2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Ismeretlenül is segítség a bajban.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tegnap hajnalban indultunk útnak Budapestre a Honvédkórházhoz egyik családtagomat kellett vinnem időpontra. Már akkor láttam hogy nem egy napsütötte időnk lesz de hát nincs mit tenni indulnunk kell. Közel százhúsz kilométert megtétele után város széléhez közeledve jelezte szándékait az égiek vízcsepp formájában hogy lassan megereszkedik a zuhé.
Ilyenkor mit is tenne az emberfia ha nem az ablaktörlőt szeretné aktiválni? Be is kapcsoltam.
Baleset véget egy kis kerülővel áthaladtunk az Erzsébet hídon és itt vette a kezdetét a kaland. Rajta átt haladva mint egy elkerülhetetlen sorscsapás az orromat egy eddig nem érzékelt majdnem hogy szappan illat árasztotta el az utasteret. Ebben a szent percben eszméltem fel arra hogy az ablaktörlőm sem működik, gondoltam én kis hanyag..... de nem! Kart fel és le húzva mint parasztbácsika a kútkarját próbáltam életre kelteni de mindhiába.
Forgalommal pedig haladnom kellett ,sőt itt már ő vitt engem mert semmit sem láttam ki az autóból és csak a lámpák fényeiből tudtam tájékozódni.
Elakadásjelzőt bekapcsolva jeleztem autóstársaimnak hogy itt bizony nagy a baj. Azon sem segített a dolog hogy az Erzsébet körúton voltam amit alapból nem is szeretek.
Azon voltam hogy minél hamarabb félreálljak ,de hát nem egyszerű, végül egy hotel busz parkolójába landoltam.

Kar továbbra sem működik , vajon most mi tévő legyek? Kocsit nem ismerem nem az enyém .
Nem mintha bármilyen fogalmam lenne egy autó javításról de nem riadtam vissza a feladatról.
Eső csitulását várva az autóban szétnézve egy könyvre leltem ami midőn meglepetés maga az autóé volt.
Gyorsan kinyitva ,lapoztam mint az örült ,végre egy halovány remény a baj megoldására.
Közben az idő is tisztulni látszik, csillapodik. Mint utólag kiderült ez csak átmeneti dolognak gondolták az égiek.
Se baj! Most vagy soha csak kettő kilométerre van a korhát utcú neki. harmadik lámpához érve leszakadt az ég. Nem hiszem el! Semmit nem látok megint... Egy kis utcába gyorsan letérve egy újabb kivárási játékot kezdtünk el.
Könyvet ismét elővéve meg is találtam a 118 oldalon az ablaktörlő biztosíték tábláját hogy merre is találom és melyik is az.
Remek, pont a bal lábam előtt van, Ülésemet hátra lökve szemügyre veszem. Kettő nagy csavar állja útját a diagnózisom felállításában. Remek! Ez az én napom lesz. Ezzel a kijelentéssel az eső alá hagyott ,mintha látta volna szenvedésem gyümölcsét és egy kis könyörületesség okán adott egy kis egérutat, na várj csak ne hogy azt híd hogy meg is köszönöm ezzel tovább is állok egészen a kórház parkolóig.

Végre ideértünk pont időben, nem hittem volna!
Családtagot bekísérve vissza mentem az autóhoz, csomagtartóját felnyitva egy igazi férfi barlangra tettem szert, volt ott minden, talán csak sarokcsiszoló nem.
Megfelelő szerszámot megtalálva és eső hiányába nekiestem az autó belső burkolatának és azon gondolkodtam hogy te jó ég mit is csinálok én? De tudatlanságomat bátorsággal kompenzáltam. Na meg hogyan jutunk haza ha megint ilyen időbe kerülünk.
Sikerült a burkolatot eltávolítani és egy sok színes kis kockát találtam. Oké nézzük csak jobbról a harmadik sor fentről indulva ,lefelé a negyedik 30A ez lesz az! nem is olyan nehéz ez! Hittem én.
Gyorsan vissza a csomagtartóhoz keresni kezdtem hasonló kis kockát, találtam is 30A-ot de ez túl széles és nincs más, "'a manóba".
Telefont elő kerestem a nagy kupiból ,majd beütöttem "autós bolt". Legközelebbi is hét kilométerre van na meg vagy másfél órát kellene várnom nyitásig. Ez egyre rosszabb ...
Hát jó megpróbálok segítséget kérni, csak nem hiszik azt hogy kéregető vagyok, meg olyan megalázó érzés keveredett a kellemetlenséggel.

