2007.08.20. 1143 BP. Gizella út 34.
Azt hittem sosem érjük meg a napot. Szóban már eljátszottuk, elpoénkodtuk, amikor elmentünk otthonról és bezártuk az ajtót, hogy ''na ide sem jövünk többet''.
Formabontó módon, hangos punk zenével, üdítővel és sörrel, ill. utcai párnacsatával búcsúztunk a háztól. Sokan biztos zokon vették, hogy megzavartuk a délutáni pihenőt.
Nejem eleinte viszolygott az ötlettől, de látva a gyerekek lelkesedését Ő is odasózott mindenkinek, ahogy kellett. Képeken csak azért nem látszódik, mert Ő kezelte a kamerát. De ígérem nem olyan, mint Columbo felesége.
Ahogy kilépett az ajtón a ház egyik köztiszteletben álló lakója, kérés és kérdés nélkül megrohamoztuk, záporoztak az ütlegek, nem győzte könyökkel hárítani.
Neeeeeeeee mááááááááár, vendégeket várok, ne csináld máááááár.
Ez elhangzott háromszor, mire látva, hogy nem tágítunk kicsavarta Levente kezéből a párnát és megpróbálta viszonozni az ütleget.
Mondhatom kevés sikerrel, peheheeeeeeee
A véletlen úgy hozta, hogy eltaláltunk egy repülő párnával valakit, akit nem ismertünk és be sem mutatkozott. Felvette a járdáról a párnát és visszadobta, gyerekeknek se kellett több, megint eldobták irányába, de már célzottan, eltalálták.
Egy kisebb spontán csata keletkezett, én megpróbáltam a szárnyaim alá venni a három gyereket úgy, hogy alkalmam legyen az ismeretlennek odasózni jókorákat, hogy huppanjon az oldalán.
Elég lesz, elég, hárította el a továbbiakat. Nagyon köszönöm és mosolygott, nem is tudja, hogy felvidították a délutánom, köszönöm és ezzel elment.
Autók, ahogy elhaladtak kikiabáltak: ez az, adj neki. Járókelők megálltak s mint a cirkuszban nézték, kik ezek az őrültek. Még szerencse, hogy volt velem három gyerek, volt kire fogni. Nem látja? Gyerekek.
Pedig én találtam ki peheheeeeeeee

Az a helyzet, hogy nagyon sokat elnéztem eme ház lakóinak, a nejemet úgy kellett néha csitítgatnom, hogy ne essen neki, ne kaparja ki a szemét és ne nyomja le a torkán a csikket annak, aki hanyagul kipöckölte a teraszról és az udvaron ott aludt a kisebbik fiam Benjamin, még csecsemő. Csak a sírásra figyeltünk fel, a mellkasán landolt a csikk.
Tudom, hogy ki volt, a mai napig ezt csinálja. Rendet rakok a ház udvarán, felseprek, leslagolom patentra s után a kérem kiáll délcegen szopni a nikotinját, majd pöcc.
Ugyanez kilép a harmadikon az ajtaján, rágyújt, mert a lakásban nem füstöl, arra vigyáz. Mire leér a földszintre elszívja és a csikket abba a kertbe nyomja, amit aznap reggel takarítottam ki. Nézek rá meredten és még csak nem is köszön, félig megemeli a karját, rám sem néz úgy int.
A jó büdös …..
Öröm lesz végre elköltözni vidékre az ilyen tarhonyák elől és a saját házam tájékára fordítani a figyelmet. Ahol ha patent kertet alkottam és minden a kezem munkáját dicséri, nem kell tartanom attól, hogy lejön a kutyájával és odamonyózik s megsimogatja, jól van buksikám, szar meg marad ott gőzölögve.
Gyerekeket már be sem engedem a kertbe, tele van szaratva elégedetten.

Nos, szóval ezért a baromi hangos punk zene és az utcai párnacsata. Megbotránkozik rajtam meg cicceg az ablak mögül? Remélem.

Egyik lakó odapisilt a bejárati ajtó elé. Lerészegedett, nem találta a kulcsot, nem tudott magáról, kieresztette és dörmögött, dülöngélt közben.
Gondold el rendelkezik szavazati joggal is. Társasházi gyűlésen ezek a tarhonyák a leghangosabbak. Mindig felemelt mutatóujjal szónokolnak. Csak elfelejtik hozzátenni nyomatékosan, hogy kérem szépen én vagyok az, aki minden reggel odafosatom a kutyámat a kertbe, ahol elvileg szép növények nőnének, csak közben kirothadtak és a járda is feketéllik a kutyahúgytól.
Nem szóltam én eddig egy szót sem, zokszó nélkül feltakarítottam, eltakarítottam, de így búcsúképpen engedtessék meg nekem, hogy beolvassak és hallassak magamról egy kis hangos zenével. Remélem zavarok, ahogy Fábry mondaná.

A társasháznak megvannak az előnyei, de mondjatok legalább egyet...
Na légyszi. Tényleg nem vicc, már régóta gondolkodom rajta miért jó és kinek.
Hazajönnek köszönés nélkül és magukra zárják az ajtót. Nem takarítanak sehol csak zajonganak ha nincs elvégezve. Valaki ezért felelni fog. Mégis ki az anyád? Te dobtad el a taknyos papírzsebkendőt a lépcsőházban vagy nem? Tudod hányszor szedtem fel utánad öklendezve, hogy baszd meg az ebolád?!!!
Lehet egy punk zenével több?

