2024. május 11., szombat

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • 090924 - az olaj...

    emelkedő trendje megszakadt.

    090804:
    "Az olaj a júniusi-júliusi tetőpontja közelében van (70-74 dollár), elnézve a grafikont ez így egy tökéletes duplatető. Ha a dollár elkezd erősödni (azaz az USD index letörése és az EURUSD kitörése kamu volt), akkor az olaj is esni kezd majd."

    090822:
    "Bánjunk óvatosan a duplatetővel, mert az olaj grafikonjára is duplatetőt láttam rá pár héttel ezelőtt, ami ezidáig végülis bejött (piros vonalak), de nem hagyhatom figyelmen kívül a bullish szkenáriót sem, ami egy fülescsésze (kék vonalak). Mindenesetre az ellenállás elég világos (sárgával), a 75 dolláros szint áttörése lenne igazán bullish jelzés, persze könnyen lehet, hogy ez is csak kamukitörés lesz (szintén negatív divergenciák)."

    090912:
    "az olaj, nos, ez folytatja a már jóval korábban leírt duplatető kialakítását, persze ha 75 USD fölé menne, azzal kitörne, és invalidálná a duplatetőt. Az olajjal kapcsolatban negatív figyelmeztető jel, hogy amíg az US Dollár új mélypontra esett, addig az olaj nem tudott feltörni (pedig elvileg negatív korrelációban vannak), 67,5 USD-s nyakvonallal egy mini fej-váll van a grafikonon (ott halad az 50SMA), aminek a célára éppen a duplatető nyakvonala környékére, 60 USD-re nyomná az árat. Onnan elkezdődhetne egy újabb felfelé-korrekció, egy bear-flag, majd végül elesne a 60 USD-s szint, és 45-ig meg sem állna. De ez még a jövő zenéje.

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 0

  • 090921 - lineáris vagy logaritmikus?

    Most így éjjel átnézve pár grafikont tettem egy felfedezést, amivel ezidáig is tisztában voltam, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget: a grafikon skálázódása. Ugye mint tudjuk, van a lineáris és a logaritmikus ábrázolás. A lineáris egyszerűen lineáris, a 2-ről 4 USD-re emelkedés ugyanannyinak látszik a grafikonon, mint a 4-ről 6-ra, míg a logaritmikuson jól látható, hogy százalékosan igen nagy a különbség, 100% és 50%. De melyiket kéne használni? Én ezidáig a logaritmikust használtam, ezt tartom logikusnak, hiszen az emelkedést/esést százalékban kéne mérni mintsem a fizetőeszközben, egészen jól elvoltam vele, de most kételyek ébredtek bennem ezzel kapcsolatban, ugyanis trendvonalak berajzolásánál óriási lehet a különbség a két grafikon között, az egyiken már megtört a trend míg a másikon még jele sincs ennek.

    Utánanéztem a neten, hogy mit is kéne használni, és mindenki mást mond, szóval nem lettem sokkal okosabb, viszont találtam egy bejegyzést, amire érdemes odafigyelni, illetve eszembe jutott két dolog, ez a három együttesen pedig a lineáris felé billenti a mérleg nyelvét.

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 4

  • 090917 - egy kis pszichó

    Az emelkedés megállíthatatlannak tűnik, egy shortos számára már ilyesztő mértéket ölt, és persze a longban ülők egyre mohóbbak, imádják nézni ahogy gyarapodik a pénzük.
    DE, gondolkozzunk az átlag-kereskedő/befektető agyával. Hogyan is működik a tőzsde? Egyszerű pszichológia.
    Amikor az SP500 700 pont körül járt, minden rossz volt, itt volt a világvége, senki nem mert vásárolni (magyarra lefordítva a BUX ekkor feneklett meg 10000 pont környékén).
    Most, 60%-kal a mélypont után mindenki vásárol, további emelkedésben reménykedik (a BUX már több, mint 100%-ot menetelt).

    Pedig: amikor az SP500 700 pont volt, akkor kellett volna úgy istenigazából bevásárolni, minden túladott volt, és ha akkor valaki azt mondta volna, hogy pár hónappal később az index 1000 pont fölött lesz, senki nem hiszi el. Amikor az index 700 pont volt, mindenki félt, hogy tovább esünk 400-500 pontig.

