Hirdetés

2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#551) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

No, úgy látom ezúttal én kezdem a sort :)

Cayman:
Nem semmi kis járgány ez :Y Úgy látom némi enyhe svenket kapott a kép. Sajnos azonban így is látszik bemozdulásos életlenség az autón, már magán a vázán is, nagyon hosszú záridőt alkalmaztál ilyen témához (1/60 sec). A kerekek bemozdulása még nem elég nagy ahhoz, hogy klassz, sebességérzetet keltő legyen, így engem kissé zavar ez a mértékű bemozdulása, főleg, mivel nagyon vonnzák a szemet. Ezeket pedig RAW-ból sem lehetett volna korrigálni. A színeket utólag még jpg-ből is lehet alakítgatni, de nem vészes a dolog szerintem. Hol sikerült lekapni ezt a kisautót? :)

Kazimír:
Na igen, ez tetszik :K Hatalmas kontraszt van a múltheti, szintén vonatokhoz köthető képed és eközött. Ott azt írtam, hogy nem mutat semmit a fotós tudásából, ez viszont nem csak az ötlet miatt értékelhető, hanem képileg is. Tetszik hogy három képet fűztél csokorba, egyenként talán nem lett volna akkora erejük, de így ez a hármas nekem kifejezetten tetszik. A fáradt, melankólikus színek és tónusok nagyon jól illenek a képekhez, a vágások is jól sikerültek, és számomra legalábbis kifejezetten hangulata van ennek a képsornak. Gratu!

MrBean55:
Valóban nem hagyományos kocsi, még talán kevésbé mint amit Cayman fotózott. És nem hagyományos autós felszereléssel ül benne a fószer, nem semmi a "szélvédő" :D Itt a színek is szép neutrálisak, jól eltaláltak, a kép elrendezése, vágása hozza azt, amit az adott nézőpontból hozhat. Nyílván meg lehet örökíteni egy ilyen autót úgy, hogy hanyattesik az ember, ha van lehetőség arra, hogy körüljárkálja és körbefényképezhesse, de a lényeg így is megvan. Érdekes, hogy az első kerék teljesen állónak tűnik, míg a hátsón kicsi, de határozott bemozdulásos életlenség van. A kép összességében tetszik, legfőképp a téma miatt :K

(#552) MrBean55


MrBean55
aktív tag

SZV a járműves képekről:

(#545) Cayman: A hátul lévő emberek egyike véletlenül nem a Talmácsi Gábor? :DDD
Én a színekkel kapcsolatban semmilyen megjegyezni való problémát nem látok. A témaválasztás nekem alapvetően tetszik, de az életlenség mellett nem tudok szó nélkül elmenni , ha ez svenkelés szeretett volna lenni, akkor nem sikerült túl jól, ezzel a járművel már az ötletet sem tartom túl jónak. A vágás nagyon szűk lett, és ezen belül is pont hátul a legbővebb és elöl a legszűkebb? :F Hiába néznek többen hátrafelé, szerintem akkor is elöl kellene a legnagyobb térnek lennie, arra van előre. Ez a hátrafelé nézés amúgy sem szerencsés mivel nem látjuk hogy mit néznek. A témakörbe tartozás remek.

(#547) Kazimír: Nem mondom hogy rossz montázs, van képeket összekötő motívum, viszont én azt szeretem ha az jobban jelen van mint itt. A jobboldali képelem világosabb színezetű, ez lehet "véletlen" de akár a reménytejes jövőt is szimbolizálhatja ... ;)
A keret minden bizonnyal a kép (rejtett) mondanivalója miatt lett "gyászos". :) Azt nem szoktam szeretni, de most nincs bajom vele, a "hangulathoz, "az érteni vélt mondanivalóhoz illik. A szimmetrikus kompozíció jó, a színekkel sincs baj, kicsit komor de ez van, nyilván szándékos. A témakörbe tartozás elfogadható.
Ja, még egy apróság: 1316 pixel az nálam több mint 1280 pixel. :P

(#549) Szten Márs: Itt ugyan van egy kis hely a jobboldalon de lehetne még több is. Picit lejt jobbra a kép. A képminőség rendben, a monokróm effekt nem sikerült rosszul de szerintem a színes verzióval sem lenne semmi baj, esetleg a kép "komor" irányba húzását szolgálja. Felül az oszlopokat én tuti hogy kiretusáltam volna, nem tűnik nehéznek.

(#553) MrBean55 válasza MrBean55 (#552) üzenetére


MrBean55
aktív tag

Szten, a "lejt jobbra" megjegyzést visszavonom.
Adott nézőpontból persze hogy úgy látszik, de ez gyakorlatilag természetes.
Bocsika.

