"tudjuk sajnos, hogy a paraván mögött készülék van nem zenekar, ahogyan írtad "színezéssel" próbáljuk kipótolni a hiányt"
Az a baj ezzel és a cikkedben is vázolt elméleteddel, hogy szerintem nem azt a bizonyos hiányt pótolod vele, hanem a hiányt helyettesíted valami egész mással. Ráadásul el akarod hitetni, hogy a hiány pótlására megvan a tuti recepted. Találtál valamit, ami a színezésével, a "csalásával" ad neked egy pluszt, csak épp nem valószínű, hogy ez a plusz épp beleilleszkedik abba a bizonyos hiányba.
"Ez a “csalás” elbűvöl, érzelmeket kelt vagyis zenél."
Ez a fogalomzavar az egyik probléma. Az elbűvölés és érzelemkeltés nem egyenlő a "zenéléssel". Lehet, sőt biztos, hogy az élő zene, a zenész élőben, egész más érzelmeket keltene benned, erre te behelyettesíted valamivel, ami szintén érzelem, el is bűvöl, csak épp valószínűleg tök más érzelem, mint amit a valódi zene keltene benned az azonnaliságával, a megismételhetetlenségével, az akusztikájával, a közvetlenségével, a hangszerek valódi hangjával, stb. stb. stb.
Te ugrasz a hatáskeltésre, és szereted, ha hatnak rád érzelmileg, ezzel semmi baj nincs. Sokunk szereti ezt. Egy romantikus filmben lévő nyálas zene is képes hatást kelteni, érzelmeket kiváltani, ez nem nagy teljesítmény. És szerintem te sem gondolod, hogy az általa kiváltott érzelem, pontosabban érzelgősség egyenlő a szerelemmel.
Azt gondolom, hogy a te módszereddel egy hangyafitymányit nem kerülünk közelebb a zene lényegéhez, mint más, általad lesajnált módszerekkel. Az is a lehetetlent ostromolja, és ugyanúgy nem éri el, mint te. Te egy pótlékot kapsz, és elhiszed róla, hogy az a ZENE. Ez is egy út valami felé, érezd jól magad tőle, de nem az egyedül üdvözítő út.
[ Szerkesztve ]