Megerőltető hosszú évet tudhatok magam mögött. De kezdjünk egy kicsit az elejéről, hogy legyen egy kis rálátás a dolgokra.

Bejegyzés elsősorban magamnak íródik, hogy tudjam honnan és miért léptem meg azt amiről íródni fog több részben blogjegyzések sorozata. Pontosan 2-3 db.

2023 azaz év, ami mind egészségügyileg, munkahelyileg és párkapcsolatilag mélypontba taszított lelkileg. Nem szoktam ezen a téren nyafogni, talán erről sosem írtam itt ilyen személyesen. De nem is értem miért, hiszen úgy sem ismerjük egymást. Aki meg igen az meg úgy is tudja. De ha ki írhatom magamból talán egy picit segít rajtam.

Fentebb írt három ponton kisebb-nagyobb léptekben próbálok kievickélni és haladni előre, vissza nem nézve utat törve magam elött..

Amint eme sorokat írom próbálom gondolataimat hadrendbe összekalapálni és megfelelő időrendisorendbe összeállítani. Bár ez egy gyagyástól nehéz lesz.

Egészségügyi problémámról csak annyit, hogy napjainkra megoldódott, de magán utón intéztem el mindent.
Ami van az egészségügyben az valami katasztrófa és úgy tapasztalom egyre rosszabb minden.
Számomra felfoghatatlan az, hogy olyan időpontokat írnak ami egyszerűen meghaladja az ionoszféra-sztratoszféra közti távolságát.
-Akár fél-egy évet várni dolgokra...
-Kezelésedet több orvos végzi, mert aki kezdte az kiment külföldre, második nyugdíjba ment, harmadik pedig a nyelvet sem beszéli és mindig kezdjük előről....

Nem szeretnék ennél jobban belemenni, szerintem így is bőven átjött a mondanivalóm egésze.

Párkapcsolat... ez nem egyszerű, még az egészségügyet nézve sem. De melyik párkapcsolat az, melyik az ami ráadásul hosszú időre nyúlik vissza? Egyik sem.
Hosszú évek után az eljegyzésigyűrű nem érte meg a boldogító igen kiejtését. Nem teljesedet be az amire azt hittem ,hogy csak egy karnyújtásnyira van tőlem.

Hullámvölgyek mindig is voltak ,ahogyan egy egészséges párkapcsolatban vannak, de amikor hosszas némacsendteli számtalan nap után újra találkoztok egy közös ebéd erejéig és hideg szinte fagyáspontig süllyedő közeledés érhető tetten, az kibírhatatlan.
Könny ami legszívesebben kifakadna a szemed sarkából ,fájdalom ami egészében egy a torkodban kitörő tornádó söpörne végig körülötted mindent elpusztítva . De álljt parancsolsz mindezeknek és büszkeségből tartod magad amíg csak kitudsz tartani.

Egy napon jött a nagy kérdés, hogyan tovább? Leültünk megbeszélni, de sokra nem jutottunk előre úgy, hogy veszekedés sem történt. Csak egy vállrándítás. Nekem ez bőven megadta a választ szokásos hűvös közeg középpontjában.
Beszélgetésünk hétvégéjén összepakoltam mindet . Felnézve rá kapcsolatunk összekötő szimbólumát a kezébe helyeztem és ökölbeszorítottam azt, majd szemkontaktust megszakítva fejemet lehajtva csak ennyit tudtam mondani "szia".

Februárban váltottam munkahelyet , de erről nem is olyan rég írtam erről egy posztot, hogy nem találtam meg azt amit ígértek számomra. Egyszóval átverve éreztem magamat emellett egyáltalán nem éreztem jól magamat ott.

De legalább a tanulmányaimmal haladtam. Volt mivel lefoglalnom magam, bár néha csak ültem felette bambán, fejemből kinézve üresen magam elé bámulva keserűszájízzel.
Már csak egy fél év van hátra, várom a végét nagyon-nagyon.

Ha eddig eljutottál akkor gratulálok véget értél az előzményen.
Jöhet a főrész.

Április 6-án csütörtökön , egy számomra ismert cégtől kerestek akikkel az előző munkahelyemről ismertem és dolgoztam velük együtt. Felajánlottak számomra egy állást.
Szépen megszerettem volna köszönni, azzal, hogy nem is olyan rég váltottam munkahelyet és nem szívesen váltok ilyen hirtelen csak úgy. (Bár már körvonalazódott bennem, hogy az új helyem nem éppen a legjobb választás volt)
Jött is a válasz, hogy megérti, de azért hallgassam meg.
-Beleegyeztem .

Mint kiderült kishazánkban volt munkájuk kiküldetés gyanánt (mi meglepő) és egy előre megbeszélt helyen találkoztunk.
Magas úr és egy hölgy várt engem, majd nekiláttunk az ilyenkor kötelező köröknek. Ajánlatuk elgondolkodtató volt és megbeszéltünk egy újabb időpontot egy interjúra .
Interjú megtörtént ugyan azokkal a személyekkel és csak annyival volt másabb az eddigieknél, hogy itt egyből megmondták, a választ az ügyben, hogy rád van szükségük avagy sem.
Poént lelőve igen sikerült.

Ellenben most sem az egyszerű a döntés, ugyanis költözni kellene és mindent magad mögött hagyni.
Új munkahely Dániában lenne. Szeretem a skandináv országokat és azok kultúrait főleg az építészeti stílusukat. De még sem olyan egyszerű ez csak úgy itt hagyni, barátokat, családot meg amit itt elértél. Ami a legbosszantóbb, hogy csak három napot kaptam a döntésre. pedig a munka igen csak tetszene.

Aludni szinte semmi sem aludtam, az agyam olyan volt mint egy motor, folyamatosan járt és járt.
Legnagyobb segítséget a döntéshozásban a család adta meg, anyukám és apukám akik biztattak és ezekkel bátorítottak ,hogy menj , meg kell próbálni! Mit veszíthetsz? Maximum lesz tapasztalatod és ha nem sikerül haza jössz és keresel másik munkát a mostani rossz helyet.

Itt most megállnék. Történetem jóval előrébb haladott a mostaninál, de ahogyan időm engedi bejegyzéseket folytatom.

További részekben mi várható?
-Oktatási intézménnyel való tárgyalás az utolsó félévről ,vizsgákról.
-Otthoni dolgok sokaságának megoldása
-Kiutazás megszervezése(vízum, tartózkodási engedély, stb-stb)
-Lakhatás biztosítása
-Új munkahely megismerése
-Sok fotó csatolása
-Új nyelv elsajátítása ,megismerése
-Ország felfedezése
-Egy új reményteli élet megkezdése.