(#554) Kazimír


Kazimír
őstag

(#545) Cayman
Nem hétköznapi jármű, az biztos! :)
Gondolom elég közel álltál hozzá, ezért lett látható a háttéren a svenk. A színeivel nekem nincs különösebb gondom, ellenben a kép egy picit ferde (vagy a háttérben álló panelház lejt brutálisan). Persze, ha megpróbálod "egyenesbe hozni", akkor meg a fejekbe vágsz bele, szóval nem könnyű eset.

(#548) MrBean55
Ilyen járműhöz korhű öltözet illik. :K (bár egy sál még elfért volna) A színeit és az élességet - sokadszorra is - élvezem. A nézőpont viszont ismerős. ;)
Az egyetlen, amivel nem tudok megbarátkozni (és előrebocsájtom, hogy erről nem te tehetsz) még akkor sem, ha ezzel együtt érthető a cím, az a félig látható női fej (mely ráadásul elég furcsa pózban is áll), és a hosszú lófarok, ami egyáltalán nem ad korhű érzetet. Egy bőrsapka a mitfahrernek is járna.
Gratulálok!

(#549) Szten Márs
Ez kreatív! :K És jármű is, mert adott esetben arra használják. A szépia itt most nekem nincs ellenemre, mert olyan 900-as évek elejei, "boldog békeidő" hangulatot áraszt, amikor a lóverseny volt AZ esemény. Erre erősít a közelebbi lovas csíkos meze is, és az, hogy a felszerelés ebben a sportágban nem sokat korszerűsödött azóta (feltehetően most adtam tanubizonyságát hozzá nem értésemnek :B ), illetve némileg gyengíti a japán autómárka emblémája (nem is tudtam, hogy gyártanak lovas felszerelést). A lovak mozgása nagyon tetszik, és a hátulról érkező fény is erősíti a kompozíciót.
Elismerésem a képhez!

Be köll fizetni, azt' jólvan...

(#555) #31757056


#31757056
törölt tag

Kazimír: A technikai részhez sok hozzáfűzni valóm nem lenne, én képi hibát nem látok a fotón, keresni meg nem tudok. A témát viszont egy jó irányból közelíted meg, egy kicsit szociális szemszögből, hűen tükrözi a magyar állapotokat. Nekem alpvetően tetszenek a búskomor, szürkeséget vagy valamiféle hátrányos helyzetet ábrázoló fotók, szóval ahogy Soma mama mondaná, ez most nekem átjött. :D

MrBean55: Ha jól emlékszem, ezt a fotódat már láttam a DF topikban, a Renault World Series napon készült, ugye? Ha nem akkor most tévedtem. Szép, éles kontrasztos kép, a színek abszolút természetesek, az élesség is rendben van, minden jó. Negatívumként felhozni igazából csak olyan dolgokat tudnék amiről a fotós nem tehet. Mindenképpen jobban mutatna ez a járgány egy nem ennyire modern környezetben (versenypálya, csikorgó gumik nyomai), hanem valami kis festetlen elkerülőúton a pusztában, táblák és mindenféle modern tereptárgy nélkül, bokrokkal, kisebb fákkal az út szélén, stb. Gondolom nem kis összegért gurultak volna ki csak a Te/Mi kedvünkért. :)

Szten Márs: Mint utolsó értékelő, én annyit tennék hozzá, hogy nekem jobban tetszett volna inkább színesben a fotó, számomra ez a lágymonokróm valamelyest enyhít a fotó dinamikáján amit a mozgás kölcsönöz neki. Olvastam, hogy nyomós okod volt rá, hogy eltüntesd a színeket, ezért megbocsájtok. :) Gondolom a ló farka hátul nem direkt maradt ki, nyilván nehéz volt ezt a mozgást teljesen lekövetni, úgy hogy minden passzoljon a fotón.
Számomra is abszolút beillik a jármű témába a kép, mert önmagában a ló nem alkalmas közlekedésre, hanem eszközök szükségesek hozzá, hogy befogjuk rá. Tovább is bonyolítanám az okfejtést, de felesleges lenne, korábban már jól ki lett tárgyalva a dolog, majd ha legközelebb felmerül a téma, talán akkor. :)

(#556) j.bravo


j.bravo
addikt

Srácok, az értékeléseket majd pótolom, rohanok mint mindig... :(

"Potter miatt egyfolytában fő a fejem..."
(mondhatná az öreg prof, mi is a neve...?)

[ Szerkesztve ]

Whatever.

(#557) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

Figyelem! Változás a menetrendben!

A "füst" témakörre egészen vasárnap éjfélig lehet képet beküldeni! Hétfőtől, azaz augusztus 31-től pedig a nagy fordulónk, az Ember és természet fordulójára várjuk a képeket, egy héten keresztül, szeptember 5, vasárnap éjfélig.

