Középiskolában, 10. osztály közepe felé szoktam rá a dohányzásra, ez körülbelül bő 6 éve volt. Emlékszem arra is, hogy fehér Szofival kezdődött a dohányos karrierem, majd elkezdtem bekeményíteni, mert jött a világoskék, sötétkék, majd végül a fekete Moon cigi. A vége felé már én is éreztem a dohányzás "áldásait", például pár emeletnyi lépcsőmászás után már nem kaptam levegőt. Napi egy doboz biztosan elment és mindig azt mondogattam magamban, hogy soha nem fogok tudni leszokni.
Ez év márciusában jött el a fordulópont, ugyanis februárban kimentünk bátyámmal Írországba szerencsét próbálni, munkaügyben. Csak alkalmi munkát találtunk, tehát nagyon nem volt pénzünk, egy doboz cigi pedig 8 euro 65 centbe került. A lényeg az volt, hogy egyszerűen nem volt pénzem cigire, így abba kellett hagynom a dohányzást.
Az első négy nap iszonyatos volt. Minden jelentéktelen kis apróságon iszonyatosan fel tudtam húzni magam, állandóan tiszta ideg voltam. A fejem is zúgott a nikotinhiánytól. Utána kezdett enyhülni a dolog, most pedig, 3 hónap után már egyáltalán nem jut eszembe a cigi.
Múlt hónapban haza kellett jönnöm, mert sajnos nem volt szerencsém Írországgal, de még így is simán megtehettem volna, hogy bemegyek a boltba egy doboz cigiért. Persze nem mentem be, sőt eszembe sem jutott bemenni.
Örülök, hogy nem dohányzom, mert sok minden sokkal jobban megy, mint amikor még dohányoztam. Például nem fáradok el még egy hosszabb gyaloglástól sem, a biciklizés sem okoz már gondot, valamint jobban is tudok koncentrálni.
No Fate But What We Make - Nincsen végzet, csak ha magad is bevégzed (Sarah Connor) :: A Google nem a barátom. A barátait megválogatja az ember.