Első körben egy idős bácsika érkezett egy nagy haszon gépjárművel . Bekopogok az ablakon.
-Elnézést ez lenne a bajom.
-Szép napot, van nálam , milyen autóról lenne szó?
-Az ott.
-Az túl új abban nem tudok segíteni.
-Köszönöm ,viszlát.
-Sok szerencsét,viszlát.

Második felvonás érkezik egy középkorú férfi. Jó napot kívánok ez lenne a baj.
-Jó napot, sajnos nincs nálam ilyen és rohannom kell, de tudja mit? Van itt az alagút után egy benzinkút ott szoktak lenni biztosítékok . Tessék megpróbálni.
-Szuper köszönöm.

Meglepően segítőkészek voltak, arról nem is beszélve hogy a kúton volt is olyan kocka ami nekem kellett pár száz forintért így vettem a nagyból is és a kicsiből is. Nem bízok semmit sem a véletlenre.
Ismét az autó előtt állók, térdre borulok előtte szinte meghunyászkodva ,hogy lássa az autó hogy meg akarom már végre gyógyítani. De újabb feladat elé állít, azt hittem hogy csak simán ki kell venni, túrót.
Bele van "kalapálva" nem bírom egyszerűen kiszedni, fogó ami van pedig túl széles, csak megsértem a többi kockát. Hohó van itt egy Dm-es hajlított szempilla csipesz, tökéletes! nagy nehezen és sok idő árán ki tudtam szedni. Nézegetem nem látok rajta semmilyen elváltozást . Akkor is kicserélem, "klikk". Kész is. Büszke voltam magamra ennek működnie kell! Kulcs elfordít , ablaktörlő bekapcsol éssss semmi..... ilyen nincs!
Mondanom sem kell hogy a sírás határán voltam. Oké még egy mentsváram van még van egy pont mellett egy másik 30A kocka kicserélem azt is. Tíz perc után azt is sikerült kicserélni, most már jónak kell lennie!
Kulcs elfordít , kart megragadva bíztam mindenben amiben csak lehetett . Felhúztam ésss semmi.....
Oké itt egy kisebb hisztis kitörés övezte a mérhetetlen nagy csalódásom.

Nekem a kocka ami a biztosíték.

Én ennél többet nem tudok mit tenni, azért leellenőriztem mindent ha indulnánk is az eső után a maradék funkciók rendben legyenek.
Össze pakoltam. Majd arra gondoltam rég volt ekkora szívás egy napom. De bízok benne hogy a rokon jó híreket kap majd.
Kormányra könyökölve arcomat támasztva borutas tekintettem már csak az időnél is borutasabb lelki világom tükrözte jelenlétemet.
Hallom hogy a telefonomra jön egy üzenet, te jó ég eddig ez miért nem jutott eszembe?
Felhívtam a nálam tapasztaltabbakat mit kellene még csinálni, de hát nem lett jobb , biztosíték csere mindig ez hangzik el, de hát az meg van. Akkor relét nézzem meg, oké de az mi és merre találom?
Persze ezt már senki sem tudta biztosan csak hogy talán a motortérben lehet, egy fekete burkolatban szoktak ezek lenni.
Nincs más motorér fel, és hát egy nagy műanyag fedél az egész. :DDD :O
le is csuktam, ez vesztet csata a részemről.

És itt jön a fordulatpont a történetben.
Kettő autóval arrébb egy hatvan év körüli úriember oda sántikál és megkérdezi tőlem hogy segíthet-e?
-Igen köszönöm ,ez és ez lenne a baj. Eddig ezeket tettem meg.
-Bácsika rám néz hát akkor hallgassuk meg hogy egyáltalán van visszajelzés azaz "kattanás" a kart meghúzása után? Van!
-Hát akkor itt nem a biztosíték lesz a baj. De ettől ő sem tud tobbet tenni az ügy érdekében.
-Azért köszönöm.