[ Szerkesztve ]

(#558) biker


biker
nagyúr

Első nevezésem ide, de pont kapóra jött a téma :)

[link]

[ Módosította: parandroid ]

Elektromos autó töltő berendezések | Mesterséges növényvilágítás | Mai ajánlatunk: www.gerisoft.hu | www.e-autotoltokabel.hu | www.agrar-vilagitas.hu |

(#559) *Ropi*


*Ropi*
félisten

Neveznék én is a "füst" témára:

Weboldalam: http://karpatisandor.hu

(#560) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

Végül én is nevezek egy képpel:

(#561) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

A forduló ezennel lezárult! Mostantól lehet értékelni a "füst" témára beérkezett képeket (lsd: első hsz).

A következő egy hét folyamán, azaz mostantól szeptember 6, vasárnap éjfélig az extra fordulónkra várjuk a képeket, aminek a témája "Ember és természet". A heti fordulóktól eltérően erre a témára nem egy, hanem maximum négy kép küldhető.

(#562) biker


biker
nagyúr

Erre a fordulóra ezzel szeretnék nevezni:

üdv
biker

Elektromos autó töltő berendezések | Mesterséges növényvilágítás | Mai ajánlatunk: www.gerisoft.hu | www.e-autotoltokabel.hu | www.agrar-vilagitas.hu |

(#563) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

Menetrend változás!

A mostani forduló, azaz az "Ember és természet" témájú képek beküldésének fordulója meghossszabbodot szerda este 11-ig!

(#564) t_a_m_a_s


t_a_m_a_s
őstag

Sziasztok,

szeretnék én is benevezni az Ember és természet fordulóba, két képemmel:

Remélem nem rombolom nagyon a színvonalat...

[ Szerkesztve ]

Holnap majd jól beletépünk...

(#565) j.bravo


j.bravo
addikt

A "Füst" témáról:

(#558) biker: Jóóó :) egyetlen gond vele hogy kár hogy bele kellett vágnod az alsó gépbe. Kritikusabbak szerint akár ki is retusálhattad volna az alsó gépet (nem könnyű mert a füstcsóva beletakar a követlező gép szárnyába, de talán nme lehetetlen). Szépen elkapott pillanat, jó téma - nem hibátlan, de nekem tetszik.

(#559) *Ropi*: Profi munka! A kompozíció és az utómunka is! (még ha nem is sok. Megnézném a nyers képet is, merő kíváncsiságból. Külön jó hogy a füstcsóvában van egy kanyar, így sokkal dinamikusabb a kép.

(#560) Szten Márs: Szép részlet, szép tónusokkal, hangulatosan gomolygó füsttel. Szép munka ez is! Ha rá kéne bökni, melyik kép a tiéd, egyértelmű lenne :) És ez cseppet sem baj, sőt!

[ Szerkesztve ]

Whatever.

(#566) j.bravo


j.bravo
addikt

Ember és természet

Na jó, még egyet: (az egyik ismerős fórumtárssal a háttérben, bár erről a képről vsz kevesen ismerik fel)

[ Szerkesztve ]

Whatever.

(#567) biker válasza j.bravo (#565) üzenetére


biker
nagyúr

köszi. nem vágtam én semmit, így sikerült elkapni :(
majd legközelebb ügyesebb leszek :)

Elektromos autó töltő berendezések | Mesterséges növényvilágítás | Mai ajánlatunk: www.gerisoft.hu | www.e-autotoltokabel.hu | www.agrar-vilagitas.hu |

(#568) Kazimír


Kazimír
őstag

Nyári túraélményekből táplálkoztam, bár ez talán nyilvánvaló is lehet. :)

[link]

[link]

[link]

[link]

Be köll fizetni, azt' jólvan...

(#569) Cassidey


Cassidey
senior tag

Ember és természet

(#570) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

Nos, az én értékeléseim, még a füst témakörre:

j.bravo:
Nekem baromira tetszik. Gyönyörű kontrasztja van a füstnek a háttérhez képest, gyönyörű élességgel. Annyira leköti a tekintetemet, hogy a "varázslósipkával" nem is nagyon találkozik :)

biker:
Nagyon tetszetős ez a lépcsőzetes elrendezés, igen-igen nagy kár, hogy a legalsó gépnek a szárnyvége már nem fért bele a képbe, pedig sajnos a tekintet igen hamar odavándorol. Enek ellenére is tetszik, de tényleg kár ezért az apróságért. A másik képed... hmmhmm... kissé furcsa a tömegegyensúlya... nagyon nagy a fekete háttér súlya a témához képest, nagyon nyomja azt, kissé szűkebbre vágva jóval jobb lenne szvsz.