    És a lényeg, fordítsuk le ezt a jelenlegi helyzetre: az emberek jelenleg simán el tudják képzelni, hogy az SP500 1200-1300 pontig fog menetelni...

    Az érzelmek kontraindikátorként szolgálnak, a kérdés csak az, hogy mikor következik be az elkerülhetetlen? Mert egy qrva korrekció már nagyon ott lóg a levegőben! :D

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 5

  • Ha most autót akarnék venni...

    akkor ezen a kettőn megakadna a szemem. Most nemazért, de sztem fantasztikusan néznek ki!

    E34-es (900 000-ért):

    E36-os (1 900 000-ért):

    igaz, a kétajtós coupe jobban bejön, de ez egyszerűen mindent visz.

    fLeSs 15 éve 65

  • 090912 - még mindig sok a figyelmeztető jel

    mielőtt azoban ezekre rátérnék, lássuk a földgázt. :D Előző bejegyzésemben ezt írtam: "Sztem lesz egy utolsó eladási hullám amivel kiszórják az emberek többségét, aztán az emelkedés."

    Az eladási hullám megvolt, már csak az a kérdés, hogy ez volt-e az utolsó. Én remélem, hogy igen. :D A grafikon egyébként tankönyvbe illő, a korábbi támasz ellenállássá változott, ez a 3,25-3,5 USD-s szint tegnap megállította a nagy rallyt a mélypontokról. Ráadásul ott az 50SMA is.

    A piac. Előző bejegyzésem óta az index alig 1%-ot emelkedett, közben elég sokat oldalazott. A március óta tartó rallyban kialakult egy felfelé ékelődés, ami nem jó jel (ismét). Az ék bearish alakzat, de nem annyira vészes, mint egy horizontális támasz eleste, ha az ékből lefelé esik ki az árfolyam, azzal még nincs semmi probléma, korrigál egy kicsit, aztán mehet újra felfelé. Ezen kívül egy rövidtávú felfelé trendelő kis csatorna is látszik (kékkel), ezt hívhatjuk trendcsatornának is, de hívhatjuk bear-flagnek is, tekintve hogy a forgalom folyamatosan csökken. Én ezt látom bele, más meg mást, majd kiderül, hogy mi lesz a vége. :D

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 31

  • 090903 - kitört az arany...

    felfelé.

    Ez ellentmond az eredeti elképzelésemnek, dehát ez van. Sztem az 1000-et most sem fogja átvinni, de az is lehet, hogy igen. :D Az elvi célár ~1175 USD lenne, de ezt nehezen tudom elképzelni akkor, ha az USD erősödik, márha erősödni fog. Az arannyal kapcsolatban nagyon bizonytalan vagyok, túl sok minden befolyásolja az árát, szal nem veszek belőle, de nem is shortolom.

    fLeSs 15 éve 5

  • 090822 - Tart a rally, de a sötét felhők is gyülekeznek. Grafikondömping...

    Legalábbis technikai szemmel.
    Most pedig jópár grafikon következik, mindhez fűzök egy kis kommentárt.

    Egy picurka korrekció után a héten folytatódott az emelkedés, ráadásul a pénteki pluszt már kitörésnek is lehet nevezni, mert az index az előző két hét csúcsa fölé tudott emelkedni. Mindenki korrekciót várt, ami meg is jött, de ennél azért többre számítottunk. Amit már megtanultam: amikor teljesen egyértelmű, hogy valaminek be kell következnie (ezesetben a korrekciót várta/várja mindenki), akkor az vagy nem következik be, vagy bekövetkezik, de úgy, ahogy arra senki sem számított. Ha egyértelmű lenne a piac mozgása, akkor mindenki milliárdos lenne.

    A kis korrekció arra volt jó, hogy az RSI a túlvett zónából leessen, de már megint a túlvettség felé halad. Eközben az MACD-n egy enyhe negatív divergencia kezd kirajzolódni. A grafikonra berajzoltam sárgával a fő támaszszintet, illetve egy trendvonalat, ráadásul ebben a zónában van az 50SMA is, tehát ha végre jönne egy tényleges korrekció, akkor itt annak meg kéne állnia (950 pont környéke).

