A szolgálatokról

A kiképzést csak néhány, elkerülhetetlen szolgálat szakította meg. Ehhez azt kell tudni, hogy a laktanya működése érdekében nagyon sok, napi munkát kell elvégezni. Ennek a két legtipikusabb, legnyilvánvalóbb megjelenése a cselló és az őrség volt. Az őrség egyértelmű, a laktanyát és a külső katonai létesítményeket őrizni kellett.

A cselló nem kamarazenét jelentett, hanem a konyhaszolgálatot. A legénységi és tiszti étkezdében az ellátó század volt az úr, tehát a lényegi munkát ők végezték, de minden kisegítő munkát kiadtak szolgálatba. Így a laktanyában gyakran előforduló munkák közül az egyik legocsmányabb melót is, a mosogatást. Három féle vízben kellett elmosni az edényt, így két ''futószalagon'' 2x3 nagy mosogató volt. Katonai szlengben therma-1, therma-2 és therma-3 volt. A konyhaszolgálat másik gyakori és undorító feladata volt az állandó, szinte folyamatos felmosás, takarítás. Egy 24 órás csellózás után úgy nézett ki a katona, mint akit pöcegödörből mentettek meg. Ebben benne volt az is, hogy amikor látta az ember, hogyan készül az étel, utána jó darabig nem ment oda kajálni.

A szolgálatok mindig a délutáni eligazítással kezdődtek hivatalosan, kivétel az őrség, mert az őrségnek mindig volt felkészítő foglalkozása is. Ha őrségbe mentünk, akkor a nap fegyver pucolással és egyéb sikamikákkal kezdődött, majd a század klubhelyiségében a vonatkozó szabályzatok és előírások bemagoltatásával folytatódott. A táposok nyilván viszonylag hamar, 1-2 alkalom alatt megtanultak mindent, a nem táposoknak komoly erőfeszítés volt 12-14 mondat bemagolása és értelmezése. Az elméleti felkészítő után az őrkertben gyakorlati képzés következett. Az őrkert egy kis terület volt az udvaron, mintaként felpített őrhelyekkel, ahol a váltást és egyéb tevékenységeket kellett gyakorolni. Utána ebéd, majd felszerelkezés. A felszerelkezés az őrség esetén a saját háborús felszerelés összeállításával kezdődött (mivel ha elhagytuk a laktanyát, vinni kellett minden cuccunkat, ami háborúban kellhet), kulacsban friss vizet, majd elmentünk betárazni az éles lőszert. Őrségbe mindig éles lőszerrel mentünk.

A szolgálatok eligazítással kezdődtek, amit az alakuló téren tartottak minden szolgálatnak egyszerre. Az eligazítást az üti, az aznapra kirendelt ügyeletes tiszt vezette és a helyettese is jelen volt. Ezen pár sablon mondat után kicserélték a jelszavakat, amikkel az őrség és az ellenőrzés azonosíthatja magát, napi hangulattól függően belekötöttek vagy nem kötöttek bele a katona felszerelésébe és utána gyorsan elhajtottak mindenkit a szolgálati helyére.

A felszerelés ellenőrzése általában kipakoltatással zajlott, valakit vagy mindenkit utasítottak, hogy rakja ki a cuccait. A kulacsban levő folyadék ellenőrzése meg úgy zajlott, hogy parancsot kapott a katona, hogy igyon belőle. Ha nem töltött bele friss vizet, akkor az nagy bukta is lehetett... Megbukni koszos bakanccsal, nem megfelelő borotválkozással is lehetett. De előfordult olyan, hogy kipakoltatták a katona málhazsákját és csak egy bazi nagy kispárna volt benne (minek cipekedjen alapon), egy walkman, kazettákkal, tartalék elemekkel meg könyv és újság. Na aznap megbuktunk.

Ha lezajlott az ellenőrzés, akkor még vágni kellett egy díszmenetet és utána mindenki ment a dolgára. A belső őrség volt a legjobb helyzetben, az alakuló tér mellett volt az őrszoba. A külső örség meg felpakolt az ügyeletes teherautóra, amelyik szintén részt vett a parádén és kikocsizott az őrhelyre. A külső őrségben megcsinálták az átadás-átvételt (ezt a belsőben is) és az ügyeletes kocsi visszahozta az előző napi őrséget.