*Ropi*:
Gyönyörűen kivitelezett, remek kép. Nagyon klassz elrendezés, tökéletes expó, színek, kontrasztvilág. Sokat nem tudok hozzátenni, gratu :R

Bubanc:
Kár, hogy ilyen kicsiben láthatjuk csak. Szép színek, klasszul elhelyezett horizont, és úgy generel jó képkivágás. Apropó horizont: mintha kissé dőlne jobbra. Esetleg nagyobb méretben láthatnánk a képet? :B

[ Szerkesztve ]

(#571) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

A forduló ezennel lezárult! Mostantól lehet értékelni az "Ember és természet" témára beérkezett képeket (lsd: első hsz).

A következő forduló témája: "sor". Ezen témában a képeket szeptember 16., szerda este 11-ig várjuk, ebbe a topicba.

(#572) Bubanc


Bubanc
aktív tag

én is értékelnék egyet a füst témakörre:

(#556) j.bravo: ez valami fenomenális, eszméletlen szép a füst amit kreáltál, és a fénykép is nagyon jó, gyönyörűen elkaptad, a pillanatot, a megvilágítás is remek, egyszerűen jó nézni a képedet :R egyetlen egy dolog van, ami elsőre is feltűnt, és kicsit zavaró, az erős gecsillanás a jobb oldalt a kúpon. Gratulálok!!

(#559) *Ropi*: ismét egy remek alkotás tőled! a színvilág, az utómunka is igazán Ropi-s:) kiváló fotó, kár, hogy nem tudjuk kicsit nagyobban is megnézni. Elismerésem!

(#558) biker:hasonló téma mint Ropi-nál, de itt a kivitelezésbe kis hibe csúszott:( sajnos levágtad, az alsó gép nagyrészét, ami nagyon nem szerencsés itt... egy picit elcsúszott az egész kép, így fent egy űr van, alul pedig, egy félbevágott repülő, viszont, ha kicsit eltoltad volna a képet, egy nagyon jó harmónikus képet kaphattunk volna, kár érte :U

(#560) Szten Márs: hmmm, jó kép, nagyon is jó, nem egyszerű a négyzetes szerkesztés, de te ezt is nagyon jól megoldottad, harmónikus az egész, azért picit kár azért a levágott ujjért:) de összeségében nagyon jó kép ez is!

AMD for(n)ever s754, a világ már csak ilyen, nem lehet bárhova bármit bedugni...

(#573) t_a_m_a_s


t_a_m_a_s
őstag

Nekifutnék életem első értékelésének:

(#562) biker: Számomra kicsit komor hangulata van a képednek, talán a kék tónusok túlsúlya miatt.

(#566) j.bravo: Az első kép vicces, inkább dokumentáló jellegű, a második képed sokkal jobban tetszik, abban több fantáziát látok. A jobb alsó sarokban belóg valami (gondolom egy másik virág része), de ez csak szőrszálhasogatás. Összességében véve nagyon tetszik.

(#568) Kazimír: Az első képen akár még zavaró is lehetne a "belógó" bakancs, de a téma ismeretében jó eséllyel direkt van ott. Jó ötlet :) A másodikon nekem zavaró a jobb szélen lévő cső állvány (vagymi), bár vélhetően ez akart lenni az emberi tevékenykedésre utaló motívum. Mégis olyan, mintha egy elrontott tájkép lenne, amibe véletlenül belógott az állvány. A harmadik kép jó, tetszenek az ilyen sziluettes képek. Szép a felhős ég, jó a kompozíció. A negyedik képedről azonnal a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat ugrott be, amit nagyon szeretek. Az emberek a harmadoló vonalak metszésében vannak, itt is tetszik a kompozíció, és tetszik a nagy ember nagy zsák, kis ember kis zsák felállás is :) A négy közül szerintem az a legjobb.

(#569) Cassidey:
Mindkét képed nagyon profi, a tudatos komponálás és a színvonalas utómunka szempontjából egyaránt. Az elsőre azon kívül, hogy tetszik, mást nem nagyon tudok mondani, nekem az állatos dolgok nem annyira jönnek be. A második kép a második legjobb esküvőfotó, amit mostanság láttam ( Nekem EZ a best of... :DD ).

Tudom, a természet kategóriába bőven beleférnek az állatok is, nekem az "ember és természet" mégis valahogy inkább a növényekkel, tájakkal kapcsolatos. Ezért a képeitek közül ezek tetszettek jobban.

[ Szerkesztve ]

Holnap majd jól beletépünk...

(#574) t_a_m_a_s


t_a_m_a_s
őstag

Sor témakörben az alábbi képemmel neveznék:

Holnap majd jól beletépünk...