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 43

  • És a jelenlegi helyzet - 090808

    Júli 8 és 13 között egy fontos támaszt tesztelt vissza az index. Már-már úgy nézett ki, hogy esés következik, végül egy nagy rally lett belőle. Várd a váratlant. :D

    A most kialakult helyzetre többféle alakzatot rá lehet húzni.

    Szélesedő "csatorna", aminek éppen a felső élénél járunk.

    Egy lefelő ékből kitörés, aminek a célárát már túlteljesítette az index.

    Csökkenő háromszögből vagy zászlóalakzatból való kitörés két célárral, csak a zászló célára nem teljesült.

    A lényeg, hogy rövidtávon sztem nincs sok tér felfelé, ha egyáltalán van. Már túlvett minden, korrekciónak kell bekövetkeznie, a 950 pontos korábbi ellenállás ezúttal támaszként kell majd hogy funkcionáljon (itt van kb. az 50SMA is). Ha az nem lesz elég erős, akkor a 880 a következő támasz (a 200SMA meg itt lesz addigra, méghozzá enyhén felfelé trendelve).

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 46

  • Egy kis esettanulmány - 090808

    Szal, erről már régen akarok írni, de csak most jött el az idő (a kedv).

    A piac irányával kapcsolatban elég jók szoktak lenni a megérzéseim, mégis sokat optam mint a torkosborz, pedig egy kis odafigyeléssel a március óta tartó száguldásból óriási nyereségekkel is kivehettem volna a részemet.
    Utólag könnyű okosnak lenni, de amiről most írok az egy olyan dolog, amit már előre "láttam", mégsem játszottam meg, mert elsiklottam felette.
    A hwsw fórumon január közepén írtam arról, hogy kialakulóban van egy kisebb fej-váll az SP500-on, és ha elesik a nyakvonal, akkor 680-700 pontig fog esni az index (ami végülis be is következett).
    Akkor így nézett ki a grafikon, január 15-e környékén:

    Ez még csak egy "béna" fej-váll, végülis egy fordított fülescsésze, ahogy szokták hívni.

    Később még hetekig szenvedett az index a 800 pont feletti tartományban, majd elesett a nyakvonal. Namost a grafikont ugye minden technikai elemzést használó emberke másként nézi, azt látja bele amit bele akar látni. Erre a grafikonra kétféleképpen lehet rárajzolni a nyakvonalat, ami első ránézésre nagy különbségnek tűnik, de a végén ki fog derülni, hogy mégsem az.

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 5

  • Figyelmeztető jelek, sztem valami nagy dolog készülődik - 090804

    Szal, öt dologra érdemes most figyelni: SP500, USD index, EURUSD, olaj és az SP500 bullish percent index, ami azt jelzi, hogy a befektetők hány százaléka bízik az emelkedésben (erről a blogomban még nem volt szó).

    Az SP500 egy tipikus és tökéletes fordított fej-vállak van 950-es nyakvonallal, ebből számítva a célár elvileg ~1233 pont. Ez most elég merésznek tűnik, de végülis már csak 20%-nyira van. A 200SMA már kisimult, lassan elkezd emelkedni. Jól látszik, hogy a júniusi-júliusi korrekcióban támasz volt, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Korábban már írtam a fej-vállakról, de akkor még azt gondoltam, hogy 930 a nyakvonal, mert ezt akartam belelátni a grafikonba, a technikai elemzés már csak ilyen.

    A dollár index a dollár viszonyát mutatja a világ vezető valutáival szemben (euró, jen, angol font, kanadai dollár, svéd korona, svájci frank). A grafikonon egy igencsak bearish, vagyis esést előrejelző alakzat van. 78-79 pont között volt egy erős támasz, de ez tegnap elesett. A dollár hanyatlása jót tesz a részvénypiacnak, a nyersanyagáraknak, de amúgy nem éppen jó dolog az infláció miatt. A kérdés csak az, hogy ez nem-e egy fake mozgás, tehát csak beetetés, ugyanez a kérdés a részvénypiaccal kapcsolatban is.

    Folytatás...

    fLeSs 15 éve 26

  • "Now, it's good time to run cowards!" - 090731

    Rövid véleményem a piacról:
    KATT

    magyarul: itt az ideje a profitot zsebretenni.

    fLeSs 15 éve 9

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.