Hirdetés

2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2019-03-27 20:18:48

LOGOUT.hu
Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#27851) sgeza válasza szalai112 (#27850) üzenetére


sgeza
veterán

Nem attól függ, hogy Odinnel tetted fel a romot, hanem a régiókódtól és az adott build számtól, ami fent van.
Az összes független rom ugyanaz. Vagyis alapvetően ugyanaz, mert néha előfordul, hogy az egyik régióban kiadnak közben egy olyan frissítést, amit a többiben nem, vagy épp fordítva, egy kimarad. Az OTA frissítés növekményes, tehát számít, hogy honnan, hova mész. Ha netán a XEH kóddal lekért verzió éppen nem jött ki az ILO régióra, de te közben átváltasz arra, akkor arra nem fogsz sosem kapni OTA frissítést, mert az az adott build szám épp kihagyásra került az adott régióban. Ettől nem kell megijedni, ilyen van, de ettől még az összes régió ugyanaz a független alap rom.
Tehát két lehetőség van: nem érdekel, hogy jön-e OTA, mert amikor bármelyik régióban kijön egy frissebb verzió, akkor feldobod Odinnel.
A másik, ha később szeretnéd, hogy legyen OTA frissítésed, akkor a biztonság kedvéért eleve azzal a kóddal kéred le, amelyikre be fogod állítani a készüléket. Akkor tuti, hogy olyan lesz rajta, amit kiadtak ott, hiszen azzal a kóddal kéred le. De ez csak a "biztonság kedvéért eset", mert azért jellemzően ezek az eseti kilengések ritkák. Azért ellenőrizd, hogy jelenleg az ILO milyen build számon van, az egyezik-e a XEH aktuális build számával. Ha igen, nincs teendőd. Ha nem, akkor két lehetőséged van: leszeded ugyanezt a független romot, de ILO kóddal kéred le, hogy az a kiadás legyen a készüléken, ami kijött az ILO régióban. Vagy a másik, hogy majd legközelebb, amikor a következő frissítés kijön, akkor felteszed Odinnel (home_csc-vel, hogy adatait megmaradjanak)! Ez utóbbi egyébként bármeddig működhetne, ha nem akarnál foglalkozni az OTA frissítés megvárásával. Szóval ha kell az OTA, akkor egyszerűen legközelebb felteszed az ILO régióban is kiadott buildet. A művelet egyébként ugyanaz, mint amit korábban leírtam: ILO kóddal kérd le a Frijában, akkor biztosan megfelelő verzión leszel!

[ Szerkesztve ]

(#27852) szalai112 válasza sgeza (#27851) üzenetére


szalai112
senior tag

Köszönöm a hasznos információt örök hála :R
ILO kérem le Frija segítcségével thanks :B

[ Szerkesztve ]

(#27853) sgeza válasza szalai112 (#27852) üzenetére


sgeza
veterán

De nem kell, ha most azonosak! Előbb nézd meg! Megnézném én is, csak most nem tudom.
Jó eséllyel azonosak, és akkor nem kell újratenned!
Egyébként a Frijában látod, hogy mit akar letölteni. Nézd meg, hogy különbözik-e az ILO és a XEH! Ha nem, akkor nem kell újra letöltened, mert bitről bitre ugyanaz jönne le!
Az azonosságot három dologból is láthatod: a firmware 3 kódja (mindháromnak egyeznie kell, mert van, hogy csak egy tér el), pontos kiadási dátum, valamint maga a fájlnév. Ezek persze nyilván összefüggenek. Ha az egyik egyezik, akkor a többi is.

[ Szerkesztve ]

(#27854) szalai112 válasza sgeza (#27853) üzenetére


szalai112
senior tag

értem

(#27855) dkovizoli válasza MikeWazowski (#27848) üzenetére


dkovizoli
addikt

(#27856) Plz válasza sgeza (#27839) üzenetére


Plz
csendes tag

Nagyon köszönöm!
Nincs benne a gomb.
Viszont nem tudok annyira ,, félrenyomni " .... :F így nem tudom....
Ezért kérdeztem, hogy mit lehet kezdeni....
Ezekhez a ROM dolgokhoz sajnos nem értek, igy marad az, hogy majd beviszem egy szervizbe.... :(((
Nagyon köszönöm a tanácsot és Boldog Új évet! :R

(#27857) szalai112


szalai112
senior tag

van hívás rögzités

(#27858) #75655680


#75655680
törölt tag

Sziasztok, egy kis segítségre lenne szükségem. Az s10-em kb 2 hete a következőt csinálja: hívnék valakit, és elkezd tárcsázni majd egyből kilép. Be kell tennem repülőbe majd ki hogy tudjak telefonálni. Többször újra is indítottam, de random újrakezdi. Mi lehet ez?

(#27859) sgeza válasza szalai112 (#27857) üzenetére


sgeza
veterán

Persze, hogy van. Ezért kellett ILO régióra váltani. Abban van natív módon rögzítési lehetőség, mivel nem EU tag. Nem érvényes rá a GDPR.