(#575) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

Nohh, én is elmondanám, amit tudok az "Ember és természet" forduló képeiről :K

biker:
Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy szegény városi kacsák mennyire tartoznak a természetbe. Városi látképeink szerves részei lettek, mint a galambok a tereken. Ettől persze tökéletesen illik a témába a kép, és nem is nagyon tartozik a témához a gondolatmenet, szóval túlzottan bele sem folynék :) A képnek alapvetően melankólikus hangulata van, nem tudom mennyire volt ez tudatos és mennyire volt ez a cél, avagy sem. A szürkés, kékes színvilág tényleg rásegít erre a hangulatra, ahogy írták előttem is. Kicsit zsúfoltnak érzem a képet, annak ellenére, hogy a jobb oldala gyakorlatilag üres, a témánk fő része a bal oldalon - a parton üldögélő ember - túl közelről, túl nagy tömeggel jelenik meg a képen, nincs tér körülötte igazán... összességében távolabbról fotózva, ha több teret hagytunk volna neki, akkor jobb lenne szvsz. Ez az én magánvéleményem, és fogadd kellő szkepticizmussal, de én határozottan ezt érzem.
Az exifben nem látom, hogy milyen géppel készült, de azt jól látni, már ekkora méretben is, hogy a képminőséggel komoly gondok vannak, részletgazdagsága nagyon alacsony, de erről ugye nem te tehetsz, hanem a géped.

t_a_m_a_s:
Dehogy rombolod :N Az első képnél gyönyörű a bokeh - ezt kitobival csináltad? Ezzel szoros összefüggésben nagyon jól eltalált a mélységélesség, az előtér-bokeh is nagyon jó, hogy megjelenik, az abban eléletlenedő növényzet kifejezetten hozzátesz a képhez és kifejezetten jobbnak érzem, mintha az összes élesen jelent volna meg. A szerkesztés nagyon rendben van, egy apró dolog: gondolom a kislánnyal szemben volt pont a nap és emiatt lett ilyen az arckifejezése, amilyen. Így viszont kicsit olyan érzése van az embernek, mintha valami nagyon csúnyát látna vagy/és nagyon nem tetszene neki a szitu, amiben éppen van. Ha valamilyen tember és természet harmóniáját bemutató képet akarsz, ami tükrözi a pillanat ártatlanságát, örömét, önfeledt kellemességét, akkor az ehhez jól kapcsolódó arckifejezés rendkívül fontos dolog, az arcmimika azért az embereknek igen erősen igen sok mindent közvetít, így ez kissé felemás lett ebből a szempontból. Kár érte, nagyon nagy kár, mert amúgy remek kis kép lenne.
A második képet jóval kevésbé érzem erősnek. Nem mutat semmit a fotós képességeiből, nyílván a témájánál fogva nem is mutathat, de itt a témát sem érzem anyira erősnek, hogy elvigye a képet.

j.bravo:
Az első képed hangulata kifejezetten nagyon tetszik, a szín és kontrasztvilága miatt kicsit oldschool életérzést sugároz, miközben teljesen elmebeteg a szó legjobb értelmében :D A háttér kifejezetten hozzáad...hmm.. igazából mindkettő érzéshez. Szóval a kidolgozás a hangulat megteremtéséhez csillagos jeles, és igazából másban sem látok kivetnivalót, szóval gratu, tetszik :K
A második képed akár az "ember és fotó", avagy photo sapiens témakörbe is elmehetne, teljes joggal. Remekül van megjelenítve a fotózó ember, az általa épp fotózott témán keresztül. Gyönyörű élesség (így kicsiben), gyönyörű bokeh, nagyon jól eltalált és ábrázolt téma, szóval az előző gratuhoz csatoljunk hozzá még egyet :D

Kazimír:
Az első... nos érdekes :D Az ember megjelenése bakancsként, legalábbis szokatlan és formabontó ötlet :) Viszont, legalábbis részemről, igencsak vonzza a tekintetet, ami elterelődik így az érdektelennek aligha nevezhető tájról.
A második egy igazi, gyönyörű klasszikus tájkép lenne, ha nem lenne benne az oszlop, viszont úgy nem lenne ember és természet. Így kicsit merészebb, egyedibb, és még mindig gyönyörű tájkép lett :K Főleg a háttér dombjai tetszenek, ahogy megvilágítja őket a Nap. Nagyon mutatós.
A harmadik és negyedik egyaránt túrázós pillanatkép, igényesebb kivtelben. A negyediknek különösen jó a tömegegyensúlya az ember és a táj között, az ember még pont elég nagy ahhoz, hogy ne vesszen el, de elég kicsi ahhoz, hogy hangulatot adjon a képnek. A sziluett, amit a harmadikon láttál, meg ugye örök joker :)

Cassidey:
Az második képedről egyszer már írtam a DF topickban, nagyjából ugyanazt tudnám lírni: csodálatos és ötletes esküvőfotó, tökéletes kidolgozásban. Nem sokat lehet hozzátenni. Az első is tetszik, bár azon goldolkodom, hogy egy kicsit nagyobb DOF nem tett volna-e jót neki... nem jelentősen nagyobb, csak egy kicsivel. De nyílván úgy a háttért nem lehetett volna annyira szépen leválasztani a témáról, illetve fordítva, a témát a háttérről, na meg lehet, hogy még ezen kívül sem lett volna jó ötlet :)

[ Szerkesztve ]

(#576) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

Figyelem! Változás a menetrendben!

