2019. június 18., kedd

Gyorskeresés

Összeomlás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Egy nagyon rossz napnak néztem elébe reggel. Ki kellett mennem egy céghez, ahol egy PC tönkrement, de nem vagyok rendszergazda, ezért az alapokhoz értek csak. Nem is ez a munkaköröm, de most így jártam. Szívták a vérem stb stb. Na ennek az ideggörcsnek a végére értem.

Elmentem a vérvételi eredményeimért, ahol az egyik érték (LDH) kiugróan magas. A magamfajta hipohonder ember természetesen az interneten keresi ennek okát, és leginkább a halálos okokat találja meg, és persze ez plusz egy stresszet adó ok. Így csak emelkedik a sz.rnak a szintje.

Na visszamentem az irodába, ahol neki láttam a fent említett PC megjavításának. A sürgés-forgás eredményeképpen a nagy zsófoltság közepette "kis" termetemnek hála kicsit neki lökődtem az asztal sarkának. Természetesen pont ott, ahol a telefonom volt. Tudni kell, hogy a telefont mindig kijelzővel a testem felé rakom be, hogy eséskor, vmilyen becsapódáskor ne robbanjon be az üveg. Nem is robbant, inkább csak elfolyt az iPhone kijelzője.

Ekkor már üvölteni, és egyéb idegességet gyorsan csökkentő dolgot bírtam volna tenni, de lecsillapodtam. Külsérelmi nyom nem volt a kijelzőn, és nem is kapott nagy erővel a telefon, ezért is csodálkoztam.

A happy end az egészben az, hogy a gépet sikerült megcsinálni - bár holnap vihetem vissza..., illetve a telefont ingyen kicseréli az Apple :)

Függöny .

Hozzászólások

(#1) Klaus Duran


Klaus Duran
(senior tag)
LOGOUT blog

Ez az a film amikor az papa bekattan és el akar menni a lánya születésnapjára?

A Doctor nem hal meg, csak átalakul. / M7 :) -> Lumia 950 :( -> HTC 10 :) -> Huawei Mate 20 Pro :l / https://www.youtube.com/watch?v=m7CVOQUO1mw

(#2) alkatraz3000 válasza Klaus Duran (#1) üzenetére


alkatraz3000
(őstag)

Ez az Összeomlás című örök klasszikus, amúgy igen az:)

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#3) 7


7
(PH! addikt)

Rengeteget számít a hozzáállásod a kellemetlen tényezőkhöz.

Én ma reggel arra mentem be, hogy a szokásos napi rutinon felül egy olyan problémát raktak elém, amit 5 óra megfeszített munkával tudtam csak abszolválni, és lényegében minden figyelmemet lekötötte. Ezt persze telekonferenciák, egyéb teendők elvégzése miatt időről időre szüneteltetni kellett, de -- bár ritka bosszantó helyzet volt, amiből mocsok nehéz volt bármiféle érdemlegeset kihozni -- egyszerűen imádtam, mert nem nyűgként, hanem izgalmas kihívásként tekintettem rá. Fejtörés, szervezkedés, telefonok jobbra-balra, brainstorming, fokozott figyelem. Hab a tortán, hogy ezt sikerül olyan módon megoldani, hogy a többi érintett személynek csak minimális fennakadással kellett szembenéznie.

Teljesen lefáradtam agyilag, de ezért fizetnek, és nekem is jóleső érzés. :)

[ Szerkesztve ]

(#4) alkatraz3000 válasza 7 (#3) üzenetére


alkatraz3000
(őstag)

sajnos én hetek óta szenvedek, az vérvétel szükségessége miatti dologgal, és emiatt halálfélelmem van már régóta. ráadásul ez nem is az én dolgom lett volna, de nem is lett volna baj alapesetben, de a szervezés az hagyott némi kívánni valót maga után. na de végülis minden megoldódni látszik, remélem az egészségem is.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#5) westcoastog válasza alkatraz3000 (#4) üzenetére


westcoastog
(PH! kedvence)

Ha a netet túrod betegségek okán, mindig arra lyukadsz ki hogy rákod van. :DDD

(#6) Klaus Duran


Klaus Duran
(senior tag)
LOGOUT blog

Gyerekkoromban a krimi+Discovery adások után mindig úgy voltam hogy érzem a tüneteket, mégis megmaradtam :)

[ Szerkesztve ]

A Doctor nem hal meg, csak átalakul. / M7 :) -> Lumia 950 :( -> HTC 10 :) -> Huawei Mate 20 Pro :l / https://www.youtube.com/watch?v=m7CVOQUO1mw

(#7) alkatraz3000 válasza westcoastog (#5) üzenetére


alkatraz3000
(őstag)

te is orvos vagy? :D rákot találtam :D

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#8) westcoastog válasza alkatraz3000 (#7) üzenetére


westcoastog
(PH! kedvence)

Hogyne persze. :DDD
Tüsszögsz? Rákos vagy!
Taknyos vagy? Rákos vagy!
Fáradt vagy munka után? Rákos vagy!

Erről szól az internetbetegséghatározó. :DDD

(#9) Met válasza westcoastog (#8) üzenetére


Met
(PH! nagyúr)

Hát persze

Tüsszögsz? orrrák
Taknyos vagy? orrrák
Fáradt vagy munka után? izomrák
:DDD

alkatraz3000 egy hipohonder ne nézegesse a neten a betegségeket!

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#10) westcoastog válasza Met (#9) üzenetére


westcoastog
(PH! kedvence)

:DDD :DD

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.