Hirdetés

Érettségi 2012 tanulási tippek és ötletek? (Fizika, Biológia emelt szint)

Mindenkinek vannak, voltak, és lesznek álmai a jövőre vonatkozólag. Ezek az álmok fiatal korban még elég erőteljesek, és jellemzően nagy, távlati célokra mutatnak. (úgy értem, hogy míg egy ovódás űrhajós szeretne majd lenni, addig egy 50 éves ember megelékszik már azzal, ha kihúzza valahogy a nyugdíjazásig). És jól megfigyelhető, hogy sok esetben ezek a célok az idő előrehaladásával változnak, elinflálódnak, és a végén már ott tart az ember, hogy élete nagy lehetőségének számít, hogy állást ajánlanak neki a MediaMarkt hardver osztályán. Én mióta az eszemet tudom, orvosi egyetemre szeretnék járni. Ez a terv egészen reálisnak is tűnt a 10. évfolyamig, de utána a fakultációs foglalkozások esetlegesen elveszik az ember kedvét az egésztől. Nyilván vannak akiknek ez nem így volt, de az én esetemben sok tényező együttes hatása volt, hogy mind a két tantárgyat teljesen elhanyagoltam. Biológiából az órák felén voltam csak ott, fizikára pedig egyáltalán nem is jártam be, pedig pont ez a két tantárgy volt a választott érettségi tárgyam.

Hirdetés

12. évfolyamban (ez 2010 őszén volt) úgy döntöttem, hogy előrehozott fizika érettségit teszek. Emelt szinten. El is mentem, megcsináltam, lett 65% (ami már önmagában elég rossz). Majd mentem szóbelizni. Mire átizzadva az ingemet felsétáltam a 4. emeltre, már vártak a segédtanárok az adminisztrációval. Kérdezték is a nevem, majd a sokadik lista átnézése után (mivel a nevem egyiken se volt rajta), megkérdezték milyen tárgyból érettségizem. Mondom fizikából. Mire a hölgy: hát akkor az el tetszett nézni, mert tegnap volt. Na ez volt életem legdemotiválóbb mondata amit eddig hallottam...

De semmi gond, az élet megy tovább, úgyhogy fél évvel később, 2011 májusában megcsináltam a rendes érettségi vizsgáimat is, és a sok kötelező tantárgyon felül csináltam egy biológia középszintet (84%) és egy fizika emelt szintet (62%). Mondanom sem kell, hogy ezek mellett hiába van felsőfokú nyelvvizsgám, és jó eredmények a többi érettségin, ez sajnos kevés az orvosi egyetemre. Egész pontosan 411 pontom volt tavaly, ami sajnos egyik hazai orvosi egyetemre sem elég, főleg nem a Semmelweis-re, amire további 23 pont kellett volna.
Nos, azóta eltelt egy újabb év, és most újra nekilátok az érettséginek, ezúttal emelt szinten fizikából, és biológiából is. Fél éve, a jelentkezéskor ez még úgy jó ötletnek tűnt, de így 3 nappal a vizsgák előtt már kevésbbé.
Biológiából volt alkalmam elmenni egy előkészítőre, amiért cserébe otthagytam kéthavi fizetésem, fizikából viszont sajnos ezúttal sem készített fel senki sem. Ez még nem is lenne akkora gond, ha legalább a könyveket kinyitottam volna... Néha napján persze megoldottam 1-2 emelt szintű feladatsort, és azért az "ötös", a maga 60%-ával megvolt, de az sajnos nem ér sokat ebben a helyzetben.
Ismerem magam, és tudom hogy úgy is mindent az utolsó pillanatokra hagyok, (sajnos ez elég rossz szokás) de most már itt vannak ezek a percek, és nem lehet mást tenni, muszáj tanulni valamit, különben egész életemben 500Ft-os órabérért fogok kérdőíveket rögzíteni.

A rövid történet után kérdezném, hogy nektek milyen jól bevált módszereitek vannak tanulásra? Mert én úgy voltam vele eddig, hogy ami elhangzik az órán azt megjegyzem többé-kevésbbé, otthon meg inkább csak ültem a gép előtt. Szóval tényleg nem megy nekem ez a tanulásos dolog.
Ha van használható ötletetek, szívesen olvasnám kommentek formájában. És remélhetőleg kedden és csütörtökön nem fogok akkorát koppanni mint tavaly ilyenkor.

Még van hozzászólás! Tovább