1999 - Riva TNT2 Ultra
A második generációs TNT széria elődjéhez képest nem sok újítást hozott, inkább a sebességre gyúrtak rá. Maradt a 2x1-es pipeline felépítés, és a 128 bites memóriabusz, a teljesítmény mégis érezhetően nőtt, hiszen a fejlettebb gyártástechnológiának köszönhetően nagyobb órajelek elérésére volt lehetőség. Emellett a maximálisan alkalmazható memória mennyiségét 32 MB-ra növelték, és a TNT2 volt az első NVIDIA kártya, ami támogatta a 4x-es AGP szabványt. Ezen kívül nem is volt szükség különösebb fejlesztésekre, hiszen szolgáltatások tekintetében a TNT2 még mindig a konkurens Voodoo 3 előtt járt, az S3 Savage 4 pedig sebességben nem tudta felvenni vele a versenyt. Míg az első TNT-ből mindössze egyetlen változat készült, a TNT2-es termékpaletta sokkal szélesebb volt. A felsőbb kategóriákban 3 modellt kínált az NVIDIA: A TNT2, a TNT2 Pro, és a TNT2 Ultra csak órajeleikben tértek el egymástól. Gondoltak a kevésbé tehetős vásárlókra is: nekik a TNT2 Vanta és TNT2 M64 (Model 64) kártyák készültek, melyek közös tulajdonsága a 64 bitesre butított memóriabusz volt. Emiatt ezeknek a kártyáknak a teljesítménye jelentősen elmarad a nagyobb TNT2-esekétől, többnyire az előző generációs TNT sebességét hozzák. Viszont, mivel olcsó kártyák voltak, elég szép számban fogytak. A Vantákat és az M64-eket többnyire 16 MB memóriával szerelték, de persze léteztek belőlük 32 MB-os változatok is, sőt Vanta LT néven 8 MB-os kiadás is készült. A TNT2 M64 meglehetősen sokáig forgalomban maradt, egyes noname márkák még 2002-ben is gyártottak ilyen chippel szerelt kártyát a "mindegy milyen, csak képet adjon" alapon válogató vásárlók számára.
A kártya: ASUS V3800 Ultra Deluxe
TNT2 Ultrát nagyon nehéz szerezni, hiszen újkorában méregdrága volt, így kevesen engedhették meg maguknak. Nekem egy ASUS kártyára sikerült szert tennem, ami első pillantásra az előző oldalon bemutatott TNT szakasztott másának tűnhet. Jobban szemügyre véve persze hamar észrevesszük, hogy a TNT2-esen sokkal több alkatrész található. Ez részben annak köszönhető, hogy ez a kártya támogatta először az ASUS VR100 3D-s szemüveget, az ennek vezérléséhez szükséges alkatrészeket a nyák jobb felső sarkában találjuk. A szemüveg működéséhez egy minimum 100 Hz-es képfissítési frekvenciára képes CRT monitorra volt szükség (LCD monitorokkal nem működik). A technológia azon az elven alapult, hogy a kártya a megjelenített képet frissítésenként eltolta kicsit balra, illetve jobbra, a szemüveg pedig ezzel szinkronban kitakarta a jobb, illetve a bal szemünket. Könnyen látható a megoldás hátránya: gyakorlatilag megfelezi a képfrissítési frekvenciát, vagyis egy 100 Hz-en üzemelő monitor esetén a szemüveg 50 Hz-en fog villogni közvetlenül a szemünk előtt. Ez semmiképp nem tesz jót a látásnak, sőt szédülést, fejfájást is okozhat az erre érzékenyek esetében. Jómagam mindössze egyszer próbáltam ki a szemüveget, és kb 10 percig bírtam használni. Az ASUS mégis sikeresnek ítélte meg ezt a szolgáltatást, hiszen ugyanezt a 3D szemüveget mellékelték egészen a GeForce 4-es szériáig minden Deluxe kivitelű ASUS videokártyához. A 3D-s szemüveg jack aljzata miatt fel kellett áldozni az egyik kompozit csatlakozót: a bemeneti oldalon már csak S-Video áll rendelkezésre. A 8 db SGRAM memóriamodul immár 32 MB memóriát alkot. A megnövekedett alkatrészmennyiség ellenére továbbra sem volt szükség a hátoldalra helyezni bármit is. A hűtés sem sokat változott: a borda felülete kicsit megnőtt, a golyóscsapágyas ventilátort pedig csúszócsapágyasra cserélték, ami újkorában halkabb ugyan, de később hajlamos a megszorulásra. A hűtőt eltávolítva szemrevételezhetjük a válogatott, magas órajeleket bíró TNT2 Ultra chipet. Egy darabka történelem - az első Ultra. Lesz még folytatás...
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