Keringtek legendák arról, hogy egyszer két üti versenyzett, hogy melyik tudja hamarabb befejezni az eligazítást. Az egyik kijött, odarohant a két őrparancsnokhoz, átadta a jelszavakat, szólt, hogy a díszmenet elmarad, és elzavart mindenkit. Erre a másik kifigyelte, hogy mikor mennek az őrségek a lőszerért, magához parancsolta a két őrparancsnokot, ledobta az ablakból a jelszavakat és elhajtott mindenkit. Hogy ebből mi történt meg valójában, azt nem tudom. Egyszer-kétszer bele lehetett futni emberséges ütibe is, volt olyan, amelyik belátta, hogy kicsit feltorlódtak a feladatok, és finoman burkoltan megsúgta eligazításon, hogy nem lesz ellenőrzés.

Az őrség egy nyugis, de fárasztó mulatság volt. Kb. 15-16 óra között történt meg az átvétel. Az átvétel az őrszoba leltár szerinti átvételével járt, a hiányok jegyzőkönyvezésével, stb. Miközben papíroztak bent, leváltották az őröket kint.A belső őrség felügyelte a fogdát is, ott volt raboknak ellenőrzés motozással. A fogdán voltak írott szabályok, hogy mit hogy kell a nagykönyv szerint, meg voltak íratlan szabályok, hogy mit hogy kell a valóságban. Ha az őrség nem vitte túlzásba a kekeckedést a fogdásokkal, akkor azok nem csináltak ramazurit, lehetett velük bánni. Volt, hogy beültem közéjük és végigdumáltuk a fél őrséget. A foglyok is tisztában voltak vele, hogy meddig feszíthetik a húrt és mikor nincs pardon. Ha jött az ellenőrzés, akkor pillanatok alatt puccbavágták magukat, mert tudták, ha megbukik az őrség, akkor nekik szívás következik, sok, hosszú, alapos. Azok az időszakok voltak jók, amikor volt a fogdán ellátós, olyankor mindig küldtek kiegészítést a konyháról olyan mennyiségben, hogy jusson mindenkinek.

Az első 3-4 őrségem mintaszerűen, papír alapján zajlott. Megmondták az öregek, hogy mindenkinek tudnia kell, mi az elvárás, hogyha ellenőrzés jön, akkor rendben legyenek a dolgok. Később azt is megmutatták, hogyan zajlik az őrség, hogy ne szivassuk agyon magunkat. Voltak durva dolgok

Az őrség három órás váltásokból áll. Szolgálat váltáskor kiviszik az első váltást és kinnmaradnak papíron hétig, gyakorlatban a vacsora megérkeztéig. Mikor lezajlott a vacsora, váltanak, hogy a másik csapatnak is jusson. Utána három óránként váltás. Ez azzal jár, ha éjjel van, akkor felöltözve, bakancsban alszol egy olyan ágyon, ami kemény, mint a beton, a vége pedig úgy van burkolva, hogy surranóban is rá lehessen feküdni. Ha nappal van, nem alszol, unod magad (vagy alszol. Felébresztenek, a felvezető járőrök (két tisztes, akik a váltást csinálják) kivisznek betárazni. Ennek szabályos módszere van, amit rommágyakoroltatnak a felkészítésen annak érdekében, hogy bármennyire álmos vagy fáradt a katona, nehogy baj legyen belőle. Egyébként jól van kitalálva, mert ha az ember el is rontja, akkor is meg lehet úszni a hibákat baleset nélkül. A betárazás nem is vészes, a kitárazás igen, mert ha az ember nem emlékszik rá, hogy csőre töltötte-e a stukkert, akkor maradhat lőszer a csőben, abból pedig bajok vannak. Szóval betárazunk és kimegyünk az őrhelyekhez váltani. Adott felvezetési útvonalon, adott sorrendben megyünk az őrhelyekhez. Ott a felvezető azonosítja magát az őrnek, majd ideiglenes őröket állítanak, akik figyelnek addig, amíg a fix őrök helyet cserélnek, majd mennek tovább. Ezekből még érdekes történetek voltak Amikor végigérnek a soron, visszamennek az őrszobához, ahol kitárazzák a fegyvert, majd bemennek pihenni.