Háttérben pedig végignézte egy harminc év körüli kantáros ruhában lévő emberke, majd kérdezte ő is mi a baj?
-Ez és ez lenne feleltem.
-Megnézhetem? Autóvillamossági technikus vagyok.Pont itt várja a kollégáját aki mindjárt ideér.
-Igen-igen!
-Átnézte biztosítéktáblát kiderült az is hogy nem vagyok egy reménytelen eset mert elsőre a jó kockát cseréltem ki, relét nem találta ő sem, valahol külön el van rejtve, mert a motortérben a motorvezérlő és ablakmosó egységnek és egyebeknek vannak meg a reléi meg.
Majd jött egy számítógép is.
Közben megjöttek a munkatársai is ,voltak hirtelen négyen az autó körül, majd közölték hogy nagy arra az esély hogy az ablaktörlő motor egység mondta fel a szolgálatokat.
-Remek.. legalább tudom mi a baja.
- Sajnos nincs náluk ilyen, így ennyit tudtak segíteni és most sajnos menniük kell továbbképzésre Győrbe.
-Köszönök szépen mindent! Mivel tartozok?
- Érjünk haza szerencsésen és ott hagytak, nem fogadtak el semmit!

Közben a családtag is megérkezik a jó vizsgálati eredményekkel az ég is felszakadozott és útnak indultunk haza.
Szerencsésen megjártunk mindent.
Azóta az autó a szerelőnknél van,tényleg az ablaktörlőmotor és a hozzá tartozó kábel volt a ludas.

És mi ennek a történetnek a lényege? Hogy még mindig vannak jóra akaró emberek akik segítenek egymásnak ismeretlenül is. És ezzel szeretnék nekik is egyben köszönetet mondani még ha soha nem is fogunk az életben még egyszer találkozni. :R

Hozzászólások

(#1) #90088192


#90088192
törölt tag

Namo est omen

Ennel több nem jutott eszembe :R

(#2) batyuska100


batyuska100
senior tag

Van egy hasonló autós segítség történet, a meg engeded leírom:

~2007
Az alany egy 87-es Renault Rapid, amelynek az önindítója adta meg magát. Egy piros lámpához érve leállt a motor a semmiből és az önindító hiba miatt nem indult már el. Közben mire édesapám indulni akart, addigra zöld lett és mögötte az autósok türelmetlenül dudáltak amikor kirakta a vészvillogót az emberek hírtelen segítőkészek lettek. Édesapám gyorsan elhadarva elmondta nekik, hogy mi a probléma, rögtön nekiálltak, elkezdték eltolni az autót az útból. Miután szabad volt a sor elje, a következő zöldnél elment majdnem mindenki, 1-2 ember maradt, akivel be tudták tolni az autót. Egyben hazaért a bontószökevény, rá 3 napra kigyulladt a motortér.

Megkeresem a képeket.

(#3) Luck Dragon válasza #90088192 (#1) üzenetére

Nem hiszem hogy amit :N

batyuska100 Akkor részben elmondható hogy ott is volt összetartás .
Bár az autó ezt nem fogadta túl jól .

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#4) Freiherr


Freiherr
őstag

Én egyszer egy előttem lerohadó kuplungos autót toltam fel a járdaszigetre a lámpánál. Két nő volt vele, nagyon meg voltak ijedve csórikáim. :)

XXX

(#5) batyuska100 válasza Luck Dragon (#3) üzenetére


batyuska100
senior tag

Nem, de akkor már minden baja IS volt, szerintem édesapám szomorú és boldog is volt, amikro végel lett..

(#6) Luck Dragon válasza Freiherr (#4) üzenetére

Ez igazán rendes volt tőled.

batyuska100
Akkor az egy történet végét jelenetette és egy új korszak kezdetét.

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#7) batyuska100 válasza Luck Dragon (#6) üzenetére


batyuska100
senior tag

Az utódja egy hasonló kinézetű 97-es Express volt.

(#8) Luck Dragon válasza batyuska100 (#7) üzenetére

Ez kérem elfáradt.

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#9) batyuska100 válasza Luck Dragon (#8) üzenetére


batyuska100
senior tag

350k+ KM-el..

(#10) Freiherr válasza Luck Dragon (#6) üzenetére


Freiherr
őstag

Köszönöm. Jó, hogy te is segítőkész emberekkel futottál össze.

XXX

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.