on válasza joghurt (#6) üzenetére


Med1on
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Ha minden igaz, akkor lesz megoldás a 7 GB visszanyerésére:

Don’t Want Microsoft to Reserve 7GB for Windows Updates? Here’s How to Disable It
https://wccftech.com/disable-windows-10-reserved-storage/

A semmi az a valami, ami azáltal van, hogy nincs.

(#9) Hieronymus válasza joghurt (#6) üzenetére


Hieronymus
(senior tag)
LOGOUT blog

"A -7 GB tárhelyért rengetegen fognak visítani, különösen a pl. 32 GB flash-es HDMI-stickek, és Win tabletek tulajdonosai."

Annyira nem veszélyes a dolog. Legalábbis táblagépen.
Egyrészt mSD kártyával bővíthető a rendszer, általában 128GB a felső határ. Sok mindent át lehet tolni rá. Másrészt nagyobb frissítések esetében kér a rendszer egy extra háttértárat, átmeneti tárolónak.

Ha értelmetlen hozzászólásommal találkozol, az nem a véletlen műve. A Fantasztikus tag, címre hajtok! Muszáj hozzászólnom.

(#10) ncc1701


ncc1701
(PH! addikt)

Notepad buzizás helyett megvehetnék bele a notepad++-t.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.