No így zajlott az első néhány őrség. Azután másképp

Még az elején a századpk-val mentünk, ő volt a felkészítő parancsnok. Ő jött ellenőrizni a váltást. Megyünk a toronyhoz, várunk. várunk. várunk. Pedig az őrnek időben meg kellett volna állítani minket. Na a felvezető gyerek megunta, belerúgott egy hatalmasat a lépcső korlátjába, inogni kezdett a torony tőle. Erre kinyílik a torony ajtaja, egy félmeztelen pasi kidugja a fejét és kikiabál az egységes katonanyelven, hogy mi a f.szt akarsz bmeg? Merhogy a csóka kilopta a konyhából az elektromos tűzhelyet, kivitte a toronyba fűteni, de melege lett, tehát levetkőzött gatyára és elaludt...

Arra hamar rászoktunk, hogy az éjszakai váltásokat egyszerűen kihagytuk. Ha kicsit jó idő volt vagy volt rendesen fűtés a tornyokban, akkor ez nem osztott, nem szorzott... Az esti 7 és a reggeli 7 órás váltást muszáj volt megcsinálni, hogy mindkét csapat tudjon enni, de közte, ahogy sikerült...

Mi nem kanászodtunk el teljesen, de másik csapatnál előfordult, hogy ki se mentek... Amikor megérkezett az ellenőrzés, akkor ugráltak ki a konyhaablakon és rohantak ki toronyiránt az őrhelyekre, mint atom... Másik csapattal az is előfordult, hogy elaludt a váltás, a kintiek meg megunták. Elindult a két legutolsó, sorban kijöttek a toronyból, a teljes váltás bement az őrszobára és felborogatták az ágyakat, amin a váltás aludt. Őket legórták a földre, majd lefeküdtek a helyükre, a váltás meg közlekedjen önerőből a tornyokba

Az őrségnek az volt az egyik előnye, hogy a telephely (konyhanyelven a garázs) ügyelettel együtt adtuk. Ha az üti elkérte az ügyeletes autót, akkor tudták, hogy ellenőrzés megy, kitelefonáltak az őrségnek, hogy kapják ráncba magukat. Olyankor mindig korrekt eredménye volt az őrségnek. Egyébként is nagyon szigorú szabályai voltak az ellenőrzésnek, elsősorban annak érdekében, hogy a felfegyverzett őr nehogy lelőjje az ellenőrző elöljárót. Így ha volt egy népszerűtlen parancsnok, aki esetleg nem tartotta be hibátlanul az ellenőrzés szabályait, akkor azzal nagyon ki lehetett tolni. Ha jött ellenőrizni és nem szabályosan, akkor természetesen télvíz idején bele lehetett fektetni a pocsolyába, csak arra kellett vigyázni, hogy szabályosan történjen. Egy százados megkúszatásának általában nem lett következménye, szélsőséges helyzetben jutalmat is lehetett kapni érte.

Egyszer az egyik század nagyon trógerül őrködött. A felkészítő parancsnok, akinek egyébként joga volt ellenőrizni, nem az ügyeletes kocsival, hanem civil kocsival ment ki ellenőrizni, ergo nem tudták leadni a drótot. Szépen végigjárta az őrséget és ellopta minden őrtől a fegyverét, nyilván az őrök aludtak, mint atom. Azután egy halom géppisztollyal megrohamozta és elfoglalta az őrszobát. Ebből másnap világraszóló botrány lett. Következő őrségben ugyanez a fickó nagyon fente a fogát, hogy megint megbuktatja az egész bandát. Létszám okok miatt tőlünk kértek egy embert, mert nem tudták kiállítani a teljes csapatot. Na embert ennyire betojni még életemben nem láttam, mint az, akit mi pótoltunk be a csapatba. Figyelt is rendesen, el is kapta a kommandózó ellenőrt... Stukkert a tarkójához nyomta és csőretöltött. Ebben a mozdulatban benne volt minden, bár a szabályossága meglehetősen vitatható volt. Tudta az ellenőr, hogy ha rosszul csinál valamit, elviszi a fejét egy tár lőszer és még meg se büntetik érte a katonát... Nem is firtatták aznapra a szabályokat, az őrség kiváló minősítést kapott.

