Hirdetés

2024. május 6., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Logoszféra  »  Hardware blog

Hozzászólások

(#30) guga


guga
Közösségépítő

Jónapot, nem indul a vidóz, ki tudnának jönni, jónapot

Ezt a sömöst az után kaptuk, hogy egy férfi megkeresett bennünket miszerint szüksége volna egy cd íróra. Mondtam neki mennyi, eljött és megvásárolta, majd a névjegykártyámmal együtt elvitte.
Másnap jön ez az üzenet és tudtam kitől jött, mert emlékeztem a telefonszámára. Felhívtam és egyeztettem vele az időpontot, majd megígértem, hogy egy kollégám ki fog menni a helyszínre. A továbbiakban az Ő beszámoloját tolmácsolom:

Belépve a helységbe azt vettem észre, hogy az íróasztal, amin a számítógép állt, az a faltól el lett húzva több, mint egy méterre és szépen, akkurátusan körbe lett fóliázva, mint meszelés előtt szokás. A számítógép tetején a tőlünk vásárolt cd író, odaerősítve széles, átlátszó ragasztószalaggal. Kérdeztem tőlük, hogy miért van körbefóliázva? A férfi nehéz gondolkodású és nehéz mozgású ember volt, az asszony pedig nem tudott fogalmazni, a fiukban ez a két tulajdonság összeadódott.

A férfi rámnézett értetlenül és mondta, hogy vártuk a szerelő urat és, hogy nyugodtan szerelhessen, ha pedig koszolna, akkor ott a fólia, nem kell félni, hogy összemocskolódik a parketta vagy a szőnyeg.

S miért van a cd író odaragasztva a géphez?

Hogy megtaláljuk és nehogy leessen onnan.

Mindegy, kérdeztem mi a baj a géppel. Azt mondja a fiú, hogy nekiállt telepíteni a vidózt, de nem indul. A képernyőn ott a négy rubrika, ami kéri a Windows product key-t. Mondom csak be kéne írni a széria számot, ami van a telepítő lemezhez.

Azt nem adott a haverom.

Na jó, előbb akkor essünk túl a cd író beszerelésén. Amint kikapcsoltam a gépet és magam felé fordítottam látom, hogy már van benne egy cd író. Kérdem minek vették a cd írót, itt egy ugyanolyan benne?

Nem tudtuk, hogy van benne cd író.

Rendben, akkor inkább kicseréljük egy dvd olvasóra.

Szerelő úr, van egy nyomtatónk is, kicserélné benne a patront?

Mondom a srácnak, hogy gyere megmutatom, hogy hogy kell és utána már meg tudod csinálni te is.

Nem kéne, villant rá az apa, lent van a pincébe már egy másik nyomtató, aminek letörte a patrontartó káváját patroncsere közben......

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

Útvonal

Fórumok  »  Logoszféra  »  Hardware blog
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.