A forduló 24 órával meghosszabbodot, azaz szept. 16., csütörtök este 11-ig lehet képeket beküldeni!

[ Szerkesztve ]

(#577) Kazimír


Kazimír
őstag

mostanában szokásos késéssel.. :B

(#562) biker
Érdekes színvilágot produkáltál ezzel a rengeteg kékkel. :) Hogy hol készült a kép, az nem derül ki, de ha már víz és kacsa, akkor beszélhetünk természetről. Sajnálom, hogy nem látjuk az alak arcát, sokad adott volna a képhez. A vízfelület tükröződése számomra részben zavaró, de egyben érdekes is. Ha a kis képen nézem, olyan, mintha olajfoltot húzna a madár.. :)

(#564) t_a_m_a_s
Először is, üdvözlet! :) Erről a kislányos képről a Magyar Televízió egyik átvezető képsora jutott eszembe, ahol egy kislány fut a virágos réten a kamera felé. Szép, mosott hátteret adott a 18-105-ös tele vége, pedig nem kifejezetten arra tervezték. A meleg színek is tetszenek, elsősorban a elő- és háttéré, de a leány hippi mintájú/stílusú ruhája is nagyon hatásos. Mintegy ráadásként itt a nem éppen boldog arckifejezés.. 100 oka lehet, én az erős napsütésre gondolok, de Te valószínűleg jobban tudod.
A másik kép: Elgondolkodtató. Én legalábbis hiába próbálok rájönni, ha túrázásaim alkalmával hasonló dologba botlok, hogy mire jó ez, mire apellál az, aki íly módon rongálja vagy "csak" csúfítja a természetet. Ha az a cél, hogy bő 30 év elteltével is lássuk mekkora tuskó, ****** , akkor sikerült. Fotós szempontból nézve viszont nem tudok sokat hozzátenni, nem túl kreatív, inkább dokumentalista.

(#566) j.bravo
Jópofa! :D Szokatlan színvilágot faragtál hozzá. De ugye az úszógumi az külön munkán esett át? Melyik folyóvizen készült és honnan? Csónak?
A másik egy jól elkapott pillanat, remekbe szabott az életlen háttér, és nem tudom eldönteni, hogy melyik is tulajdonképpen a fő téma. A világosabb kezek pont annyi figyelmet vonzanak a háttérre, mint az éles, de színeivel környezetbe olvadó virág.
A füst témájú képed is tetszik. Ahhoz egyetlen vakut használtál oldalról?

(#569) Cassidey
Profi. Nem is szólnék bele, csak eszembe jutott, hogy a nővérem biztos kiselejtezte volna az esküvőn készített képeim közül az olyat, mint a második, mert nem látszik a férj arca. :) (na jó, ha ilyen minőségű lett volna, nem biztos.. :) )

[ Szerkesztve ]

Be köll fizetni, azt' jólvan...

(#578) j.bravo


j.bravo
addikt

(#562) biker: Talán még jobb lenne ha nem látszana hogy a part mesterséges, vagy ha már igen, akkor lenne még valami növény, vagy még kacsa, hogy ne az ember legyen domináns. Érdekes ez a színvilág, nekem bejön hogy mindenhol a kék köszön vissza. A minőségre azt hittem, szándékos, a borongós színvilág miatt is; ezzel nincs baj szerintem, ettől még lehet jó egy kép :)

(#564) t_a_m_a_s: Nagyon jó a koncepció az elsőnél, csak kár hogy a szemébe sütő nap, vagy más miatt a kislány arckifejezése ilyen. Egyébiránt ez egy tök jó kép. A második érdekes, de utómunkával ki kéne emelni a feliratot, és a színvilágot érdekesebbé (és jobban láthatóvá) tenni.

(#568) Kazimír: nagyon jó eresztés, gratulálok! A kilátó-oszlop nem annyira szép, de a koncepció világos; a bakancsosnál azért jobban sikerült (bár a háttér a kilátósnál is gyönyörű). Belepasszol a másik kettő is a sorozatba, nekem nagyon bejön. :R

(#569) Cassidey:
a szokásos színvonalat és stílusjegyeket hoztad (egyértelműen kiszúrhatók hogy ezek a Te képeid és ez nagyon jó!)
Szépek nagyon, mindkettőnek megvan a maga erőssége, nem tudnék választani a kettő közül.

[ Szerkesztve ]

Whatever.

(#579) j.bravo


j.bravo
addikt

"Elgurult a gyöngysorom!"

Whatever.

(#580) Kazimír


Kazimír
őstag

Nem azért mert olyan hűdenagyon, csak az ötlet és, hogy legyen kép a fordulóra.. :)

[link]

Be köll fizetni, azt' jólvan...

(#581) Ndruu


Ndruu
MODERÁTOR


               Valaki kilóg a sorból...

[ Szerkesztve ]

Harrrr!!!!

(#582) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

A forduló ezennel lezárult! Mostantól lehet értékelni a "sor" témára beérkezett képeket (lsd: első hsz).

A következő forduló témája: "iskola". Ezen témában a képeket szeptember 23., szerda este 11-ig várjuk, ebbe a topicba.

(#583) j.bravo


j.bravo
addikt

Sajnálattal látom hogy nem fog elkopni a billentyűzetem a "sor" téma értékelésében... :(

(#580) Kazimír: pedig szerintem de, hűdenagyon. Oké, láttunk már szebbet, de ebben a képben a poén mellett valahogy van egy jó adag városi kultúra és szemléletmód is. nagyon jól megtaláltad a témát. nekem nagyon tetszik. Hol van ez a helyszín?

(#581) Ndruu: szépen négyzetbe faragtad, jól néz ki. Jól megláttad hogy az egyik cserép tálcája különbözik a többitől, és a kinyúló baba-kezek is nagyon jók. Szép munka!

Whatever.

(#584) j.bravo válasza j.bravo (#583) üzenetére


j.bravo
addikt

Óóó, nem figyeltem eléggé:

(#574) t_a_m_a_s: túl gyors voltál, túl hamar tetted fel, azért nem vettem most észre :D kár hogy nem egészen vízszintes. Egy sor virágcserép alapból nem túl izgi téma... de hogy a nagy sor "visszaköszön" az ablakpárkányon kicsiben, így már nagyon feldobja a képet. Jó meglátás, jó ötlet!

[ Szerkesztve ]

Whatever.

(#585) Kazimír


Kazimír
őstag

(#574) t_a_m_a_s
Remekül megláttad a témát, ezért gratuláció. Nem teljesen vízszintes, talán mert picit oldalról fotóztad, legalábbis erre tippelek. Az képkivágás is jól sikerült (esetleg még balról a nagyobb virágláda(?) széle levágható), és a színek is kellemes hangulatot árasztanának a borongós(?) idő ellenére. Az én szemem/monitorom szerint még némi fényt azért elbírna a kép, de ennek ellére tetszik. :K

(#579) j.bravo
Nem az első pókos képed, és ezúttal is remek darabbal álltál elő. :K Az élesség ott ahol kell, a színek természetesek, nem hivalkodóak és a témába hozás a cím által kimondottan kreatív/ötletes ami ugye a topic lényege is.
Külön tetszik, hogy az apró csillogó vízcseppek adnak felszínt/síkot/"talajt" az állat alá.
Gratulálok!

(#581) Ndruu
A nézőpont jó választás, akárcsak az ötlet, a téma, és a képkivágás. A virágcserepek és maguk a virágok is vezetik a tekintetet a kép belseje felé, mely örvendetes, az egész képen uralkodó sárgás árnyalat viszont zavar egy picit. Nem tudom, ez lehet, hogy csak az én munkahelyi monitorom műve, majd megnézem otthon is. Egyébként a színvilág is dicsérendő, a piros, zöld, fekete, barna itt nekem bejövős kombináció. :)

Be köll fizetni, azt' jólvan...

(#586) Cassidey


Cassidey
senior tag

Ember és természet értékelés

biker: nekem ez a nezopont nem igazan tetszik, mert tul sokat latok a holgy hatabol. Talan egy tagabb latoszoggel, vagy pont ellenkezoleg batrabb vagassal mutatosabb lenne a kep.

t_a_m_a_s: a portreban a kovetkezok tetszenek: kompozicio, szinek, dof, modell. Viszont a kislany arckifejezese nagyon nem jo, gondolom elkapott pillanat volt, lesz majd jobb is. A masodikkal sejtem mit szerettel volna kifejezni, de nem mukodik a kep.

j.bravo: az elso nekem egyaltalan nem tetszik, nagyreszt a kidolgozas miatt. A szelektiv szintelenitesre emlekeztet ami szvsz gaaz.:) (Remelem nem haragszol.) A masodik illik a temakorbe, de eleg sotet hangulatu/alexpos? Toled tobbet vartam volna.:)

Kazimír: en a helyedben betettem volna a harmadik kepet es kesz. Mert az teljesen szuper, a tobbi egyszeru turistafoto valoban, es ezzel rontja a szuper kepedet is. Tobbre mesz egy jo foto bemutatasaval, mint ot atlagossal.