Mindegy, már csak pár nap van hátra, olyasmit is megengedek magamnak, amit soha. Káromkodok, mert dühös vagyok.

Az külön szép volt mikor öncélú lépcsőház festésbe fogtam és virágokat telepítettem.
Rá egy napra az egyik emeleti lakónak lomtalaníthatnékja támadt. Foteleket és egy kétszemélyes ágyat hozott le az udvarunkra. Az egy dolog, hogy az ablakom alá és esett az eső, bűzített a több éves fekvénye meg izzadtság szaga a párás esőtől, nem tudtunk szellőztetni tőle. De a lépcsőház. Négy helyen verte le a vakolatot és egy darab virág darabokban végezte a földön.
Gondolod jött szólni, hogy szomszéd elnézést de segítek vagy megtérítem a kárát.
Lófaszt.
Szépen mosolyogva várta az ikeásokat, új bútor, nem győzött betelni vele, csillogott a szeme. Az enyém meg szikrát hányt.
Felsepertem a földet, kidobtam a virágot, gipszeltem újra a sarkokat és festettem.
Még egy kis punkot? Remélem elég hangos.
Gyerekek búcsúzom tőletek. Ahogy Szferle Mihályné mondta megboldogult férjének: fulladj meg a saját szarodban.
Misi bácsi tűzoltó kapitány volt és a felesége hajnalban ébreszgette, hogy apa ébredj, kelni kell!
Misi bácsi a másik oldalára fordult és közben jó ízűt nyammogott a külvilágról tudomást sem véve.
A felesége közben reggelit készített és kávét, majd újra próbálkozott. Apa ébredj, reggel van hahó! S közben leemelte róla a takarót. Na akkor aztán kiszabadult a palackba zárt szellem. A Misi bácsi a paplan alá dörrentett.

Tudom kicsit sem szalonképes az írás, nem alkalmas közlésre. De mit tegyek ha így érzek? Az egyetlen ember voltam a házban, aki csak azért takarított és tartott rendet a ház körül is, mert itt lakom. Nekem nem mindegy hová jönnek a vendégek, a barátok és ügyfelek. Ne kelljen már félrerugdalni a postaládákból kiszórt szemetet. Csodálatosan tudnak szelektálni. Ami nem kell az mehet a földre.
Felszedni? Majd én? Igen és soha nem szóltam egy szót sem, engedtessék meg nekem a jogos kifakadás.
Házunk egyik prominenssége költözött. Megkért, hogy néhány bútort, amit most nem tudnak magukkal vinni azt hagy hozza már le hozzám az előtérbe és hamarosan jönni fog érte.
Nejem pont ma jegyezte meg, hogy vége annak a világnak, hogy mindig jóhiszeműek vagyunk, azért valamit elértetek, ha nem is vagyunk olyan bunkók, mint ti, de ez után odafigyelünk rátok, az anyátok mindenit.
Mondanom sem kell, hogy nem jött érte és azóta sem láttam.
Nekem kellett szétverni darabokra a két nagyajtós szekrényt meg pár kisebbet és egy ágyat, majd konténert hozatni és elvitetni. Különben bosszankodhattam volna hetekig, hogy nem tudok tőle eljárni.
A társadalmi együttélés apró nüánszai, amik kellőképpen elviselhetetlenné teszik az életet és végül távozásra bírnak.

A könyvelő, megint jó sztori. Megérdemelte volna, hogy hátbarúgjam.
Benjámin volt vagy 4-5 hónapos, fickó lerobog, hogy valami nagyon hangos, viszi fel a fal a zajt és ő nem tud dolgozni, ebben a zajban nem tud koncentrálni. Megvontam a vállam, pedig az övét kellett volna. Az ajtóban álltam, magam mögött behúztam a bejárati ajtót, Benjamin a kiságyba aludt.
Nem tőletek jön ez a zaj? Rikácsolva kérdezett és arrogánsan. Közben próbált belesni a hónom alatt, mellettem, hogy lássa mi folyik a lakásunkban.
Csssssssssssssst, alszik a gyerek. Légyszi ne hangoskodj!
Biztos nem tőletek jön? S már nyúlt az ajtó felé, hogy belessen, meggyőződése volt, hogy reaktort üzemeltetünk.
Csssssssst már a francba, de addigra belökte az ajtót és félrelökött. Be a szobáig, kinyitotta és a kicsit látta csak a gyerekágyban, ahogy pihegett.
Kirobogott és továbbra is harsogva kérdezte, hogy akkor honnan jön a zaj?
Anyádból baszd meg, megmélem most legalább hallod a zenét, amit szolgáltatok.

Folytathatnám még, mert végtelen a történet s azt is tudom ha a ház lakóit kérdezik rólam, akkor nekik is megvan a véleményük.
Az írást is csak azért közlöm, mert hozzátartozik a teljességhez, ez is én vagyok.

Sziasztok ennyi volt, soha többet társasház.
Panaszra nem lehet okotok, egész sokáig elviseltelek benneteket

[link]
[link]
[link]
[link]
[link]