Hirdetés

A Symbian bukása

Szép napot minden olvasónak :)
Ez lesz az első cikkem ezért nem leoltani :)

a Symbian-t 1998-ban a Psion Computers, a Nokia, a Motorola, és az Ericsson alapította.

a legtöbb Symbian OS-sel felvértezett telefonokat a Nokia gyártotta le.
Az első generációs Symbianos telefonok a 7650, 3650, 3660-as és az N-Gage lett.

a Symbian OS-t kizárólag az alacsony fogyasztású ARM processzorokra írták.

Hirdetés

Első Symbianos telefonom:

én személy szerint megvoltam vele elégedve.

az N szériás Nokiák voltak sokáig a legjobb csúcstelefonok.

Majd jött az Android. 2008-ban készült el az első kiadása (Apple pie) ez még elég
kezdetleges volt és igen ritka is. Majd az idő folyamán szépen lassan folytak a fejlesztések
és egyre jobb lett.

A Symbian az érintőképernyős telefonok világába nemtudott átlépni.
Amikor megjelentek az első érintős Symbianos készülékek az körülbelül
olyan volt mint az Android első kiadása. Nem tudták megfelelően optimalizálni.
Ellenben a régi, még nyomógombos Symbianos telefonok nagyon elterjedtek voltak.

A Symbian fejlesztése túl sok pénzbe és időbe kerül így a Nokia leállítja.
Bár az uttóbbi Symbian operációs rendszerek elég jól sikerültek. (Anna, Belle)
Hivatalosan a Nokia 2011 októberében leállította a Symbian fejlesztését
és leszerzőtött a Microsofttal.

A Symbian fejlesztése nem teljesen állt le.
Az Accenture átvette a Nokiától és 2016ig támogatja és még kisülhet valami belőle.

Személy szerint én kedveltem a Symbian OS-t. Nemtudom ti hogy voltatok vele.
Nagyjából ennyi lenne a cikkem, köszönöm a figyelmet :)

Még van hozzászólás! Tovább