(#27860) szalai112 válasza sgeza (#27859) üzenetére


szalai112
senior tag

Kösszönöm még1x a jó tanácsot.
Néha nagyon hasznos a hívás rögzités

(#27861) Micsurin válasza #75655680 (#27858) üzenetére


Micsurin
nagyúr

Adnék neki egy FR-t esetleg megnéznék egy másik tárcsázót.

-----

Volt korábban valahol mód arra, hogy játék alatt az adaptív fényerő kikapcsoljon majd bezárva az appot újra funkciónáljon.

Ezt hol találom? GameLauncherben nem találtam pedig egészen biztos vagyok benne, hogy létező opció. :Y

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

(#27862) sgeza válasza szalai112 (#27860) üzenetére


sgeza
veterán

Nincs mit!

(#27863) laci1892 válasza DaDa (#27813) üzenetére


laci1892
senior tag

Ah közben sikerült megoldani köszönöm..., nem dokkolt állapotban, be lehet kapcsolni, hogy rögtön asz asztali üzemmódban jelenítse meg az oldalakat a böngésző

(#27864) MikeWazowski válasza dkovizoli (#27855) üzenetére


MikeWazowski
addikt

Köszönöm szépen! :R

A legtöbb férfi csak akkor tudja meg, mi a boldogság, amikor megnősül. Csakhogy akkor már késő.

(#27865) sgeza válasza #75655680 (#27858) üzenetére


sgeza
veterán

SIM kártya esetleg? Szokott olyan lenni, hogy az okoz hasonlókat. Ilyenkor a szolgáltató ingyen cseréli. Ehhez esetleg lehetne tesztelni másik kártyával.

(#27866) lm83


lm83
őstag

Sziasztok,
Egy kis segítséget kérnék. Új telefon, jó pár hónapot várt a fiókban már.
Most lett először bekapcsolva két napja és úgy néz ki meghalt.
Simán nem kapcsol be, csak bekapcs+felette lévő gomb 10msp, és ez a kép van, itt megáll:
alt="" title=""

[ Szerkesztve ]

(#27867) migabi24 válasza lm83 (#27866) üzenetére


migabi24
nagyúr

Van itt baj rendesen :DDD

(#27868) akooos válasza lm83 (#27866) üzenetére


akooos
veterán

És ez milyen telefon? ;]

(#27869) Micsurin


Micsurin
nagyúr

Hol varázsolom vissza a számkijelzést? :B

SIM alatt nem találom és a tárcsázóban sem. :B

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

(#27870) sgeza válasza lm83 (#27866) üzenetére


sgeza
veterán

Ebben a szövegben sok probléma van annak annak fényében is, hogy ez egy S10 fórum. Arról már nem is beszélve hogy a másodperc nem msp. :D

(#27871) sgeza válasza Micsurin (#27869) üzenetére


sgeza
veterán

Pedig a tárcsázóban van a menüje.

(#27872) trebrona válasza Micsurin (#27869) üzenetére


trebrona
nagyúr

Sajátot, vagy a bejövőt?

------- Nem mindegy, hogy egyelőre áll a meccs, vagy egyenlőre áll a meccs. ------

(#27873) Micsurin válasza trebrona (#27872) üzenetére


Micsurin
nagyúr

Sajátom, tárcsázóban nézem de nem jövök rá.

Profil megosztás?

Edit.: megvan! :R

Kiegészítő szolgáltatás... :(((

[ Szerkesztve ]

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

(#27874) trebrona válasza Micsurin (#27873) üzenetére


trebrona
nagyúr

Úgy van.

------- Nem mindegy, hogy egyelőre áll a meccs, vagy egyenlőre áll a meccs. ------

(#27875) Micsurin válasza trebrona (#27874) üzenetére


Micsurin
nagyúr

Azért azt is megnézném aki szerint ennek a kiegészítő funkciókhoz kell tartoznia. :D

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

(#27876) lm83 válasza sgeza (#27870) üzenetére


lm83
őstag

Ja, ez nem egy s10 telo a képen?

(#27877) akooos válasza lm83 (#27876) üzenetére


akooos
veterán

Nem, az S10-nek nincs középen notch / drop. Jobb szélén van egy lyuk vagy egy kapszula.

(#27878) trebrona válasza Micsurin (#27875) üzenetére


trebrona
nagyúr

Azért kiegészítő, mert ezek szolgáltatói beállítások.

------- Nem mindegy, hogy egyelőre áll a meccs, vagy egyenlőre áll a meccs. ------

(#27879) csorbajeno válasza Micsurin (#27875) üzenetére


csorbajeno
veterán

Ha meg van a Telekom alkalmazás, akkor azon belül a telefonszámod beállításain belül be tudod állítani, hogy jelenítse meg, ez után a telefonban alapértelmezett, hogy a Hálózati alapértelmezést használja, már meg fogja jeleníteni.

(#27880) csorbajeno válasza lm83 (#27876) üzenetére


csorbajeno
veterán

Nagyon nem :(

(#27881) Micsurin válasza trebrona (#27878) üzenetére


Micsurin
nagyúr

Jogos, a végeszköz beállítása nem meghatározó. :)

csoborjeno köszi, azt nem is néztem pedig mindig fent van az e-számla miatt.

