Az orosz miniatürizálás csodája akadt nem túl régen a kezembe. Régen sokan rongáltuk a szemünket vele, amikor a C=64-hez, mint monitort használtuk. Nekem volt egy színes verzió is, amiben az orosz tranzisztorok sorban hullottak és a sorkimenő transzformátor sem volt egy tartós darab. Mire sikerült rendbe rakni viszonylag fillérekért lehetett két normás TV-hez jutni.
A gépezet szép és erősen formatervezett. A kezelőszerveket és csatlakozókat ügyesen szétszórták, a készülék minden oldalán lehet találni, főként azért, mert minden állítható. A színeket a piros ház képviseli, a képcső csak fekete-fehér.
Bekapcsolás előtt hátul kell csatlakoztatni a tápellátást. Ez lehet 220V, vagy 12V. A 220V akkoriban lehetett 180-260 között bármi a CCCP területén. Az antennát sem árt bedugni, vagy legalább a bot antennát ki kellett húzni.
A szerkezet jobb oldalán lehetett bekapcsolni és beállítani a fényerőt. Ide lehetett szerencsés esetben a fülhallgatót is bedugni. A hangról jut eszembe, hogy anno a keleti és nyugati hangvivő eltérő volt. Ezért, ha hallani is akartuk a SID által generált hangokat, át kellett alakítani a hang demodulátort két sávosra. Emlékszem, hogy kisiparosok hirdették az itthoni készülékek nyugati normához, illetve a nyugatról behozottak hazai viszonyokhoz igazítását.
Ha sikerült bekapcsolni a gépet következett a csatorna kiválasztása. Ehhez az antenna melletti sáv és az előlapi csatorna választó állt rendelkezésre. Kis tekergetés után, ha szerencsés volt az ember sikerült képet és hangot csiholni. emlékszem, hogy hosszabb használatnál hajlamos volt elmászni, ezért kis finomításra szorult. A minősége szerintem nem ütötte meg, a Commodore 320x200-át sem.
A kép finomhangolására a vázba öntött hordfül mögött a TV tetején volt egy lerakatnyi potméter. Szinte mindent lehetett állítani, de csodát nem várhattunk a géptől. Mivel akkoriban nem volt jobb, ezért boldogan használtuk, de ha lehetett (kiharcoltuk a család beleegyezését) áthurcoltuk a gépet a Color Starhoz.
Amikor összefutok hasonlóan régi készülékekkel, mindig elgondolkozom, hogy milyen gyorsan fejlődik a technika. A régi fekete fehér televízió átadta helyét a színes CRT-nek, ami ma már szintén kihalásra van ítélve. A HD plazma és LCD darabok nyakán már ott lihegnek a 3D darabok. Jó kérdés, hogy szükség van-e erre a rohanásra. Egy figyelmeztetés azonban még ma is megállja a helyét:
