Ez milyen ez a sávosan zajosodás? Mert az eddig a híresen-hírhedten sávosan zajosodó K10D-vel elkészített... ömm megnézem... kevés híján 19 ezer képem egyikénél sem vettem észre semmiféle izét ami hasonlítana valami "sávos zajosodásra", szóval annyira talán mégsem félelmetes és hűha-effekt. Igazából nem is tudom mit kéne érteni a fogalom alatt (Igazából bosszant kicsit a dolog, mert így születnek a városi kütyülegendák: olvassa az érdeklődő leendő vásárló a fórumokat, és látja, hogy a K10D/K200D sávosan zajosodik, húha, akkor ezeket kerülni kell, mert biztos milyen rossz, főleg, ha hírhedten azok. Ismerősi körében valaki megemlíti, hogy K10D-t akar venni, lebeszéli róla, hogy te, figyelj, nehogy azt vedd, hát nem tudtad, hogy arról híres, hogy sávosan zajosodik? És utána büszke rá, hogy megóvott valakit egy rossz vételtől. Mindketten ezen felbuzdulva vesznek valami belépőszintű műanyagot másik márkától és örülnek, hogy mekkora bukást úsztak meg. Közben meg... Szóval szerintem óvatosan az ilyesmivel.)

A zajt sem látom akkora hűde problémának. ISO 1100-ig jól kezelhető, utólagos zajszűrő célprogramokkal pedig jól élvezhető a kép. Persze, a K-x jobb ebből a szempontból, tagadhatatlan - de hogy a nagyon magas érzékenységek kinek mennyire fontosak, teljesen egyénfüggő, van aki egyáltalán nem használná, van aki meg döntően magas érzékenységen kéne, hogy fotózzon.

Az, hogy az elkészült kép minősége fontosabb a fotográfiában, mint az eszköz, így szintén nem jelenthető ki, nem általánosíthatóbb semmivel sem jobban, mint a markolat-fogás-ergonómia kérdése. Én pl élvezem azt, hogy relative nagy keresőbe nézhetek, élvezem azt, hogy baromira kézbe simul a gépem, azt, hogy hallom és érzem, ha elkattan a zár (K100D-ben még jobban, és igen, azt még jobban szeretem), a fotózás egész folyamatát. Ha egy számokmra kényelmetlenebb, kisebb keresőjű géppel kell fotóznom, akkor bizony elveszi ezt az élvezetet, márpedig nagyban ezért fotózok. Más meg azért, hogy A/2-esben nyomtassa az ISO3200-al készült képeit. Vagy, hogy a monitoron nagyítóval nézze a zajt. Ugyanis az emberek többsége, aki a fényképezőgépet nem technikai kütyüként használja, hogy utána majd a zajt méregethesse, hanem fénykép készítésére szolgáló eszközként, az
1, A monitoron nézi a képeit, monitorméretben
2, Netre töltögeti a jobb képeit, erősen leméretezve
3, Kidolgoztatja őket, esetlegesen nagyobb, A/4 körüli méretben. Ritkábban talán még nagyobban is, gyakrabban viszont kisebb méretben.

Nos, ezekre a végfelhasználásokra a zaj olyan szintű méregetése, amilyen mostanában nagyon divatos, teljesen értelmetlen, ha csak nem tényleg ISO3200-6400 a megcélzott tartomány. Ez a mérd mikrométerben, jelöld krétával, vágd baltával tipikus esete - nagyítóval nézzük a zajt magas érzékenységen, 100%-os léptéknél nagyobb nagyításban, majd lövünk közepes érzékenységen egy képet és leméretezzük. Igen, ezek nagyon tipikus felhasználások, amiket említettem, és nincs velük az égvilágon semmi baj. Ha valaki A/3 és afeletti nyomatokat készít, és gyakran használ magas érzékenységet, na az elgondolkozhat azon, hogy bizony, fontos a zajszint. De ez a jóval kevésbé tipikus felhasználás. Ámde mindig, az összes fényképe lkészítésekor bele kell néznie a keresőbe (vagy bámulnia a liveview-et), minden fénykép készítésekor kézbe kell vennie a vázat (kivéve a távkioldós bulik), gyakorta kell állítgatnia a beállításokat, és fontos, hogy mennyire tudja könnyen és élvezettel kezelni azt.

Szóval összességében a zajszint brutálisan túl van misztifikálva, a jelentősége el van túlozva. Mindenkinek józanul végig kell gondolnia, hogy milyen felhasználásra szánja a gépét, milyen formában, hogy fogja nézni a képeit, mik a fotózási szokásai. Ezután lehet gondolkodni azon, hogy mi fontos és mi nem, addig ez a kérdéskör értelmezhetetlen.

[ Szerkesztve ]