A belső őrség a laktanya őrzését végezte. Azt hinné az ember, hogy aki ki akart szökni (szaknyelven: dobbantani akart), az csendben kushadva kislisszolt a kerítés tetején. ÁÁÁ dehogy. Felköltötte az őrt és megkérdezte, hogy mi a tarifa. Rendszerint hét dekás volt a tarifa, ami a 7 deciliteres barackpálinka szakneve volt odabent. Kilépett, visszafelé jövet letette az anyagot a lépcsőhöz és elhúzott a dolgára. Erre mondtuk, hogy Dobi kapitány írta meg a könyvét. Volt rá példa, hogy a teljes őrség olyan maxos volt, mint atom...

Mi azért nem adtuk ennyire lazára. Olyan nem volt, hogy berúgjon az őrség. Egyszer láttam olyat, hogy dobbantottak, kihívtam a járőrt, lett belőle hajcihő. Hogy én minek fárasztom ilyennel a bandát... Utána leszoktunk erről.

Egyszer külső őrségben voltunk, mikor valami árnyalak odarohant az őrséghez. Kicsit kiabáltak egymással, a figura elkezdett üvölteni, hogy ez a jugoszláv határ, politikai menedékjogot kér. No be is zsuppolták rögtön, másnap kiderült, hogy nem messze van egy diliház, onnan szökött, csak elnézte az iránytűt. Másik alkalommal, másik századnál nagyon rossz időjárási körülmények között őrködtek. Jött valami nagy feketeség, az őr kicsit megijedt, de szabályosan cselekedett. Felszólította, ahogy kell, levegőbe lőtt, stb. majd végül mivel nem jutott eredményre, lelőtte. Fegyverhasználatot azonnal jelenteni kellett, reggel indult vizsgálat. Kiderítették, hogy a szomszéd tanyáról elkódorgott a szerencsétlen paraszt lova, a kolléga a lovat lőtte le. A vizsgálat megállapította, hogy szabályosan járt el, így kapott egy hónap szabadságot, hogy kiheverje a stresszt. Na onnan kezdve a kedves urak folyamatosan vadásztak a paraszt másik lovára...

Egyébként nem árt tudni, hogy a rendesen megtisztított fegyver csöve olajos. Emiatt az elsőre kilőtt lőszer kormos, pontosabban másképpen kormos, mint a többi. Tehát azt, hogy volt-e figyelmeztető lövés vagy nem, meg lehet állapítani a lőszernyomokból, így bizonyítani lehet, hogy a katona mennyire tartotta be a szabályzatot.

Én a kiképzésem során 40 őrséget, kb. 6-8 csellót meg 1-2 egyéb apróságot adtam. Mivel az épkézlábabb részébe tartoztam a társaságnak, ha egyszerre adtuk az őrséget és a csellót, akkor én őrségbe mentem.

Csellista haveroknál is voltak ''esetek''. Jön fel az öreg katona a századszintre este a csellóból, egyik keze telerakva eredeti csomagolású, kerek trappista sajttal, másik kezével egy ugyanilyet gurigat maga előtt és mormog az orra alatt: kecskére bízták a káposztát... Másik esetben én nem voltam csellós, éhesen, későn értem fel melóból a századszintre. Kérdezem a havert a körletben, hogy nem tud-e valami kaját. Mondja, nézzek be az egyik ágy alá (mutatja). Az ágy alatt volt két konyhai tálca egymás mellé tolva, rajta vagy 35 centi magas derelye rakás. Nem tudom, mennyi volt, de jóval több, mint 10 kiló. Kaja után megkérdeztem, hogy valami innivaló van-e, már nem is szólt, csak egy ágyra mutatott. Az ágy alatt volt három, eredeti tejgyári rekesz, kettőben zacskós kakaó (1987-et írunk), egyben literes zacskós tej. Úgy ahogy megadta az Úr (a hadtáp), megpattintották egyben, rendesen rekeszestül, nem aprózták el.

Mára ennyi. Ha tetszett, valamikor lesz még...