(#587) j.bravo


j.bravo
addikt

Ugróiskola

Whatever.

(#588) t_a_m_a_s


t_a_m_a_s
őstag

Sor témában:

(#579) j.bravo: A kép önmagában teljesen rendben van, tetszik a vágás, a mélységélesség, a színvilága. A témakörbe egyértelműen az ötletes címadás sorolja be, e tekintetben te voltál a legkreatívabb, nagy ötlet, gratulálok hozzá.

(#580) Kazimír: A legelső kukának talán meglehetne az alja, hogy teljes legyen a sor. Az angyalkás szobor a sárkánnyal kilóg a sorból, az gondolom direkt lett így (Ndruu képének a címe a tiedre is passzol simán). Kicsit furcsa érzést kelt az emberben, hogy egyesek képesek az utcaképet ily mértékben tönkretenni egy sor szemeteskukával, nekem kicsit erről is szól a képed (nem tudom, hogy célod volt-e ezt is kifejezni vele)

(#581) Ndruu: Nekem a forduló négy képéből a tied tetszik a legjobban. Jó a négyzetes vágás, szép szabályosan soroltak a muskátlis cserepek, kevés a képi elem, szép letisztult virágfotó, egy szép kis csendéletet tör meg a két kilógó babakéz, ami nálad is szoros összefüggésben van a címadással.

Holnap majd jól beletépünk...

(#589) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

A most induló forduló témája: "tömeg". Ezen témában a képeket szeptember 30, szerda este 11-ig várjuk, ebbe a topicba.

(#590) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

Ismét meghírdetünk egy évszakos fordulót, a heti fordulók mellett, amelynek témája, nem meglepő módon: "ősz". A heti fordulók szabályaival ellentétben erre a fordulóra maximum 4 képpel lehet nevezni.

A képeket november 29, hétfőtől december 5, vasárnap éjfélig várjuk.

(#591) Ndruu


Ndruu
MODERÁTOR

(#574) t_a_m_a_s: Tetszik a kép, jól témába vág. Remekül harmonizál a két sor cserép. Balról egy kicsit vágtam volna, hogy az a betontömb ne lógjon bele.

(#579) j.bravo: Másnap reggel, ahogy betetted a képet, egy ugyanilyet láttam kint az udvaron. Rögtön eszembe jutott a gyöngysoros kép. A címadás remek, szép a DOF is.

(#580) Kazimír: "Snapshot-hoz" képest teljesen jó, jó a meglátás. Itt is kilóg a sorból valami, mint az én képemen. Illik a fordulóba.

(#587) j.bravo: Megmosolyogtatott, jó ötlet volt a LEGO figurák munkába állítása. PS utómunka vagy leejtetted és repülés közben kaptad le?

Harrrr!!!!

(#592) Bubanc


Bubanc
aktív tag

Ezennel meg nyitom a sor tömeg témakörben:)

AMD for(n)ever s754, a világ már csak ilyen, nem lehet bárhova bármit bedugni...

(#593) Tomate


Tomate
veterán

Első képem ide a topicba. :) Én egy kicsit más oldalról közelítem meg a tömeget.

(#594) Kazimír


Kazimír
őstag

tömegturizmus

[link]

Be köll fizetni, azt' jólvan...

(#595) j.bravo


j.bravo
addikt

"Ekkora tömeg előtt akarod, Drágám?"

Ismét, én kérek elnézést :DDD :B
Ez most csak ekkora méretben van, régi kép, ezen a számítógépen csak ez van meg, otthon elő kéne túrnom a régi CD-ket az eredetiért.

Whatever.

(#596) Cassidey


Cassidey
senior tag

Csak hogy tobb kep legyen.:)

(#597) Mercutio_ válasza Cassidey (#596) üzenetére


Mercutio_
félisten

Ez ám a teherbírás :DDD

Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, Parnis Pilóta, FANTASY könyvek, Garis keskeny MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP

(#598) Mercutio_


Mercutio_
félisten

m * v2:R

Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, Parnis Pilóta, FANTASY könyvek, Garis keskeny MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP

(#599) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

A forduló ezennel lezárult! Mostantól lehet értékelni a "tömeg" témára beérkezett képeket (lsd: első hsz).

A következő forduló témája: "sötét". Ezen témában a képeket október 7., szerda este 11-ig várjuk, ebbe a topicba.

A heti fordulókkal párhuzamosan ismét meghírdettünk évszakos fordulót is! Részletes kiírás: [link]

[ Szerkesztve ]

(#600) eastsider


eastsider
nagyúr

sötét témában a képem:


(első képem itten) :)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.