Wii U-n is szerettem már volna játszani egy jó kis Banshee-féle (magyarosan: vertical scrolling shooter) lövöldével, de ilyen nem nagyon akadt; legközelebbi rokonát, az oldalra szkrollozós lövöldét is csak néhány régi Konami játék képviseli a platformon. A sors azonban úgy hozta, hogy a nyugdíjazott konzol egyszerre két ilyen játékkal is gazdagabb lett, a klasszikus arkád játékmenetű Ghost Blade HD és a lassabb, taktikusabb hangvételű Sky Force Anniversary személyében. Mindkettőt rögtön megvettem, mindkettő nagyon jó is a maga műfajában, de itt és most csak az utóbbi játékról írnék pár sort a kötelező 10 órás végigjátszás után (érdekes mód a magam kényelmes tempójában pont ennyi kellett a vége-főcímhez).
A játék már gyakorlatilag minden más platformra kijött előzőleg, de a Wii U port is igen jó lett. A felállás a klasszikus; komótosan fentről lefelé gördülő - és ellenségtől hemzsegő - helyszíneken kell űrhajónkkal helytállnunk, lehetőleg mindent szétlőve, ami csak mozog, de a lövedékek függönyét ügyesen kikerülve. Amiben eltér az arkád társaktól, hogy a játékmenete lassúnak, taktikusabbnak mondható. Itt ugyanis nem kapunk meg semmit előre, mint a fél óra alatt kipörgethető társaknál, hanem a semmiből kell felépítenünk űrhajónk fegyverzetét és védőeszközeit. A játékban kilenc helyszínen állhatunk helyt, de gyakorlatilag csak nyolcat kell teljesítenünk ahhoz, hogy a fő gonosszal farkasszemet nézhessünk. Sztori mint olyan nincs, de nem is nagyon hiányzik. Legtöbbet az analóg kar és a fő tűzgomb fog kelleni, de idővel a többi gomb is aktivizálódik, ahogy egyre komolyabb lesz a felszerelésünk. Az ellenség kilövésével pontokat és csillagokat kapunk. Utóbbiak a játék fizetőeszköze, a hangárban ezekből fejleszthetjük űrhajónkat. Életerő, ágyú, rakéta, másodlagos ágyú, mágnes, pajzs, lézer, bomba. Tíz fokozatban fejleszthető mind, egyre vaskosabb árcímkékkel. Aki játszott a klasszikus Death Rally játékkal, az alkothat némi fogalmat erről is.
Közben persze az ellenség sem fog a babérjain pihenni. Az egyszerűbb repülőkötelékekkel kezdődően, melyek vissza sem lőnek, az őrtornyokon át a csupa fegyver gépmonstrumokig rengetegen fogják utunkat állni. A kilőtt ellenségekből különféle bónuszok esnek ki, a csillagokon kívül még életerő-kapszulák, illetve a lézerhez, pajzshoz töltetek, bombák. Nagyon ritkán kártyákat is dob, melyekből 22 van a játékban, de a 10 óra alatt csak ötöt tudtam így is megszerezni. Megtartásukhoz az kell, hogy az aktuális pályát túléljük, de utána a kollekciónk részévé válnak, különféle állandó bónuszokat biztosítva (például 10%-kal rövidítve a rakétánk újratöltését). A taktikusságot növeli, hogy tucatnyi földön rekedt társunkat is kimenthetjük, amihez föléjük kell manővereznünk néhány másodpercre. Illetve nem is muszáj őket megmenteni, de plusz pontokat kapunk érte. Aki a pontgyűjtésre akar ráállni, az minél több kombót igyekezzen összehozni, ennek legjobb módja, ha minden szembejövő ellenséget leszed. Ha egy repülőkötelék egy-két tagja valahogy megúszná, a kombókat újra elölről kell gyűjtögetnünk. A helyszínek egyébként nagyon szépek, a hullámzó tenger és a környezeti elemek, objektumok jól ki vannak dolgozva. A zenék is jól illeszkednek a játékhoz, az egyetlen ami nem tetszett annyira, hogy több közepes-nagyobb főnököt újrahasznosítanak a későbbi pályákon, de az alap ellenfelek közt is bőven akad variáció egyazon témára.
Még amiről szót kell ejtsek, az az élmény hosszan tartása. Ebben is remekel a játék, mint írtam fentebb, az űrhajót fokozatosan fejleszthetjük fel a begyűjtött csillagokkal. Ez már magában egy elnyújtottabb, progresszív játékmenetet ígér, de nagyszerűen hozzá is illesztették mindehhez a pályák közt való lavírozást. Minden egyes helyszínt - az elsőt kivéve - az előző pálya teljesítésével, esetlegesen adott számú medál elérésével nyithatunk meg. A medálok lényegében egy belső trófea-rendszerhez hasonlítanak, négyféle módon szerezhetünk:
- ha megöljük az ellenség 70%-át (könnyű)
- ha megöljük az ellenség 100%-át (nehéz)
- ha felszedjük az összes embert (közepesen nehéz)
- ha megússzuk egyetlen találat nélkül a pályát (nehéz)
A kihívásokat fokozza, hogy ha egy pályán megszerezzük a négy medált, akkor megnyílik a következő nehézségi fokozat és ott is megszerezhetjük újra. 3+1 fokozat van, az utolsót a játék főellensége nyitja meg, ha legyőzzük. Minél nehezebb szinten próbálkozunk, annál több csillagot és pontot gyűjthetünk. Ez kapóra jön az űrhajónk minél gyorsabb fejlesztéséhez is. Perverzek azzal is elüthetik a szabadidejüket, hogy megkísérlik a kártyapaklit teljessé tenni, ehhez külön beletolhatnak a játékba még jó pár órát.
Összességében nagyon elégedett vagyok a játékkal, néha egy-egy akadást leszámítva semmi kifogásolnivalóm nincs rajta, talán visszafoghatták volna magukat lengyel barátaink az ellenfelek újrahasznosításával.
Ami tetszik
- hiánypótló a műfajban
- szép grafika
- megfelelő progresszió
- kellemes zene
- hosszan tartó kihívás
Ami nem tetszik
- kicsit repetitív