------

AccuBattery tudom csak becslés kb de azért ez aggasztó, hiába vigyázok az akkura többnyire élből van akkora romlás 4 hónap alatt mint a P20-nál 1 év alatt volt. :Y Két mérésből jobbra számítottam mert általában nem lefelé indul el a pontosabb érték...
Vagy a Samu nem engedné a maximálist megközelítő kapacitást használni?

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

(#27882) lm83 válasza akooos (#27877) üzenetére


lm83
őstag

Szuper, köszönöm, nem az én telón, csak kaptam a képet, kiderítem akkor mi lehet...

(#27883) Micsurin válasza lm83 (#27882) üzenetére


Micsurin
nagyúr

A41?

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

(#27884) lm83 válasza Micsurin (#27883) üzenetére


lm83
őstag

Na kiderült a50 :((

(#27885) csorbajeno válasza lm83 (#27884) üzenetére


csorbajeno
veterán

Vagyis így első blikkre annak egy ügyes másolata. Legalábbis nem hiszem, hogy ez egy eredeti készülék üdvözlő képernyője.

(#27886) lm83 válasza csorbajeno (#27885) üzenetére


lm83
őstag

Hát ez egy szolgáltatótól kihozott telefon :((
Amúgy sógoréknál van nem itthon.

[ Szerkesztve ]

(#27887) sgeza válasza lm83 (#27886) üzenetére


sgeza
veterán

Melyik ország? Melyik szolgáltató?
Vagy úgy érted a sógort, hogy Ausztria?

[ Szerkesztve ]

(#27888) lm83 válasza sgeza (#27887) üzenetére


lm83
őstag

Igen úgy :) Drei a szolgáltató , azért van ott a 3 meg azért így írja.

(#27889) sgeza válasza lm83 (#27888) üzenetére


sgeza
veterán

Ilyen előfordulhat, hogy az indítási képernyőt lecseréli a szolgáltató.

Töltsétek egy kicsit, aztán utána kéne megpróbálni!

Milyen gombok vannak rajta, hátha recoverybe be lehet menni egy törlést végezni.

[ Szerkesztve ]

(#27890) csorbajeno


csorbajeno
veterán

B.Ú.É.K. mindenkinek!

(#27891) seefried


seefried
tag

Sziasztok!
BUÉK. Nem tudok letölteni a frija-val. Ezt írja ki:
Error 102: Unable to find Firmware for SM-G973F/ XEH [kép]

Xiaomi Mi 10T PRO, Samsung Galaxy S10 Black

(#27892) csorbajeno válasza seefried (#27891) üzenetére


csorbajeno
veterán

Nekem elindult a letöltés. Próbáld meg újra, hátha csak a szerver nem volt elérhető vagy karbantartás volt.

(#27893) seefried válasza csorbajeno (#27892) üzenetére


seefried
tag

Jó lett.
Köszi

Xiaomi Mi 10T PRO, Samsung Galaxy S10 Black

(#27894) sgeza válasza seefried (#27891) üzenetére


sgeza
veterán

Persze lehet számtalan oka (ahogy a kolléga is írt egyet), de egyébként hasonló hibajelenséget szokott produkálni, amikor éppen firmware váltás van.
A lényeg, hogy jó lett. Gondolom még a novemberi jön. Vagy már van újabb?

[ Szerkesztve ]

(#27895) seefried válasza sgeza (#27894) üzenetére


seefried
tag

Novemberi volt. 2020.11.17.

Xiaomi Mi 10T PRO, Samsung Galaxy S10 Black

(#27896) Micsurin válasza seefried (#27895) üzenetére


Micsurin
nagyúr

Nov. 13 volt pár napja a legfrisebb Frija. :F

Edit.: remélem nem olyat szedtem le legutóbb amin nyessz az OTA-nak. :DDD

[ Szerkesztve ]

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

(#27897) csorbajeno válasza Micsurin (#27896) üzenetére


csorbajeno
veterán

Ha XEH-val szedted le és mint tudjuk XEH-ra álltál át, így biztosan lesz OTA, nyugi :D

(#27898) sgeza válasza Micsurin (#27896) üzenetére


sgeza
veterán

Nem, ne parázz! Olyan amúgysem fordulhat elő, hogy később ne tudnád helyreállítani. Ha nem jön OTA, az csak azért lehet, mert egy olyan builden van a készülék, ami épp nem jött ki az adott régióban. Ha következőnek felkerül Odinnel (adatok megtartásával akár) egy olyan build, ami kijött, arról majd lesz megint OTA. Nem arról van tehát szó, hogy alapvetően eltűnik a funkció.

[ Szerkesztve ]

(#27899) sgeza válasza csorbajeno (#27897) üzenetére


sgeza
veterán

Azóta ILO-ra állt át. Azt kell csak megnézni, hogy az most ugyanaz-e. Kb. 3 mp alatt meg lehet győződni róla. :D

(#27900) Micsurin


Micsurin
nagyúr

Köszönöm :R
Csak hirtelen kávé nélkül olvasom, jej mondom. :DDD

sgeza nem vagyok ILO-n. :N

The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.